Anya, ma miről fogsz írni? – kérdezte reggel a 11 éves lányom. – Arról, hogy hogyan beszéljünk a gyereknek a homoszexualitásról – válaszoltam. – Az meg mi? – Amikor egy férfi egy másik férfit, vagy nő egy másik nőt szeret. Szóval, amikor valaki a saját neméhez vonzódik.
Aham – töprengett el a lányom. – De akkor hogy lesz gyerekük?
- Ha szeretnének gyereket, akkor például próbálkozhatnak örökbefogadással, bár nem vagyok benne biztos, hogy azt Magyarországon megengedik a törvények. Vagy lombikbébivel, bár ez csak a nőknek járható út. Vagy lehet, hogy keresnek valakit, akivel el tudják képzelni, hogy közös gyerekük lesz, de nem élnek együtt, hanem mindenki a saját párjával él, és a gyerek mondjuk egyik héten az apukáinál, a másik héten pedig az anyukáinál lakik.
– Az elég rossz lehet!
– Nem biztos. Szerintem jobb, mint egy válás, mert mire eljutnak egy válásig, addigra már sokszor megsebezték egymást, és úgy nehezebb jól együttműködni a szülőknek, és szeretetben maradni. Míg, ha eleve így egyezett meg például egy férfi páros egy nő párossal, hogy közös gyerekük lesz, és egyébként jó barátságban vannak, jól kijönnek egymással, akár működhet is a dolog szerintem. A gyereknek meg úgyis az a természetes, amibe belenő, csak szeressék őt nagyon.
– Hát, lehet – zárta le a lányom mára a témát.
Ebből a röpke sztoriból ki is derül, hogy én a magam részéről egyáltalán nem hiszek a mellébeszélésben, meg a kamuzásban. Legfőképpen azért nem, mert a kényes témák a gyerekeknél általában úgyis tovább görögnek, mindig új kérdések merülnek fel bennük, és az azért elég kínos, ha belegabalyodunk a saját hazugságunkba. Másrészt pedig, azzal a gyerek sem lesz okosabb, ha hülyeségeket mondunk neki, márpedig nyilván mindenki okos gyereket szeretne, nem pedig olyat, akit körbe röhögnek a tájékozottak.
De hát, mivel nem mindenki arra kíváncsi, hogy okos Primilla hogy oldja meg az ilyen helyzeteket, sőt, van, aki valami miatt nehezen beszél ezekről a kérdésekről, megkérdeztem egy pszichológust, a téma szakértőjét, hogy szerinte hogyan kellene ezt szülőként jól csinálni.
Milanovich Dominika szerint valóban vannak témák, amiktől a felnőttek könnyebben zavarba jönnek, a gyerekeknek viszont sokkal természetesebbek ezek a jelenségek, emberi sajátosságok. Tehát, míg a felnőtt feszeng, a gyermek inkább kíváncsi, és szeretné megismerni a világot.
Fütyije van vagy puncija?
Fontos lenne, hogy a gyermeknek arról legyen tapasztalata, hogy bátran kérdezhet az őt körülvevő felnőttektől, bízhat abban, hogy kérdéseivel, gondolataival nem marad egyedül. Az is lényeges szempont, hogy a gyermek életkorának megfelelően, számukra érthető módon beszélgessünk velük ezekről a témákról.
A többségitől eltérő szexuális irányultságról, illetve nemi identitásról elmondható, hogy teljesen természetes emberi sajátosság. Vannak lányok, akik lányokba lesznek szerelmesek, és fiúk, akik fiúkba. És vannak emberek, akik mindenféle nemű emberek iránt vonzalmat tudnak érezni.
Transzneműség kapcsán el lehet magyarázni, hogy az emberek sokfélék. Amikor valaki megszületik, elsősorban az alapján, hogy fütyije vagy puncija van, beírják az anyakönyvébe, hogy ő fiú vagy lány. Vannak olyan emberek, akik aztán nem azonosulnak azzal, amit születésükkor az orvosok mondtak róluk. Valakire születésekor azt mondják, hogy lány, de ő fiúként azonosítja magát és fordítva. És van, aki sem fiúnak, sem lánynak nem érzi magát.
Érdemes tehát nem egy egyszeri beszélgetésben gondolkodni a szülőnek, hanem egy olyan biztonságos teret megteremteni, ahol a gyermek bármikor, visszatérő módon kérdezhet a szexualitásról, a nemek, nemi identitás kérdéséről.
A különböző életkorokban az is téma lesz, hogy mitől lány, mitől fiú valaki, honnan tudja, hogy kibe szerelmes. Az, hogy a gyerekek kísérleteznek a nemi önkifejezésben (pl. fiúként nevelt gyerekek felpróbálják a felnőttek szoknyáját, magas sarkú cipőjét) gyakrabban előfordul, mint sokan gondolnák, és teljesen természetes. Annak az explorációnak a része, ahogyan ők felfedezik a világot és önmagukat. Fontos, hogy semmi esetre sem szabad megszégyeníteni őket ezekért a viselkedésekért, mert az olyan negatív élményeket jelenthet, ami még felnőtt korukban is kihat az emberekre.
Ha a szülőnek ellenérzései vannak
Az is előfordulhat, hogy egy embernek ellenérzései vannak a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer vagy interszex (LMBTQI) emberekkel szemben. Ebben az esetben is fontos, hogy ha a gyermek szóba hozza ezeket a kérdéseket, akkor arról ne gyűlölködve, vagy trágár szavakat használva kommunikáljunk és jelezzük, hogy ez sértő és nem oké viselkedés.
