Új-Zéland a világ egyik legszebb helye, tele természeti csodákkal, gyönyörű tájakkal és különleges állatokkal. Itt él a kivi, itt forgatták a Gyűrűk Ura nagy részét, és az ország miniszterelnöke egy nő, Jacinda Ardern, aki júniusban szült, és a férje maradt otthon a babával, hogy ő visszatérhessen a munkájához - nagyjából ennyi, amit egy átlag magyar Új-Zélandról tud.
A Nagykanizsáról származó Kígyóssy Zsófia két pici gyermekével és férjével egy évvel ezelőtt érkezett Új-Zélandra az Egyesült Államokból. Zsófival egy középiskolába jártunk, és már régóta ki szerettem volna faggatni a kalandosnak tűnő életükről, mert mindig ámuldozva nézem a Facebookon megosztott képeit arról a csodálatos környezetről, ahol élnek. Az interjút emailben bonyolítottuk le, és részletesen elmesélte, milyen volt szülni az Egyesült Államokban, hogy telnek a kisgyerekes mindennapok egy idegen országban a családtagok segítsége nélkül, és hogy mennyire más az amerikai és új-zélandi óvodarendszer a magyarhoz képest.
Mikor kerültetek Új-Zélandra és hogyan?
2017 októberében érkeztünk Wellingtonba. Előtte 6 évig éltünk Los Angelesben, ahova a férjem doktori tanulmányai miatt kerültünk, majd a munkája miatt maradtunk. Már csak 1 évre volt vízumunk Amerikában, és azon gondolkodtunk, hogy hova tovább, amikor egy régóta vágyott állást kínáltak neki Új-Zélandon a Weta Digitalnál. (Ők készítették például a Gyűrűk urát és az Avatart.) Egyből tudtuk, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk.
A gyerekek mennyi idősek voltak ekkor, és hogy viselték a változást?
A kisfiunk 3 és fél, a kislányunk 2 éves volt az utazáskor. Ha két nappal később utazunk, akkor a kislányunknak elmaradt volna a szülinapja abban az évben, mert LA-ből Új-Zélandra utazáskor a dátumátlépés miatt elveszik egy nap.
Lilin nem éreztem semmiféle változást, neki még az volt a fontos, hogy mellette legyünk. Samut viszont megviselte a költözés. Sokáig emlegette a Los Angeles-i barátait, kedvenc játszótereit, zenés foglalkozását, az ottani lakásunkat, kérdezgette, hogy mikor megyünk vissza. Emellett a szobatisztaságban is visszaesett.
Most mindketten nagyjából ovis korúak. Milyen az ovi Új-Zélandon? Ott is van kötelező óvoda?
Igen, Lili most 3, Samu 4 és fél éves. Egy óvodába járnak, Samu heti 3, Lili 2 napot. Itt nem kötelező az óvoda. Nagyon érdekes megtapasztalni az itteni óvodarendszert, főleg az amerikai után. Amerikában egy nagyon szervezett, szülőkkel együtt működtetett, jó időbeosztású óvodába járt Samu, heti 3 délelőtt. Egészséges arányban volt a felkínált foglalkozás és a szabad játék, és tartalmazott egy közös étkezést is. Los Angelesben roppant nehéz bejutni egy jó óvodába, hosszú a várólista és fizetős. Mivel LA-ben is többször költöztünk, ezért többször kerestem neki kint óvodát. Öt hónapunk ment rá, mire megtaláltuk azt, ami az egész családnak tetszett, és be is jutott a kisfiunk. Az már csak a sors fintora, hogy mindezek után Samu szűk 2 hónapot járt végül. Az óvoda keresésekor még mi sem sejtettük, hogy hamarosan a világ másik végére költözünk. Állami óvodával nem találkoztam a kintlétünk során.
Új-Zélandon teljesen más az óvodarendszer. Vannak állami óvodák, magánóvodák és játszóközpontok – ez utóbbi a szülők aktív közreműködését igényli. A gyerekeink állami óvodába járnak, és alapvetően elég vegyes véleményem van róla. Először is, az állam heti 3 napot támogat, a többi napért fizetni kell. Nincs minimum idő, a családok maguk dönthetik el, hány napot szeretnék járatni a gyerekeket. Gyakori, hogy a gyerekek csak 3-4 napot mennek. A legtöbb óvoda 3-5 éves kor között fogad gyerekeket, de van, ahol 2-5 éves korig, esetleg 6 éves korig is járhatnak.
Az itteni óvodákban nincs délutáni alvás, nem biztosítanak étekezést, hanem a szülőknek kell a tízórairól és ebédről gondoskodni. Körülbelül 40 gyerek jár egy oviba, ahol nincsenek csoportok vagy csoportszobák. Van egy nagy terem, abban van kialakítva étkezősarok, kézműves sarok, olvasósarok, játszósarok. A gyerekek szabadon dönthetik el, mikor mit szeretnének csinálni. Enni is akkor esznek, amikor megéheznek, nincs kötelező együtt evés. Szabad ki-bejárás van a benti terem és az udvar között is, és az 5 óvónő egymás között osztja el, hogy ki melyik területet felügyeli.
