Öt év telt el azóta, hogy bevezették az iskolákban a mindennapos testnevelésórát. Eleinte, tornaterem híján folyosón békaügető gyerekekről, sőt, elméleti testnevelésórákról szóltak a hírek, de hát azóta sok víz lefolyt a Dunán, meg sok új sztorit is meséltek szülők, úgyhogy itt az idő megnézni, mi történt az elmúlt évek alatt ezen a téren.
A mindennapos mozgás egy tök jó ötlet. Aki látott már gyereket, pontosan tudja, hogy milyen fontos, hogy eleget mozogjanak. Ezáltal fejlődik és oxigénhez jut az agyuk, ügyesebb, rendezettebb lesz a mozgásuk, egészségesebb lesz a testük, kiegyensúlyozottabb a lelkük, meg addig sem a telefonjukat nyomkodják, szóval estig lehetne sorolni, hogy mi mindenre jó, és miért fontos, hogy a gyerekek eleget mozogjanak.
Csak hát, sajnos, kötelezővé tették, így meg már mindjárt egészen más megítélés alá esik a dolog. Különösen úgy, hogy az egész egy tollvonással történt, és a kellő infrastrukturális hátteret nem tették a megnövekedett tesióraszám mögé. Az iskolák tornaterem kapacitását, hosszú évtizedek alatt heti három órára lőtték be, kész, nincs több hely. De akkor hová tegyék a plusz 67 százalék teremigényt?
Huszonegy. Ez az a szám, ahány tornaterem épült az országban a mindennapos testnevelés bevezetése óta eltelt öt évben. Az EMMI sajtóosztályának tájékoztatása szerint ehhez hozzájön még 8 darab tanuszoda, 15 tanterem-fejlesztési helyszín (ami nem tudom, mit jelent, lehet, hogy ez a tornateremnek nem minősülő tornaszoba neve), plusz 4 új iskola és egy óvoda épült.
Ezek az országos adatok, tehát az összes közoktatásba járó, mintegy egymillió-kétszázezer gyerekre jutott 50 fejlesztés.
De akkor hová teszik az iskolák gyerekeket tesiórán?
Mármint abban a pár ezer iskolában, ami nem esik bele ebbe az ötvenbe? A szaktárca tájékoztatása szerint: „A helyi adottságok és lehetőségek figyelembe vételével, udvari sportolással vagy az önkormányzat, ill. sportegyesület infrastruktúrájának használatával oldhatják meg a mindennapos mozgás biztosítását. A kötelező úszásoktatáshoz pedig a legközelebbi sportuszodát veszi igénybe a fenntartó, ahová fenntartói költségen juttatja el a gyerekeket, rendszerint saját vagy bérelt busszal oldja meg a szállítást.”
A valóság azonban nem mindig ez
Az egyik ismerősöm mesélte nemrég, hogy a gyerekei iskolájában már a mindennapos testnevelés bevezetése előtt is komoly problémák voltak. Az iskola fűhöz-fához kapkodott, hogy mit csináljon a gyerekekkel, így kerültek képbe a város egyéb sportlétesítményei.
Csakhogy van ezzel egy kis probléma: ezek mind város másik végében épültek. Kati elmesélése szerint egyik reggel egy kiírás jelent meg a gyerekek osztálytermének az ajtaján: jövő csütörtöktől a városi birkózócsarnokban tartanak heti egy testnevelésórát, és kérik a kedves szülőket, hogy iratkozzanak fel, akik kiviszik a gyerekeket a városszéli létesítménybe, majd másfél óra múlva vissza is hozzák őket.
„Mondanom sem kell, egy szülő sem jelentkezett. Nem is értettük az egészet, munkaidőben ki tud eljönni órákra, hogy gyerekeket fuvarozzon az iskola és a sportcsarnok között? Ráadásul, ezek kicsi, másodikos gyerekek, és 135 centi alatt, ülésmagasító nélkül még hátul sem ülhetnek. Hogy gondolták? Csütörtökönként minden gyerek ülésmagasítóval a hóna alatt érkezik az iskolába?
Végül, mivel egyetlen szülő sem jelentkezett, abban maradtak, hogy az osztály buszt bérel, és azzal mennek a gyerekek tesiórára. Úgyhogy mostantól ötszáz forintba kerül egy tesióra, ennyire jön ki ugyanis a busz költsége egy főre alkalmanként, amit az iskola fenntartója nem vállal magára. Szerencsére ez csak néhány alkalom, de valószínűleg a jövőben is kell majd számítani ilyesmire, mert magától nem fog odanőni még egy-két tornaterem az iskolába.”
Délutáni duplatesi
A tornaterem probléma megoldására találták ki a délutáni duplatesi intézményét. Ez úgy néz ki, hogy a gyakorlatban továbbra is heti három testnevelésórájuk van a gyerekeknek, illetve kijelölnek a héten egy napot, aminek a délutánján a másik kettőt megtartják összevonva. Így statisztikailag kijön a heti öt testnevelésóra, mégsem terhelik vele a délelőtti tornaterem-kapacitást.
A törvény szerint a délutáni duplatesi alól mentesülhetnek azok a gyerekek, akik sportegyesületbe járnak sportolni. Ez azt eredményezte, hogy elindult a sportegyesületi igazolás-biznisz: aki ilyet tud hozni, annak nem kell délutáni duplatesire járni. Úgyhogy rövidesen a legtöbb gyerek, legalább is papíron, egyesületi sportoló lett.
A gyakorlatban viszont ez egy elképesztően buta rendszer, mármint ha valaki nem szereti a kamu igazolásokat, és a hazugságot. Márti barátnőm gyereke éveken át mazsorettezett, ami kemény edzésekkel, próbákkal járt, de mivel nem sportegyesületi formában működik a csapat, nem tudtak neki igazolást kiállítani. Mivel szerencsétlenségükre ebben az iskolában ragaszkodtak a törvény szövegéhez, Márti lánya kedd délutánonként fél négyig bent kellett, hogy maradjon az iskolában testnevelésórán, majd hazanyargalt, és még pont odaért a mazsorett edzésre, amin kicsit fáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel vett részt.
Márti először tett egy próbát az iskola igazgatójánál, megpróbálta megbeszélni vele, hogy fogadja el a csapat igazolását, de nem járt sikerrel. Márti ezután a csapat vezetőjéhez fordult, felajánlotta, hogy elintézi a sportegyesületté válást, de a vezető nem vállalta az ezzel járó hercehurcát: minek, amikor az összes többi iskola elfogadja az igazolást, csak a Márti lányáé nem.
Lassan elkezdett kopni a kislány lelkesedése. Egyre többször szólt rá a csapat vezetője, hogy nem lesz jó, ha nem tud koncentrálni, mert mindig fáradtan érkezik az edzésre. Egy idő után már a fellépésekre sem vitték magukkal, és a kislány lassan ki is maradt a csapatból. Így, a kedvenc sportja és a csapat helyett, akivel együtt tornázott már évek óta, maradt a délutáni testnevelésórán bohóckodás.
Szóval eljutottunk oda, hogy nem az a fontos, hogy a gyerek mozogjon, hanem, hogy a megfelelő helyről legyen róla papírja. Miközben – mesélte Márti – pontosan lehet tudni, hogy melyek azok a fitnesstermek, amelyek ráérezve az idő szavára, gyorsan sportegyesületté váltak, és az első havibérlethez rögtön a gyerekek kezébe nyomják az igazolást is. Akár látogatja az órákat, akár nem.
A megoldást nem mi fogjuk megmondani.
