Alvilágosítás, avagy a hazai szexedukáció számokban

Képzeld el a következőt: gyerek vagy, akit vagy érdekel a konyha világa, vagy sejti, hogy idővel majd éhes lesz, és szeretne megtanulni főzni. A következő lehetőségekből választhatsz:

• Egyetlen alkalommal átadják neked a technikai tudnivalókat: hogyan kerüld el a konyhai baleseteket, melyik fűszer mihez passzol, mit kell sütőben és mit olajban sütni, stb. Innen kezdve marad a kísérletezés. Mások kísérleteinek az eredményeit a filterezett Insta-posztokból ismered, úgyhogy nem nagyon mersz rákérdezni, mi történik, ha nem sül át rendesen a hús, vagy mi a teendő, ha véletlenül flambírozod az egész konyhát.
• Magad próbálod meg összeszedni a téged érdeklő információkat, de csak olyan anyagok állnak a rendelkezésedre, amikben az alapokról, a hozzávalók előkészítéséről, az ízek harmóniájáról nincs szó, ellenben mindent megtudhatsz a nagyipari gyorstermékek előállításáról.
• Amikor még nem értesz az egészből semmit, és nem is vagy különösebben éhes, megmutatják neked, hogyan kell neten pizzát rendelni.
• Amikor már tudsz mindent, megmutatják, hol a konyha.

Akármelyiket választod is, soha nem fogod megtudni, hogy az egyes ételek hogyan hatnak a szervezetedre; hogyan kell jól enni; hogy mi a különbség egy aluljárós hamburger és egy degusztációs menüsor között; hogy teljesen oké, ha nem mindig esik jól ugyanaz a menü; hogy ha valamit nem kívánsz, nem muszáj megenned; és hasonló finomságok.

Nos, ami a konyhát illeti, mégsem maradsz soha teljesen magadra a kérdéseiddel, hiszen ma már a neten rengeteg tanfolyam, fórum, receptgyűjtő és -cserélő oldal áll a rendelkezésedre. Ha viszont a szexualitás témakörében próbálnál meg ugyanígy az internetre hagyatkozni, az első próbálkozásaid előtt, tele félelemmel és bizonytalansággal, valószínűleg nem tennél túl jót magaddal...

A nagy többségnek mégsem marad más, mint az internet: a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány friss kutatásának adatai is azt támasztják alá, hogy a szexuális kultúránk szexuális nevelést még nyomokban sem tartalmaz, a szexuális felvilágosítás fókuszában pedig nagyon ritkán állnak a gyerekek valódi szükségletei, ennek megfelelően az legtöbbször nem is éri el a célját. Sokan épp amiatt érzik úgy, hogy nem kell komolyabb figyelmet szentelni ennek a témának, mert már rengeteg, mindenki számára könnyen hozzáférhető információ érhető el a neten. Ezek többsége azonban pornó, és ennek megfelelően nem több és mélyebb tudást, hanem több téves vagy félinformációt eredményez.

A kötelező – leginkább iskolai – felvilágosításra zavarban lévő, a téma mellett nem elkötelezett, abban bizonytalanul mozgó tanárok jellemzőek, valamint a családtervezés-, etika- vagy biológiaóra adta keretek. A fiúk alkalmanként kapnak óvszert, a lányok pedig betétet vagy tampont, plusz ijesztő rémtörténeteket a nem tervezett terhesség és a nemi betegségek lehetőségeiről.

A családi, témába vágó beszélgetésekhez nagyon gyakran nem adott az a természetes, oldott bizalmi légkör, ami ahhoz kellene, hogy ez valóban egy beszélgetés, ne pedig egy – sokszor túl korai vagy elkésett – kinyilatkoztatás legyen: a kitöltők közül minden másodikkal otthon sem beszéltek a szexualitásról a szülei. Számos helyen könyvekkel igyekeztek pótolni az ennek elmaradásából fakadó hiányokat, sokan azonban véletlenül találtak otthon nem keresett tartalmakat (pornóújságok és –kazetták formájában), de a kérdőívet kitöltők valószínűleg nem erre gondoltak, amikor azt válaszolták, hogy a szülők szerepe meghatározó lenne a felvilágosításban.

