Itt a farsangi szezon, és mit szépítsük, ökölbe szorul a szülők gyomra a gondolatra, vajon idén mit eszel ki a gyerek, milyen jelmezbe szeretne bújni?
Fájdalom, azok az idők már lejártak, amikor szemünk fénye kéményseprő, sótartó, vagy tündér szeretett volna lenni, és az öltözék, egy kis fantáziával a ruhásszekrényből, de legvégső esetben az unokatesó cuccaiból is megoldódott.
Mostanában a gyerek egészen konkrétan tudja, hogy mi akar lenni. Hablaty az Így neveld a sárkányodból, de nem ám a bocskoros, hanem a sárkánylovas időkből. Nem is, hanem inkább rohamosztagos a Star Warsból. Igaz, hogy nem is látta, de a haverja igen, és megbeszélték, hogy mind a ketten azok lesznek. Ja, mégsem, a Kylo Ren menőbb. Vagyis, ha jobban belegondolunk, akkor mégis inkább Sorvasztó csontváz akar lenni a Minecraftból, vagyis legyen Ezüstmoly.
Sok szerencsét a jelmez összeállításához!
Népi megfigyelésem szerint a farsang a gyerek fejében a karácsony kiterjesztése. Amit az ünnepre elfelejtett kérni, vagy szerencsétlenségére nem kapott meg, azt jelmezbe álmodja, és megpróbál ezen az úton hozzájutni.
Mondok egy példát. Karácsonyra szeretett volna a gyerek egy Nerf-et, de nem akármilyen csoffadtat, hanem egy bazinagy és drága mordály. Meg egy íjat, és még egy Kylo Ren kardot is.
Mivel három fegyvert mégsem kéne egyszerre kapnia, az íjat sportszerré nyilvánítottuk, és megvette neki a nagymama. A Nerf jó játék, hatalmas csatákat szoktak vele vívni, szóval az is mehet, viszont nincs az az isten, hogy én egy fröccsöntött műanyag bizbaszért, úgy is, mint Kylo Ren kard, kiadjak hétezer forintot.
Kivéve, ha elengedhetetlenül szükséges a jelmezéhez, mert akkor végső elkeseredésemben igen, és erre a gyerek elég hamar rájött, mert okos. De, hogy ne érezzem magam sarokba szorítva, felajánlott még néhány alternatívát, válasszak én.
Ekkor elkezdődik a lehetőségek átgondolása
A jelmezek beszerzésének jelenleg négy ismert útja létezik. Az első, és legegyszerűbb, körülbelül zéró kreativitást igénylő megoldás a zsebbe nyúlás: aranyárban megvásároljuk a jelmezt a kiegészítőkkel együtt. Semmiképpen sem szabad belegondolni, hogy mi minden értelmes dolgot vásárolhatnánk ugyanezért a pénzért, például elmehetne az egész család egy menő programra, vagy befizethetnénk a villanyszámlát (kétszer), vagy hasonló. Soha Ne Gondolj Bele! Mert akkor a gyerek mégis kéményseprő lesz farsangkor. Nagyon szomorú kéményseprő.
A második lehetőség a kölcsönkérés, de ahhoz azért elég nagy mázli kell, hogy legyen is valakinek az elképzelt jelmezből, a mérete is megfelelő legyen, ráadásul hajlandó is legyen kölcsönadni, mert hát, itt jegyezzük meg, a gyerekek jelmezirigyek. Amit egyébként, a saját gyerekünk részéről el is várunk, ha már ennyit küzdöttünk az outfit összeállításával.
A hármas lehetőség a turkálóban, használtan vásárlás. Nos, ebben az esetben pont fordítva működik a dolog, a gyerek az lesz, amilyen jelmezt sikerült vásárolni a méretében. Bocs, ez van. Az örömfaktor ugyan mérsékeltebb, utólag viszont van, aki képes megszeretni a mimikrit, ami nagy szerencse.
A negyedik lehetőség a jelmez beszerzésére pedig az, hogy a szülők időt és pénzt nem kímélve, saját maguk alkotják meg azt. Általában ez a megoldást örvend a legnagyobb sikernek, ugyanakkor ne legyenek illúzióink: így is rohadt drága lesz, plusz még dolgozhatunk vele három napot, per gyerek. Innen nézve már nem is olyan sok az a tízezer forint azért a leginkább pizsamára hajazó rohamosztagos jelmezért az e-bay-ről (a szett a fegyvert nem tartalmazza).
És akkor jön a Facebook
A lehetőségek számbavétele után jön a kreatív rész: elmélyülten gondolkozni kezdünk, hogy emlékszünk-e az előző évekből valakire, aki farsang táján büszkén posztolta Kylo Ren, rohamosztagos, Sorvasztó csontváz/Ezüstmoly, esetleg Hablaty jelmezben a gyerekét. Természetesen nem, ezért félve kiírjuk a Facebookra, hogy ezek valamelyikét keressük kölcsön egy napra, vigyázunk rá, és visszaadjuk, eskü. A szövegből enyhén kiérződik a könyörgés, válasz persze nincs, helyette mindenkiben felrémlenek a saját jelmezszerzéssel kapcsolatos megpróbáltatásai, és „nehogy már csak én szívjak” felkiáltással, röhögve továbbgörget.
Aztán elkezdünk nézelődni a neten, hogy vajon, ha beadnánk a derekunkat, melyik jelmezt tudnánk megszerezni a legjutányosabb áron. Öt perc múlva vérben forgó szemekkel, erősen konfúz lelkiállapotban pattanunk fel a gép mellől, és hőbörögve közöljük, hogy az a jelmez nem gurult még le egyetlen kínai gyártósorról sem, amiért hajlandók lennénk ennyi pénzt kiadni. Egyszer veszi fel, egyetlen egyszer! – kiáltjuk az égnek emelt karokkal, mélységesen felháborodva.
Majd, mivel ezzel egy szemernyit sem kerültünk közelebb a megoldáshoz, lehiggadunk, és fejben újabb lehetőség után kutatunk. Hullámkartonból hajtogatunk rohamosztagos páncélt, ez lesz az! Keresünk a YouTube-on egy tutorialt, menni fog ez, van vagy ötszáz, de a második perc után elveszítjük a fonalat, majd feladjuk az egész tervet, úgy, ahogy van. Mennyibe is került az e-bayen az a rohamosztagos pizsama? Tízezer? Fegyver nélkül. Hátizé.
Ez az a perc, amikor a gyerek odasündörög, és jelzi, hogy tulajdonképpen fekete ruhája van, köpenyt meg tud kölcsönkérni a Zsolttól. Ebben az esetben már csak egy maszkra, és egy Kylo Ren kardra lenne szükség a tökéletes illúzióhoz, és meg is van a jelmez. A maszk elkészítését vállalja.
Úgy érzed, eljött a megváltás, boldogan egymás markába csaptok: megvan a jelmez. A gyerek is hozzátette a magáét, kreatívak is voltatok, a kard is nagyjából feleannyiba kerül, mint a rohamosztagos jelmez (plusz a fegyver), mindenki jól járt. Megrendeled a szablyát, kerül, amibe kerül, másnapra hozza is a postás, és csak a gyerek boldog fejét látva esik le, hogy te bizony csúnyán meg lettél vezetve.
Másrészről viszont mégiscsak boldog és büszke vagy, egyrészt nincs több probléma az idei farsanggal, másrészt a gyerek, már most látszik, a jég hátán is megél majd, akkora tárgyaló már nyolc évesen.
Csak azt mondjad még meg, kisfiam, hogy ki a frász is az a Kylo Ren?
