A tudománytanítás komoly dolog. Vagy mégsem

Elmesélek egy történetet. Középiskolában a fizikatanárunk egyáltalán nem tartotta feladatának, hogy bejöjjön megtartani az órát, vagy bármire is megtanítson minket. Jelzőcsöngetés előtt öt perccel berobogott a tanterembe, kicsöngetésig feleltetett, azután szünetben, három perc alatt leadta a soros tananyagot, amiből a következő órán tíz perc alatt lefeleltetett két gyereket, vagy dolgozatot íratott.

Mondanom sem kell, egy kukkot sem értettünk az egészből, az osztályátlag úgy 2,5 körül volt a tantárgyból, és utáltuk az egészet úgy, ahogy volt. Én mondjuk humán beállítottságúként különösen, de szerencsére az aktuális szerelmem gépészeti szakközépbe járt, és mestere volt a témának, úgyhogy megkértem, hogy világítsa már meg nekem a tananyagot, különben meg fogok bukni.

A pasim nem kérette magát egy percig sem, és ott, az autóban, Kőbánya-Kispesttől az Oktogonig elmagyarázta, hogy miről van szó, én megértettem, és írtam egy ötös dolgozatot. Nem, nem én voltam a legjobban meglepve, mert én tudtam, hogy tudom, hanem a tanár, aki el sem tudta képzelni, hogy honnan. Mert hát, tegyük hozzá, a tankönyvünk sem volt egy díjnyertes alkotás, magyarázat nélkül viszonylag nehezen jött rá egy 16 éves, (aki még csak nem is érdeklődik a téma iránt), hogy mire mennek ki a dolgok.

Az, hogy egy jó tankönyv, ami valóban a megcélozni szándékozott korosztályhoz szól, és egy jó tanár mennyit képes hozzátenni a tanulás sikeréhez, ma már egyáltalán nem újdonság. Mi is hetek óta igyekszünk bemutatni egy csomó tanárt, aki a tanulást izgalmas kalanddá igyekszik tenni a gyerekeknek, és időnként csak ámulunk-bámulunk, hogy milyen érdekes dolgokat találnak ki.

Még ennél is tovább ment Tyler DeWitt, egy amerikai természettudomány tanár, aki TED előadásban arra szólította fel a kollégáit és mindenkit, akinek köze van a tudományhoz, hogy készítsenek használható, érdekes és vicces videókat és tananyagokat. Olyat, amit a gyerekek szívesen megnéznek, vagyis: hagyják ki belőle a szakzsargont meg a komolyságot! Nevettessék meg, és tegyék kíváncsivá a gyerekeket, és ne törődjenek az idegesítő részletekkel, amik senkit sem érdekelnek.

Tyler DeWitt a saját tapasztalatából indult ki: egyik nap feladta a diákjainak, hogy olvassanak el a tankönyvükből egy fejezetet, amit meg is tettek, de amikor a tanárjuk belekérdezett, kiderült, hogy az egészből egy kukkot sem értettek. Az egyik diák kibökte, hogy azért, mert ez egy iszonyatosan gáz olvasmány: érthetetlen és unalmas.

A tanár ekkor elkezdett mesélni a témáról, úgy, mintha egy rémtörténetet mondana el, és ebben a sztoriban megvilágította a gyerekeknek, hogy kicsoda-micsodák, és hogyan viselkednek a vírusok és a baktériumok bizonyos szituációban. Tisztára mint egy regényben, vagy egy filmben.

De miért nem érti meg egy gyerek az anyagot abból a tankönyvből, amit direkt erre a célra készítettek? 

DeWitt szerint azért nem, mert az ismeretterjesztő tudománnyal kapcsolatban van valami megszállottság a komolyság iránt. Amikor egy ilyen kiadónál dolgozott, egyszerűen letiltották a humort, a sztorizást, sőt, az egyszerű nyelvezetet is, mert szerintük akkor nem lesz eléggé „tudományos” a végeredmény. Isten ments, hogy netán valaki jól érezze magát, miközben tudományról tanul!

A legtöbb tankönyv nyelvezete valóban felfoghatatlan. DeWitt szerint, amit érthetően el lehet mondani úgy, hogy: "Ezek a vírusok úgy csinálnak másolatokat magukból, hogy becsúsztatják saját DNS-üket a baktériumba." Így néz ki ez a tankönyvben: "A bakteriofág replikáció a vírus nukleinsavsavjának, a baktériumba való bejuttatásával kezdődik."

A tankönyvekbe az uralkodó álláspont szerint azért nem kerülhet be a könnyedség, a humor, sem a plasztikus magyarázatok, mert ezek olyan nyelvezetet alkalmaznak, ami nem pontos, és nem eléggé szakmai, márpedig ez azért mindenképpen elvárás egy tankönyvvel szemben. Mire végigmenne a szövegen egy csomó szakember, és kijavítaná ezeket a „hibákat”, a szöveg tökéletesen pontos lenne, viszont teljességgel érthetetlen. Ezt Dewitt úgy fogalmazta meg: a pontosság zsarnoksága, ami nem engedi meg, hogy történeteket meséljenek a tanárok. Helyette elvész a lényeg a tökéletesen érdektelen részletekben.

A könnyed, érthető magyarázat ugyanakkor nem egyenlő a tudomány lebutításával. Egy tanár nyilvánvalóan tisztában van a részletekkel, ám DeWitt szerint egyáltalán nem lenne muszáj azokat a 13 éves gyerekeken is hiánytalanul számon kérni. Főleg akkor nem, ha a fő összefüggések megértése közben elmarad, mintegy áldozatul esik.

Szerencsére van remény, ami alulról építkezik: az interneten egy csomó jó, érdekes és vicces tananyag érhető el, érdemes keresgélni.

Mi is tudunk példákat mutatni az izgalmas természettudományos ismeretterjesztésre. Itt van például Zállatorvos csatornáján ez a videó, amiből pár perc alatt bárki megéri, hogy mi a különbség a vírusok és a baktériumok között, én magam szétröhögtem magam rajta, vagy, ha már szülőblogot írunk, itt egy videó a toxoplazmózisról, ez meg a bolhákról, na jól van, befejeztem, mindenki megtalálja a többit egyedül is, lényeg, hogy elképesztően viccesek és tanulságosak. Vagy ott van a Brutális fizika című tévésorozat, aminek az elején remekül összefoglalják a lényeget: a fizika érdekes, izgalmas, és körülvesz bennünket, csak hát ez az iskolában nem mindig jön át.

Vagyis, ha valaki nem érti a tananyagot, sem a tankönyv, sem a tanár magyarázata alapján, akkor sincs semmi baj, hagyja a tankönyvet, és keressen inkább a neten egy videót vagy blogbejegyzést, ami segít rajta. Vagy kérje meg a barátját, hogy magyarázza el, az is egy jó módszer lehet még ma is.