Így élték meg a karantént a gyerekek

Ifjú válaszadóink középosztálybeli szellemi dolgozók gyerekei, szüleik így vagy úgy, de meg tudták oldani, hogy otthon maradjanak velük, és azzal sem kellett szembesülniük, hogy eszközhiány miatt ne tudtak volna részt venni a digitális oktatásban. Tehát nem reprezentálják a magyar gyerekeket teljes mértékben.

Három témakör tűnik ki, amit majdnem mindannyian említettek: a társas kapcsolatok, vagyis hogy kivel (nem) voltak együtt; az alapvető szükségletek, evés, alvás, mozgás; és a tanulásban tapasztalt változások.

A közhangulat úgy néz ki, hogy alapvetően nem utálták nagyon az otthonlétet, sokan emelik ki, hogy jó volt, hogy nem kellett iskolába járni. (Melyik iskolás ne örülne, ha nem kell suliba menni???) A kisebbeknek és a nagyobbaknak már kicsit eltérnek a szempontjaik, hogy milyen is volt ez az iskolanélküliség. Míg az alsósok azt emelték ki, hogy gyorsabban haladtak az anyaggal, a saját tempójukban tanulhattak, úgy, ahogy nekik kényelmes, addig a nagyobbaknak az volt jó, hogy könnyebb volt jó jegyeket szerezni. Viszont nehezebb volt megérteni a témát a tanár magyarázata nélkül, és túl soknak találták a feladatokat. Ezzel szemben a kisebbek éppen az „unalmas” tanári magyarázatok hiányát ünnepelték.

A barátok szinte mindenkinek hiányoztak, különböző mértékben. Voltak, akik felfedezték, hogy egyedül is remekül elvannak, mások, életkortól függetlenül, eléggé szenvedtek a barátok hiányától. Általában jó volt a családdal többet együtt lenni, de volt, aki szívesen kiszabadult volna néha.

Az evés sok gyereknél felmerült. Egyrészt hogy finomabb volt az otthoni étel, másrészt pedig hogy akkor ehettek, amikor megéheztek. Ha az egész karanténos, vírusos, maszkos, bezártságos, szóval minden elemében furcsa időszakból ennyien azt tartják kiemelendőnek, hogy milyen jó akkor enni, amikor megéhezem; és olyat, amit szeretek, úgy ez talán mutathatja, hogy a rugalmasság az iskolákban ezen a téren mennyit növelhetne a gyerekek komfortérzetén. A szabad mozgás is sokaknál előjött, még a nagyobbak is nehéznek érzik a suliban az egy helyben ülést. A hosszabb alvás öröme főleg a kamaszoknál jelent meg, ami alátámasztja azt, amit neurológusok és más szakemberek állítanak a serdülőkorban változó bioritmusról és a későbbi iskolakezdés előnyeiről.

Minden szülő, aki megkérdezte a gyerekét a kérdésről, érdekes élménynek találta a válaszaik meghallgatását. Hiába élünk a gyerekekkel és hisszük azt, hogy tudjuk, mi játszódik le bennük, ilyen konkrétan nem feltétlenül kérdezünk rá a belső megéléseikre, és tanulságos lehet ezt is megismerni. Mi a következő kérdéseket tettük fel:

• Milyen volt ez a karanténos időszak? (Érdemes mindig teljesen nyitott kérdéssel kezdeni…)
• Mi volt a jó/legjobb, a rossz/legrosszabb benne?
• Mit tanultál ezalatt olyan dolgot, amit korábban nem tudtál?
• Mi lenne jó, ha megmaradna később is a mostani új dolgokból, akkor is, amikor már lehet iskolába járni?

A gyerekek pedig így válaszoltak:

Léna (4): Az, hogy otthon pihenhettem, jó volt, de nem jöhetett át a barátnőm, az rossz. Megtanultam, hogy ha rásütünk egy teli pohár vízre fényt, akkor szivárvány lesz belőle. Azt szeretném, hogy később is pihenés és játék legyen egész nap!

Koppány (5): Jó volt, hogy nem kellett oviba menni, de néha kicsit hiányoztak a barátaim meg az óvó nénik. De sokat voltunk együtt, sokkal többet játszottunk együtt, mint amikor oviba kell menni. Jó volt az is, hogy legtöbbször olyan ebéd volt, amit szeretek, mert az oviban nem mindig szeretem. De a legeslegjobb az volt, hogy megtanultam minecraftozni.