Egy óvodai nap 8:30-14:30-ig tart, és a gyerekeket szabadon lehet hozni-vinni. Kívülről elég kaotikusnak tűnik. Én alapvetően támogatom a szabad játékot, de jobban örülnék egy olyan intézménynek, ami a nagyon strukturált amerikai óvoda és a teljes szabadság között van: ahol van szabad játék és egy követhető napirend is, közös étkezéssel.
Mit tudsz az ottani iskolarendszerről?
Keveset. Itt 5 évesen kezdődik az iskola. Egy gyermek, amint betölti az ötödik életévét, elbúcsúzik az óvodában, és másnap már iskolába megy. Az iskolaév februárban kezdődik, és negyedévekre van bontva. 8-10 hét egy negyedév, a negyedévek között 2 hét szünet van. A tanév december 20. körül, karácsonykor ér véget, ekkor 6 hét szünet van az új tanév kezdetéig. Az óvodákban ugyanez a tanév felosztása. Akinek tanév közepére-végére esik az 5. szülinapja, az egy átmeneti osztályba megy, és következő év elején csatlakozik a rendes évfolyamhoz.
Nagyon dicsérik az itteni iskolarendszert, főleg az alsó tagozatot, a finn oktatáshoz hasonlítják. Azt hallottam, hogy van egy nagy ugrás felsőben, ahol hirtelen túl nagy lesz az elvárás, és a megszokottnál jóval nagyobb nyomás nehezedik a tanulókra, ekkor jelentősen megnő a lelki betegségek száma.
Te mit dolgozol?
A pszichológus végzettségem elfogadtatásába nem vágtam bele, mert túl sok idő, energia lenne, és nem biztos, hogy megéri, így pszichológusként sajnos nem praktizálhatok. Viszont a Magyarországon kezdett és Amerikában befejezett pszichodráma vezető végzettségemet az itteni pszichodráma társaság (AANZPA) elismeri. Az ő támogatásukkal több segítő csoportot is indítottam május és július között. A célcsoportom a külföldről betelepedők voltak, a beilleszkedésben, kulturális sokk feldolgozásában próbáltam segíteni, de volt önismeretre fókuszáló csoportom is. Most épp szünetet tartok, de hamarosan újra visszatérek. Januárban az AANZPA éves konferenciájára megyek, emellett pedig egy párterápiás képzést is kinéztem magamnak. Fontos számomra a szakmám, a gyerekek és a sok költözés mellett is igyekszem legalább valamennyire folyamatosan az életemben tartani.
Innen nézve egy hatalmas kalandnak tűnik ott élni. Ti hogy élitek meg a mindennapokat? A férjed a munkája mellett mennyi időt tud veletek tölteni?
Igen, valóban kalandos életünk van. Rengeteg helyre eljutunk, amik otthonról elérhetetlennek tűntek. Több kultúra megismerésével gazdagodtunk, és ez jelentősen megváltoztatta az életszemléletemet. A világ legkülönbözőbb országaiból vannak barátaink, amit szintén hatalmas kincsnek érzek. Viszont kevés az állandóság, és fárasztó a rengeteg költözés, az évenkénti otthonteremtés és az intézménykeresés a gyerekeknek. Szívesebben fordítanám ezt az időt például a szakmámra. Egyre nehezebben élem meg a sok változást, vágyom az állandóságra, saját otthonra, amit magunknak alakítunk. Hiányoznak az otthoni barátok és a család is, különösen a nagyszülők közelsége. Minden alkalommal új szociális hálót kialakítani is nagy feladat.
A férjem sokat dolgozik, reggel 8 körül indul és este 7 felé ér haza, sokszor ünnepnapokon is. A Weta mindenkit vállalkozói szerződéssel alkalmaz, ezért csak a ledolgozott órákért kap fizetést. Ez azzal jár, hogy ha nem megy be dolgozni, nem kap fizetést. (Úgy is mondhatjuk, hogy korlátlan szabadsága van.) Ennek ellenére, ahogy belép az ajtón, máris teljes értékű apa, aki egyből ráhangolódik a gyerekekre, és lefekvésig velük van. A hétvégeket együtt töltjük, és év közben tartunk egy-egy hosszú hétvégés utazást, karácsonykor pedig egy hosszabb, körülbelül kéthetes nyaralást. Ekkor a cégénél is egyhetes leállás van.
Mindkét gyermeked Amerikában született. Milyen volt ott a várandósgondozás és a szülészeti ellátás?