A gyerekek alapvetően nyitottan és érdeklődve viszonyulnak a világhoz, ebből a szülő is meríthet, hogy előítéleteit önmagában tudatosítsa és leküzdje. A szexuális irányultságról és nemi identitásról szóló beszélgetéseket nem érdemes elkerülni, hiszen ha a szülő lezár és tabusít, az a kapcsolatnak árthat.
Átlátható módon utalhat a saját zavarára, idegenkedésére, de fontos hangsúlyoznia, hogy senkit sem szabad szóban vagy tettleg bántalmazni azért, aki, vagy azért, akit szeret. Ilyet ő sem tenne soha. A szülő-gyermek kapcsolatra ugyanis kifejezetten ártalmas, ha a szülő szidalmaz vagy fenyeget olyan embereket, akiket nem is ismer (vagy bárki mást is persze).
A gyermekben az agresszió láttán könnyen felébredhet a gyanú és a félelem érzése, akár tudattalanul: mi van, ha a szülő agressziója egyszer ellene fog irányulni; mi lesz, ha egyszer ő maga nem felel meg a szülő elképzeléseinek.
Tehát negatív attitűdökkel rendelkező szülőknek is azt tanácsolja a pszichológus, lépjenek ki a komfortzónájukból és biztosítsák gyermeküket arról, hogy biztosan szeretni fogják őt, bárki is lesz majd a szerelmünk vagy bárhogyan is azonosulnak. Egyébként pedig adjanak teret gyermeküknek a világhoz való - remélhetőleg elfogadó - viszonyulás kialakítására.
Ha ezek a témák szóba kerülnek, fontos kifejezni, hogy az emberek sokfélék, és a sokféleség érték. Kifejezetten szeretetteljes szülői viszonyulás, ha a szülő érezteti, kimondja a gyermekének:
bármilyen nemű embert is fogsz szeretni, amikor felnősz és bárki is leszel, én biztosan nagyon foglak szeretni.
Ez óriási biztonságot fog adni a gyermeknek és segítheti a belsővé tett homofóbia és transzfóbia leküzdésében.
Bárkivel megtörténhet
Vandáék a megszokott életüket élték hatéves kislányukkal, Zsófival, amikor a férj egyszer csak közölte: el szeretne válni, szerelmes lett ugyanis egy másik férfiba. A házaspár különvált, (jó, most nagyot ugrottam a sztoriban, természetesen itt is dúltak az érzelmek, mint váláskor általában, de ez a történet szempontjából most nem fontos), majd, szinte tündérmesébe illő módon, pár hónappal később Vanda is megtalálta az új párját.
Hogy mit mondtak a gyereknek? Vanda főleg arra helyezte a hangsúlyt, hogy a mama is szerelmes, a papa is szerelmes, mindenki boldog. Zsófit pedig nem érdekelte, hogy kit szeret a papa, de Vanda nem is akart belemenni a témába, mert úgy érezte, hogy ez az exférje dolga lesz elmesélni, nem az övé.
Időnként, amikor a világ másik végére költöző apa meglátogatta a kislányt, jött vele a barátja, akit így is mutattak be: barátként. Később sokat skype-oltak, így lassan megismerték egymást, és amikor a kislány hosszabb időt töltött Új-Zélandon, az apjánál, végig ott volt velük a párja, Philippe is.
Mostanság pedig már ugyanabban az európai fővárosban él mindenki, az apa Philippe-pel, Vanda Zsófival és az új férjével. Ha láthatás van, akkor Zsófi az apa és Philippe közös otthonába megy. Nem volt különösebb törés, egyszerűen így alakultak a dolgok, ebbe szépen átcsusszantak.
Nem voltak érzelmi hullámvölgyek, érthetetlen helyzetek. Egy finom, óvatos rávezetés volt, amit Zsófi elfogadott. Kimondottan meg is kedvelte Philt, sőt, amikor - még Amerikában - éjszakára haza akart menni, a kislány meg is kérdezte, hogy miért ne aludhatna ott.
„Zsófi iskolai osztályában egyébként van egy kislány, akinek az anyja leszbikus. Egyik nap azzal jött, hogy Evának két anyukája van. Azt gondolom, hogy ez a gyerekeknek lassan már nem lesz nagy ügy. Egy fontos, hogy szeressék őket.” – zárta a sztorit Vanda.
Nemcsak a heteroszexualitás a normális!
A pszichológus szerint az is lényeges lenne, hogy a körülöttünk lévő hetero- és cisznormativitást felszámoljuk, és erről beszélgessünk a gyerekekkel. Ez azt jelenti, hogy nem alap az, hogy fiúk lányokkal járnak, és hogy mindenki azonosul a számára születéskor kijelölt nemmel. Ebben sokféleség van és minden variáció egyformán oké.
Ehhez jól jön, hogyha a gyermekek látnak maguk körül példákat. Ha van LMBTQI-ismerősünk, ezt ne titkoljuk el a gyermek elől, hanem beszélgessünk vele erről. Ha be tudunk szerezni olyan mesekönyvet, történetet, ami a témához kapcsolódik, az is sokat segíthet.
A Budapest Pride Felvonulást nagyon szokták élvezni a gyerekek: nyüzsgés, színkavalkád, vidám zene, rengeteg lufi van! A jó hangulatú eseményen a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy szeretetben, békében hogyan vonul több ezer, sokféle ember és hogyan ünnepel – magyarázta a Díványnak Milanovich Dominika pszichológus.