Bálint (6): Az volt a legjobb, hogy sokat lehettem azokkal, akikkel a legjobban szeretek lenni, anyával és apával, és sokat játszhattunk az itthoni játékokkal. És még az is jó volt, hogy azokat az ételeket ehettem, amiket itthon ehetek és nagyon jók. Az volt a rossz, hogy sokat kellett menni boltba. (Ezt mondjuk nem értem… – anya.) Azt tanultam, hogy a vírustól és a járványtól egy cseppet sem kell félni. És hogy ha már nagyon kevés koronavírusos van, akkor kinyithatnak az óvodák. És vannak ötleteim, amiket szeretnék majd: hogy amikor majd melegebbek lesznek az esték, akkor tudunk pancsizni és este lemenni a tópartra. És amit szeretnék megtartani, az a telefon, a pisztoly és a medence.

Aliz (7): A legrosszabb az volt, hogy állandóan, állandóan együtt voltunk. De a tanulás sokkal kevésbé volt unalmas, mint az iskolában. Mert ha van például egy elsős, aki már tud számolni, meg hamar megérti a dolgokat, akkor neki az óra az iskolában csak várakozás meg színezés. Én mindig várok, mert a többiek nem tudják énekórán, hogy melyik vonalra kell tenni a szót, és én várok és várok, mire rájönnek. És itthon nem mondták meg mindig, hogy mit csináljak, hova írjam, hanem egyedül oldhattam meg a feladatokat.

Manka (8): Jó is és rossz is. Azért jó, mert itthon nem kell csendben maradni, szünetben telefonozhatok, és tanulás közben zenét hallgathatok. Rossz, mert hiányoznak a barátaim és kicsit a tanárok is, hiányzik a sok kirándulás. A teraszon írtam a lecómat! – az szuper volt. A sok-sok fertőtlenítés, kényelmetlen maszk és gumikesztyű viszont nem volt jó. Rájöttem, hogy ha egyedül vagy és nincsenek körülötted barátok, hamar unatkozni kezdesz. Nagyon jó lenne, hogy ha amikor visszamegyünk az iskolába, az órán nem kellene annyira szuper fegyelmezettnek lenni, lehetne például hosszabb szünet. Az ebédlőben pedig lenne itthoni kaja.

Luca (7): Jó és rossz is volt. A legjobb az volt, hogy együtt van a család, a legrosszabb, hogy nem lehettem az osztálytársaimmal meg a barátaimmal. Mamáéknál sokat voltunk, ez jó volt. Több volt a szabadidő, jobban tudtam haladni a tanulással, itt nem magyarázott annyit a tanár néni, és a saját tempómban haladhattam. Az is jó volt, hogy nem menzakaját kellett enni, hanem azt, amit az anyukám főz, mindig kívánságműsor volt. És a kishúgom is mindig velem volt. A saját asztalomnál tanulhattam (ahol mindig rend van), nem az iskolában a padban. Délután pihenhettem, ha készen voltam, az iskolában ezt nem lehet, ott egyfolytában van valami. Láthatom, hogy anya hogy beszélget a munkatársaival, és láthatom a munkatársait. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Az is tetszik, amikor anya méri az időt, hogy meddig tudunk csendben maradni az asztalnál, evés közben.

Legrosszabb az volt, hogy a kishúgomnak nem lehetett szülinapi bulit tartani. És a barátaink sem tartottak bulikat. Ami volt, oda sem mentünk el. Nem aludhatok senkinél… Jó sok helyen nem lehettünk. A Müllerbe sem mehettem el. Ha nincsen vásárlás, nincs kézműveskedés sem. Nem mehetek szavalóversenyre. Nagyon rossz, hogy féltem a nagyszüleimet.

Megtanultam PPT-t szerkeszteni, képeket keresni az interneten, beilleszteni. Azt is megtudtam, hogy milyen anya munkahelyén a megbeszélés, és ott lehettem. Zoknit pároztatni is megtanultam. Tyúkokat etetni. Plakátot készíteni környezetismeretből. Türelmet is tanultam – a matekkal kapcsolatban. Palacsintát csinálni, virágot ültetni. Interneten keresni, kézműves videót csinálni. Megtudtam azt is, hogy a cirkuszi állatoknak nem túl jó. Azt nem tudtam magamról, hogy ennyire morgós tudok lenni.

