Ez a hétvége a könyvek körül forog Budapesten, miután a Petőfi Irodalmi Múzeumban megnyílt a Margó Irodalmi Fesztivál, a Vörösmarty téren pedig megkezdődött a 89. Ünnepi Könyvhét. Sok kortárs íróval együtt mindkét könyves eseményen ott lesz az Index újságírója, Kalas Györgyi is, akinek idén két könyve is megjelent, az egyik egy gasztromeseregény, a Tilda és a kövér macska, a másik pedig a Magyar tengeri gasztrokönyv, ami balatoni éttermekről, büfékről, történetekről szól.
Györgyi szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében - ahol délelőtt 11-től Rutkai Bori koncert is lesz - a Tilda és a kövér macska című meseregény szereplőivel, meg a Pagony cukrászával várja az olvasókat, vasárnap pedig Vörösmarty téren mutatja be balatoni gasztrokönyvét. Lázasan készül a szombati és vasárnapi dedikálásokra, de azért előtte elcsíptem, hogy meséljen a könyveiről.
Hogyan született a Tilda és a kövér macska című gasztromeseregény, mi adta az alapötletet?
Évek óta foglalkozom gasztronómiával, gasztrocikkeket írok az Indexen, és nagyon sok élmény és tapasztalat felgyűlt bennem a témával kapcsolatban. De ez számomra is csak akkor derült ki, amikor a Pagony szerkesztője, Győri Hanna kérdezte, hogy nem írnék-e egy gasztromesét. Először fogalmam sem volt, milyen egy gasztromese, és biztos voltam benne, hogy én nem tudok ilyet írni, hiszen korábban nem nagyon írtam szépirodalmat, újságíró vagyok. De aztán ahogy elkezdtem írni az eredetileg rövidnek szánt történetet, egyre hosszabb lett és alig tudtam abbahagyni. Nagyon élveztem az egész alkotási folyamatot.
Az alapötlet nyilván az volt, hogy megmutassam a gyerekeknek, hogyan működik egy étterem, hogy megismerkedjenek egy kicsit új alapanyagokkal, de azért az okítást nem akartam túlzásba vinni, mert az olyan meséktől én is idegenkedem. Inkább meseregényt szerettem volna. Mindezt egy nyolcéves kislány, Tilda szemén keresztül, hiszen a cél az volt, hogy ők is bele tudjanak helyezkedni a történetbe. Több élmény és esemény az én gyerekkoromhoz kötődik, hiszen minden nyarat a nagyszüleimnél töltöttem egy kicsi faluban, és szerettem volna ezt a szabadságot a Tildában is bemutatni.
Hatalmas szerencse, hogy a rajzoló, Szalay György nagyon ráérzett a történetre, az egészet belehelyezte egy mesebeli, balatonos környezetbe, és ettől szerintem nagyon szép lett. Imádom a rajzokat, nagyon a szívemhez nőttek.
Bár az én fiaim még a korhatár alatt vannak, tök jól értették a történetet, imádták Besamelt, a beszélő kövér macskát, én meg azon röhögtem, hogy mennyire izgul Tilda anyukája, hogy mindjárt jön a híres vendég, Elton John. Fontos volt, hogy a szülő is élvezze a mesét?
Alapvetően nem akartam kikacsintós történetet, mert én sem szeretem az olyanokat ez az 5-10 éves korosztálynak íródott, és nekem az volt fontos, hogy ők értsék. Ezért is vettem elég pörgősre a szöveget, nem akartam túl hosszú, körülményes leíró mondatokat, de ez nem gügyögést jelent, sőt. Nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy azért szeretik a könyvet, mert nem babás a nyelvezete, hanem egy teljesen kortárs történet. Persze Elton John a gyerekeknek nem mond sokat, de a mostani szülők sem rajongói már, Elton itt inkább egy bölcs öregurat szimbolizál és az is a szerepe.
A humor is rettentő fontos volt, mert úgy látom a lányaimon, hogy nekik is az a legfontosabb, ez főleg a macskacsapaton, Besamelen, Ivánon és Pepén keresztül jelenik meg. Imádnak nagyokat nevetni a mesén, és azokat a történeteket szeretik, ami vicces. A történet nagyjából abból áll, hogy Tilda anyukája, Amarilla egy nagyon híres szakács, de valaki tönkre akarja tenni az éttermét, éppen akkor, amikor híres vendég, Elton John érkezik vacsorára. Tilda ezért a beszélő, és ínyenc éttermi macskával, Besamellel együtt megpróbálja megmenteni a vacsorát, később csatlakozik hozzá egy egész macskacsapat, valamint Tilda új barátja Áron, és annak tacskója, Borika.
Mit szóltak hozzá a gyerekeid, ők hogy fogadták a könyvet? Akkor mesélted el nekik, amikor elkészült vagy közben is teszteltél rajtuk egy-egy fejezetet?