Nagyon elégedett voltam mind a terhesgondozással, mind a szülészeti ellátással. Nagyon kedves és józan gondolkodású orvoshoz jártunk, aki minden alkalommal megultrahangozott. Körülbelül a 7. hónapig havonta kellett járni, a 7-8. hónapban kéthetente, a 9. hónapban pedig hetente. A szülészeten saját szobát kaptunk, ahol a férjem is jelen lehetett. A nővérek és az orvosok mindent megtettek, hogy természetes úton szülessenek meg a gyerekeink. Pedig Samunál már előkészítették a műtőt, mert gyorsan jöttek és olyan erősek voltak a fájások, hogy a szívritmusa alig tudott stabilizálódni. De a nővérek addig forgattak és adtak is valamit, hogy végül elkerültük a műtőt.
A szülés után pár órával áttoltak minket az újszülött osztályra, ahol a férjemnek is volt egy kanapé, amin aludhatott, igy orvosi felügyelet mellett, de mégis hármasban tölthettük az első órákat és napokat. Két éjszaka után pedig mehettünk is haza.
Amikor a gyerekek picik voltak, hogyan boldogultál egyedül? Itthon sem egyszerű, ha messze a család, de egy idegen országban, gondolom, még nehezebb.
Ez egy nagyon nehéz időszak volt, főleg, amikor Lili megszületett. Samu akkor még csak 18 hónapos volt, nem járt bölcsibe. A nagyszülők Magyarországon voltak, bébiszitterre nem volt pénzünk. De több dolog is volt, ami átsegített ezen az időszakon. Az egyik, hogy anyukám ki tudott jönni 6 hétre, amikor Lili 1 hónapos volt, és rengeteget segített. Mielőtt pedig elment, telepakolta a mélyhűtőnket házi koszttal. Előtte és utána is többször jött még évi 1-2 hónapra.
A másik, hogy egy rendkívül összetartó közösségben laktunk, a UCLA egyetemi falujában. Ez egy zárt lakópark 4 szuper kis játszótérrel, medencével, közösségi és sportprogramokkal, és csupa olyan családdal, akik a UCLA-ra járnak. Itt nap mint nap együtt játszótereztünk ugyanazokkal a családokkal, egymás gyerekeire vigyáztunk, és amíg anyukám meg nem érkezett, minden másnap valamelyik falubeli család főzött ránk. Igazi, összetartó közösség volt, ennél jobbat nem is tudok elképzelni kisgyerekekkel. Egy magyar-amerikai családdal nagyon szoros kapcsolatba kerültem, amolyan fogadott család lettünk egymásnak, tőlük is rengeteg támogatást kaptunk. És persze a legfontosabb, hogy a férjem is jelentősen kiveszi a részét a gyereknevelésből, és engem is maximálisan támogat emberileg, szakmailag egyaránt.
Amikor a férjem megszerezte a doktori címét, sajnos ki kellett költöznünk az egyetemi faluból. Ezután a DreamWorks Animationnél kezdett dolgozni, így ahhoz közelebb, Los Angeles egyik külvárosába, Alhambrába mentünk, ahonnan csak nehézkesen tudtunk visszajárni a falubeli barátainkhoz. A költözés után apukám jött ki, neki köszönhetem, hogy ki tudtam pakolni a dobozokból, és kicsit regenerálódtam. Nagyon elszigetelve éreztem magam, nehezen találtam barátokat a költözés után, ezért is örültem nagyon, amikor a férjemnek felajánlották az állást Új-Zélandon.
Hogy megy a gyerekeknek a kétnyelvűség? Mennyire ismerik a magyar kultúrát?
Samu lassan tanulja az angolt, nála érezhetően megnehezíti a kapcsolatteremtést, hogy nem tudja még rendesen kifejezni magát. Magyar gyerekekkel gond nélkül játszik, de angol ajkúakkal határozottan az útjában áll a nyelvi akadály. Szép lassan bátorodik és fejlődik. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy mindig is angol nyelvű országban élt, és folyamatosan jelen volt az életében az angol, mégis küzd vele. Nagyon korán, már 1 évesen beszélt magyarul, az angolt pedig mintha úgy tanulná, mint egy felnőtt az idegen nyelvet. Lilire ezzel szemben folyamatosan ragad az angol.
Fontosnak tartom, hogy a magyar kultúra jelen legyen az életünkben. Március 15-én kokárdát viselünk, igyekszünk elmenni az itt rendezett magyar programokra – voltunk például Sebestyén Márta koncerten. Esténként pedig a Brúnó Budapestent olvassuk. Nagy kedvencük Bartos Erika, minden magyarországi látogatás után egy polcnyi könyvvel térünk vissza.
Tervben van, hogy visszaköltöztök Magyarországra?
Igen, ez a hosszú távú tervünk. Magyarország túl messze van, nem szeretnénk sokáig itt maradni. Most várunk, addig igyekszünk minél több helyre eljutni a világnak ezen a részén, és közben reméljük, hogy a tervünk pár éven belül megvalósul.