És hogy mi lenne jó, ha megmaradna később is a mostani új dolgokból, akkor is, amikor már lehet iskolába járni? Hogy együtt legyen a család örökre. Hogy anyáék ne menjenek mindig dolgozni. Hogy sokáig lehessen aludni.

Kamilla (9): A legrosszabb az volt, hogy nem találkozhattam a barátaimmal. A legjobb pedig az, hogy nem kellett iskolába menni. Mert nem kellett végigülni azt a negyvenöt percet sosem, amíg a tanító magyaráz, mert az nagyon unalmas. Most sokkal gyorsabban túl lehetett lenni a feladatokon. Meg itthon sokkal jobb az ebéd, mint az iskolában. Nem vagyok falánk, de az is jó volt, hogy bármikor ehetek. Ha megéheztem, ettem valamit, és nem kellett arra várni, hogy mikor lesz nagyszünet.

Szofi (12): Nekem igazából nem volt nagy bajom ezzel, mert alapvetően szeretek egyedül is lenni, még ha hiányoztak is a barátaim. Inkább az volt a furcsa, hogy a többiek sokat panaszkodtak nekem, hogy mennyire unatkoznak, mert én elvoltam. Az is jó volt, hogy az egyébként elég idegesítő iskolát most kicsit jobban értékelte az ember, és könnyebb is volt jó jegyeket szerezni, mint máskor. A végén már izgultam, hogy ha már így volt, akkor idén már ne is legyen suli.

Armand (13): Az jó volt benne, hogy akkor keltem fel, amikor akartam, de így azért sokkal nehezebbek a feladatok, ha nincs egy tanár, aki elmagyarázza. Sokat jártunk az udvarra pingpongozni, kutyát sétáltatni, meg jókat lehetett enni. Mi vidéken lakunk, végig ki tudtunk járni, bicikliztünk, sétáltunk a vízparton, annyira nem volt gáz. Most elkezdtem járni teniszre is. Ha szavazni kellene, akkor szerintem maradjon így.

Hanna (13): jó volt, jobb volt, mint suliba járni. A legjobb a lovaglás volt és az, hogy egyedül (osztálytársak nélkül) lehettem, a legrosszabb pedig, hogy tanulás is volt. Megtanultam vágtázni, és azt, hogy milyen jó egyedül lenni. Szeretném, hogy később is lehessen itthonról tanulni.

Edi (14): Már alig beszélek valakivel az osztályból, mert nem találkozunk, és mert nem jut rá idő. Az jó, hogy nem kell korán kelni és hogy én osztom be, hogy mit mikor tanulok meg. Jobb jegyeket kapok, de szerintem sok a feladat. Azért jó lenne, ha így maradna, mert az egész egy kicsit szabadabb. Lehet grillezni, pihenni tanulás közben, a tesióra pedig csak annyi, hogy hátramegyünk a konditerembe, vagy elmegyünk futni a kutyával, vagyis azt csinálunk, amit akarunk. Az egész akkor lenne tökéletes, ha így maradna, csak kevesebb feladattal.

Pali (14): Én személy szerint azt mondanám: unalmas. Az első hetek még csak-csak kibírhatók voltak, ám májusban már kezdett kibírhatatlanná válni ez a folytonos otthoni lét. Mivel még iskolás vagyok, talán az itthoni, sokkal lazább tanulást említeném legjobb dologként, de ezzel párhuzamosan sajnálom, hogy nyolcadikosként nem tölthettem az utolsó általános iskolás heteket az osztállyal. Talán azt tanultam meg, hogy egy ilyen vírusnak mekkora hatása van. Nyilvánvalóan hallottam már a spanyolnátháról és társairól, de sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen járvány a mi életünket is felboríthatja. Valahogy nem tudtam volna elképzelni. Akárhogy gondolkozom, nem tudnék arra semmi konkrétat mondani, hogy mit tartanék meg ebből az időszakból. Hiányzik már a régi élet, szerintem minden jó lenne úgy, mint akkor.

Ha valaki kedvet kapott, csak javasolni tudjuk, hogy kérdezze meg a saját gyerekét erről, akár a fenti kérdéseket használva. A Facebook-oldalunkon pedig nagy örömmel vesszük, ha valaki meg is osztja a gyerekek válaszait.