Ha az ember mostanában, így a reform után két évvel elolvassa a gyereke iskolai étlapját, szinte kedve támad újra menzásnak lenni. Debreceni sertéstokány, tárkonyos raguleves, párolt sertésszelet gyümölcsmártással, hmmm, ide vele, de azonnal! Az aranygaluskáról (vaníliaöntettel!!!) meg ne is beszéljünk inkább!
Bármelyik hétköznap bevállalnánk: változatos, tápláló, sok zöldséget, gyümölcsöt és minőségi alapanyagot tartalmaz, tutira nincs elsózva, és ráadásul olcsó is. Mármint ránézésre.
Ezzel szemben, amikor hazaérnek a gyerekek az iskolából, és az első útjuk mindjárt a hűtőszekrényhez vezet, majd mohó fosztogatásba kezdenek, nos, akkor mégiscsak elkezdjük gyanakodva kérdezgeti: na és, édes gyerekem, mi volt az iskolában az ebéd?
Itt általában valami vicces leírás következik, amiből a legtöbbször nem sikerül rájönni, hogy mi volt a kaja, de ne ragadjunk itt le, ugorjunk inkább, jön a következő kérdés: és megetted?
Hát, nem.
Napról napra elgondolkozom rajta, hogy vajon mégis, mi a jó francért fizetünk az iskolai étkezésért havi 12 ezer forintot, ha a gyerek ebéd után éhesen jön haza? Holott még plusz uzsonnát is csomagoltunk neki.
És hogy a fenébe tudják úgy elrontani ezeket a nem éppen atomerőmű bonyolultságú ételeket, hogy a gyerek minden nap éhen maradjon? De tényleg, ennyire bénának lenni már művészet.
Nos, a minap úgy alakult, hogy megkóstolhattam a menzakaját, és nyomban megvilágosodtam. Rájöttem, hogy teljesen tévúton járok. Az étel tényleg jó. Ötletes a koncepció, az íze finom. Oké, a köret állaga tényleg lehetne egy kissé kifinomultabb is, de azért bőven az ehetőség határain belül van.
És akkor megláttam A MÓCSINGOT. Abban a percben megvolt a válasz, hogy miért nem eszik meg a gyerekek a menzakaját.
Azt szeretném mondani a kedves illetékeseknek, hogy amíg a bulgurt, a brokkolit, sőt, még a kevesebb sót is meg tudják idővel szokni a gyerekek, a mócsingot, azt soha! Hiába próbálkoznak vele olyan kitartóan a főzőkonyhákon, és hiába teszik bele gondosan minden egyes menzakajába hosszú évtizedek óta, a gyerekek nem fogják megenni. Soha. Lefejteni sem fogják, mert nincs rá sem idejük, sem technikájuk.
Sajnálom, tényleg sajnálom, hogy egy ilyen evidenciát ki kell mondanom, de hát úgy érzem, most már muszáj valakinek.
A hájpacnit tartalmazó kaját a gyerekek otthagyják. Ez egy természeti törvény: a nap forró, az eső nedves, a gyerek meg nem eszik kövér húst.
Le kell róla vágni, mint a répáról a levelét, ennyi
Sok gyereket láttam már életemben, de soha nem láttam még egyet sem, aki becézgette volna a mócsingot: "Gyere, kis cafat, és most téged, hamm, bekaplak". És soha nem láttam még gyereket nem öklendezve köpködni, ha véletlen mégis a szájába került egy darab háj.
A gyerek meg olyan, hogyha nem ítéli biztonságosnak az ételt, mert meglátja, hogy kikandikál a dagi a lencsefőzelékből, akkor az egészet ott fogja hagyni, és inkább éhen marad. Nincs alku.
Én egyébként tiszta szívből egyetértek a menzareformmal, szerintem teljesen támogatható követelmény, hogy ne sóból és fűszerekből összetákolt porlevest adjanak a gyerekeknek, és használjanak a főzéshez több zöldséget, gyümölcsöt, teljes gabonát, viszont nem kell annyi só, cukor, sem pedig finomított olaj.
Ha végre ezen a szerencsétlen mócsing problematikán is sikerülne végre úrrá lenni, na, akkor jönne el a menzakánaán.