Nagyon aktívan részt vettek az alkotói folyamatban, amit külön élveztem, Borika a tacskó is a lányaim tacskó-mániájából ered. Sokszor együtt szőttük a történetet, és több olyan eset is volt, amikor felhívták a figyelmemet valamilyen logikai bukfencre, ami nekem fel sem tűnt. Ebből is látszik, hogy a gyerekek hihetetlenül jó megfigyelők. A nagyobb lányom több szereplőnek a nevét is kitalálta, bár a főszereplő kislány nevét éppen a kisebb lányom ihlette, őt ugyanis Matildnak hívják, de nem róla szól a történet. Az elejét felolvastam nekik, de aztán nem olvastam végig, mert nem túl hálás dolog laptopról mesélni, az én lányaimat legalábbis nem kötötte le. Aztán amikor kész lettek a rajzok, nagyon szerették.
Szerettek együtt főzni, vannak közös receptjeitek?
Inkább sütni szoktunk együtt, azt jobban élvezik ők is és én is.
A könyv elején Tilda az asztal alatt unatkozik az anyukája éttermében. Szerintem minden nyáron nagy kérdés, hogy a dolgozó szülő hova tegye a gyereket, te ezt hogyan oldod meg?
Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen nagyon hosszú a nyári szünet, ugyanakkor mindig úgy látom a gyerekeken, hogy szükségük van rá, ebben a két hónapban nagyon feltöltődnek. Táborokba mennek, fizetősbe és az önkormányzati táborba is, nagyszülőknél is lesznek, és próbálunk az osztálytársak szüleivel is együttműködni. Ugyanakkor hatalmas szerencsém is van, mert az Index lehetőséget biztosít arra, hogy félállásban dolgozzak, a férjemnek pedig kötetlenebb a munkaideje, így fel tudjuk osztani egymás között a napokat.
Most jelent meg egy másik könyved is, a Magyar tengeri gasztrokönyv, ami balatoni helyekről, éttermekről szól. Körbejártad a Balatont a könyv készítése közben?
Hatalmas Balaton-rajongó vagyok, évek óta járom a Balaton-környéki büféket és éttermeket, sokszor a gyerekekkel, ez a könyv közel tíz év tapasztalatát sűríti össze. Nem is tudom megszámolni, hányszor jártam már körbe a Balatont. A Magyar tengeri gasztrokönyvben azt szerettem volna megmutatni, hogy milyen fantasztikus gasztronómiai fejlődés zajlott le a Balatonnál az elmúlt években, és kik azok az emberek, akik ezt elindították, és emögött állnak. Mindezt igyekszem sok-sok történeten keresztül bemutatni, miközben tanácsot is adok persze, hogy hol érdemes enni.
Szerinted mitől jó egy balatoni strandbüfé? Te mi alapján választasz?
Én mindig az újat, izgalmasat keresem, és erről szól a a könyvem is. Hogy lépjünk túl egy kicsit a strandon és a közeli környezetünkön, fedezzük fel a környéket, hiszen a Balaton csodálatos hely, nemcsak nyáron, hanem minden évszakban. Szerintem a régi hagyományos büféknek is nagyon fontos szerepe van a Balatonnál, és tényleg csak egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy jó lángost süssünk, de a legtöbb helyen még ez a kis odafigyelés is hiányzik. Pedig jó helyet csak úgy lehet csinálni. Ahogy az egyik interjúalanyom mondta, számára furcsa, hogy ez a gyönyörű környezet és táj nem inspirál valakit arra, hogy jó büfét csináljon.
Én nagyon keresem az új kezdeményezéseket, hiszek a helyi alapanyagban, hiszen azok frissebbek és egészségesebbek, történetük van, bár sokszor drágábbak is. De sokszor eszünk lángost vagy gulyáslevest is a helyi strandbüfében is. Alapvetően nekem az a szimpatikus, ha egy helyen minél kevesebb étel van, mert az nagy eséllyel friss, erre figyelek a választásnál, és ezt javaslom másoknak is. Ahol lexikonméretű az étlap, ott nem biztos, hogy jól járunk.
Több könyv szól a Balatonról, a te könyved miben más?
Legfőbb célom nem is csak az éttermek büfék, bemutatása volt, hanem az is, hogy közelebb hozzam egymáshoz a vendéglátósokat és a vendégeket. Hogy a nyaralók jobban megértsék, hogyan működik egy étterem, hogy milyen hosszú folyamat, amíg az az alapanyag a tányérra kerül, miért kell várni az ételre, és milyen nagy teher van a nyár közepén a balatoni éttermeken. De a másik oldalról az éttermes is értse meg a vendéget, aki ha nyaral, szeretné, hogy minden tökéletes legyen, hiszen ebből az élményből tud feltöltekezni.
Tudsz mondani olyan helyet, amit vétek kihagyni egy balatoni nyaralásból?
Nagyon sok kedvenc helyem van a Balatonnál, sokkal több, mint a fővárosban, bár nyilván a helyek hangulata is más, hiszen a Balatonnál az ember legtöbbször a gyönyörű tájban, szabadban eszik. Kétségtelen, hogy az Északi-part egy kicsit jobban el van eresztve gasztronómiai téren, de szerintem a déli parton is rohamos fejlődés várható.
És hol a legjobb a lángos?
Erről egy egész fejezet szól a könyvben, szóval akit ez érdekel, annak mindenképpen érdemes elolvasnia!