Az első két helyet – mint a leggyakoribb információforrás ma a szexualitásról – nem meglepő módon a web (és a barátok szerezték meg, de érdemes lehet erre az adatra a tyúk-tojás dilemma mentén is vetni egy pillantást. Nagyon sok válaszadó jelezte, hogy bár volt a környezetében olyan felnőtt, aki magára vállalta a felvilágosítás feladatát, a kérdéseit vagy ezzel együtt sem nyílt alkalma feltenni, vagy ha mégis, az arra kapott válasz a korának vagy az érettségének nem megfelelő, tabukkal súlyosan terhelt vagy egyszerűen irreleváns volt. Ebből kiindulva pedig legalább egy pillanatra érdemes lehet elgondolkodni annak a lehetőségén, hogy vajon ha a szülők is képesek lettek volna a vágyott válaszok őszinte, nyílt és életkornak megfelelő kommunikálására, hogyan alakult volna ennek a három csatornának (web, barátok, megbízható felnőtt) a helyezése.

Épp emiatt fontos tanulsága ezeknek a válaszoknak, hogy nem csak a fogadó oldalon fontos az edukáció: a gyerekekkel kapcsolatban álló felnőttek előtt is komoly fejlődési lehetőségek állnak még. Ha abból indulunk ki, hogy a 815 (többségében női) kitöltő a téma iránt az átlagnál feltehetően nyitottabb, akkor azon túl, hogy a kutatás eredményei nem reprezentálják a magyar lakosság általános attitűdjét, azt is sejthetjük, hogy ezek a tapasztalatok egy olyan társadalmi réteg kollektív megélését tükrözik, amelyik aktívan foglalkozik ezzel a témával. Ez azt jelenti, hogy a teljes lakosság körében a tabusítás, a szőnyeg alá söprés és a struccpolitika még meghatározóbb lehet – vagyis hiába változott időközben rengeteget a világ, jelenleg a gyerekeink sem indulnak sokkal jobb esélyekkel és eszközkészlettel erre a csodálatos kalandra, mint mi magunk indultunk.

Ha viszont hajlandóak vagyunk belátni, hogy ezzel mennyi felesleges sérülésnek, kudarcnak és bizonytalanságnak tesszük ki őket, elkezdhetünk megoldásokat keresni. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon programja elsősorban a kamaszok számára nyújt segítséget cseten és weben, de az oldalon egy külön fülön nyújtanak értékes, hiteles és naprakész információkat a szülők számára, akik az Alapítvány adományboltjában is remek, szakértők által összeállított, ezeket a folyamatokat támogató és segítő anyagok közül válogathatnak. Ilyen például a Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról? vagy a Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek című kiadvány.

Fontos jelzés lehet az is, hogy bár a kutatás résztvevőinek többsége szerint a szex a felek közös megegyezésén alapul, nem feltétlenül testiség és nem feltétlenül csak a behatolás. A felvilágosításuk viszont szinte csak a nemi szervekre, a behatolásra, annak technikai feltételeire és veszélyeire irányult: a válaszadók 18 százalékának volt iskolai szexuális felvilágosítása, ami az esetek több mint felében kizárólag a fogamzásgátlással foglalkozott. A válaszadók egyetértettek abban is, hogy a szexualitás nem merül ki a szexben, mellette fontosak az érzelmek, a bizalom és az egészséges önkép megléte – ezek helyett velünk csak a biológiáról beszéltek, és gyakran még a mai felnőttek is csak erről beszélnek a gyerekeikkel.

Egyértelműen kirajzolódik a válaszok alapján annak a képe is, hogy ez egy folyamat, vagyis egyre sürgetőbb igény lenne, hogy az alkalmi szexuális felvilágosítás helyett folyamatos, a gyerek aktuális érettségére reflektáló szexuális nevelésről kezdjünk gondolkodni. A válaszadók azt jelezték, hogy már óvodáskortól lenne miről beszélni, és a szakirodalom is egyetért abban, hogy egyszerűbb és természetesebb, ha a kisgyerek ugyanakkor kap egy használható szót a nemi szerveire, amikor a többi testrészének elkezdi megtanulni a neveit. De életkortól függetlenül felmerült a válaszokban, hogy a témákkal akkortól érdemes foglalkozni, amikor azok maguktól megjelennek. Ha folyamatosan megbeszéljük a felmerülő kérdéseket, egyrészt elkerüljük, hogy helyettünk a pornó válaszolja meg őket, másrészt lehetőségünk nyílik többek között arra, hogy a kérdéseket a maguk természetességében kezelve át tudjuk adni az egészséges testtudathoz és -határokhoz kötődő tudást, beleértve a bugyiszabályt is, aminek a fontosságát szintén nem lehet eleget hangsúlyozni.

Ráadásul – ahogy az egyértelműen kirajzolódott a sorok között, és ahogy említettük is – nemcsak a most felnövő generációra, hanem ránk, felnőttekre is ránk fér a tanulás, ha az egészséges szexualitásról és a szexuális nevelésről van szó.