Regina Alaszkában él, itt szülte a negyedik gyerekét. Mivel előtte átesett egy méhen kívüli terhességen, rögtön felkereste az orvosát, amint kiderült, hogy ismét várandós. A legközelebbi orvos és kórház Fairbanksben, tőlük 25 kilométerre volt, de ez, Regina szerint, egyáltalán nem volt gond. Ha például komplikációk adódtak volna, amire számítani lehetett az előzmények miatt, azt viszont a több mint 3500 kilométerre lévő Seattle-ben tudták volna csak megoldani. De szerencsére erre nem került sor.
Az orvosi vizsgálat nemcsak a korábbi, méhen kívüli terhesség miatt volt szükséges, hanem azért is, mert Alaszkában ez dolgok szokásos útja-módja. Ráadásul az egészségbiztosítás miatt eléggé meg van kötve az ember keze, nem igazán döntheti el, hogy hová mehet, mit csinálhat várandósan, amennyiben nem szeretné maga állni az igen borsos összegről szóló számlát.
Ha például mégis el kellett volna utaznia Seattle-be, hogy az előző, méhen kívüli terhesség következményeit (vagyis, hogy az anya teste immunreakciót küld a magzatra), kiküszöböljék, azt csak önköltségen lehetett volna. Ami nem csekély összeg, átszámolva több mint tízmillió forintot vett volna ki a családi kasszából – a létező egészségbiztosításuk ellenére.
A biztosítás ugyanis egy bizonyos kórházláncra érvényes, és “közeli” seattle-I kórház nem ugyanahhoz a lánchoz tartozik, amelyikhez a fairbanksi.
Alaszkában a terhesgondozás elég közel áll a magyarországi rendszerhez, vagyis a vizeletvizsgálat, az ultrahang és vérvételek a rutin részét képezik, ugyanakkor Reginánál eleinte a hormonszintet is hetente ellenőrizték, amíg ki nem derült, hogy nem méhen kívüli terhességről van szó. Később is alaposan rajta tartotta a szemét az orvos az értékeken, nehogy baj legyen, ami kéthetente vérvételt jelentett a 28. hétig.
Mindezek ellenére Regináék nem izgultak nagyon, hogy beüt a baj, tudták ugyanis, hogy a méhen kívüli terhesség utáni első várandósságnál még nagyon kicsi rá az esély. A továbbiaknál viszont már majdnem biztos, hogy magzati vérátömlesztésre lenne szükség, és mivel éppen a negyedik gyermeküket várták, úgy döntöttek, hogy Regina elkötteti a petevezetőket, és nem adnak esélyt több terhességnek. Ebből elég vicces szituáció is lett szüléskor, de erről majd később.
A tervek szerint Regina ezúttal természetes úton szült volna (bár korábban volt császármetszése), de a baba szó szerint keresztbehúzta a számításait: keresztfekvéses volt, ezért a programozott császármetszés mellett döntöttek.
Csakhogy Alaszkában vagyunk, méghozzá februárban, és a céldátum napján éppen hóvihar tombolt, mínusz negyven fokkal. Regina férje és egy barátjuk órákig ásta ki az autót a hóból, de így is csak alaposan elkésve jutottak be a kórházba.
Itt a biztosító nagy úr
Az USÁ-ban ajánlatos haptákba állni az egészségügyi rendszer előtt, bármikor előfordulhat ugyanis, hogy az egészségbiztosító nem hajlandó állni a számlát, ha az ember az orvosi javaslat ellen tesz valamit. Bár, még akkor is előfordulhat, ha mindent aszerint csinál, ez elég lutri. Az egészségbiztosítás ellenére ugyanis utólag simán kiküldhetik a számlát azokról a tételekről, amiket nem akar állni a biztosító. Reginával előfordult, hogy befektették a kórházba egy vizsgálatra, ami a saját orvosa kivételével senki más szerint nem volt indokolt. A vizsgálatra egy csomót kellett várni, és mivel még szoptatott, másnap reggel úgy döntött, hogy hazamegy inkább a kicsi gyerekeihez.
Ez a rebellis tett másfél millió forintjukba került, míg, ha mondjuk még pár napig lefoglalt volna egy ágyat, és csak akkor ment volna haza, amikor az orvos elengedi, az ingyen lett volna. De például akkor sem fizetett volna a biztosító, ha saját felelősségre természetes úton akart volna szülni, mondjuk, magas vérnyomással.
A hóvihar ellenére néhány órás késéssel végül mégiscsak sikerült megérkezni a kórházba a császármetszésre. Mivel a tervben szerepelt a petevezetők elkötése is, Reginának előbb írásos nyilatkozatot kellett tennie, hogy tényleg-tényleg ezt akarja.
De nem is akárhogyan, hanem atombiztosan, nehogy menet közben elkeveredjen, vagy ilyesmi: a hasára írták alkoholos filccel a beleegyező nyilatkozatot. Szerencsére fejjel lefelé, így pont kézre esett az aláírás, és a kilenchónapos pocak is pont jól jött, mivel így elég nagy felületet nyújtott a szövegnek, és egyben asztalként is szolgált. Oké, papírt nem adtak, de legalább a két tanút a kórház biztosította, az is valami. Mondjuk az archiválás még így is kérdéses.
Csattogtak az ollók, szólt a zene
A műtét délután kezdődött, Reginának bekötötték az infúziót, megitattak vele valami gyomorsavízű löttyöt, hogy ne hányjon, és betolták a műtőbe. Ahol egyébként remek hangulat uralkodott, szólt a rádió, az orvos énekelgetett, mindenki viccelődött, beszélgetett, jól elvoltak. A férje bent lehetett a műtét alatt. Regina kapott valami érzéstelenítőt, fél perc után már semmit sem érzett, és pár perc alatt ki is emelték a babát. Kaptak néhány percet, hogy együtt lehessenek, utána elvitték az újszülöttet, akit egy specialista várt, biztos, ami biztos, és szerencsére gyorsan kiderült, hogy minden rendben van.
Regina még jó sokáig ott feküdt a műtőasztalon, és lankadatlanul laza hangulatban szabták-varrták tovább. Tisztára úgy érezte magát, mint a fodrásznál, csattogtak az ollók, szólt a zene, mindenki beszélgetett, viccelődött és táncikált. Mondjuk Regina nem, hanem értelemszerűen nyugton feküdt. Elkötötték a petevezetőket, és mivel több gyerekük már nem lesz, az orvos jelezte, hogy most aztán rendbe hoz mindent odabent, például ki is vágott a méhből egy meglazult részt, aztán jó összevarrta. Ami persze nem volt ok a lazsálásra, öt órával később már ki is szedték a katétert, és elküldték Reginát a wc-re.
A műtét befejezése után azonnal visszahozták a babát, és két nővér is segített Reginának fogni, szoptatni, mivel még hatott az érzéstelenítés. Innentől kezdve nem is vitték el többé a babát, csak éjszakára kérte, hogy beadhassa a babaszobába. Ennek egyébként az volt az oka, hogy éjszakára szájon át kapott valami fájdalomcsillapítót, amit már ismert a korábbi szülésekről, és tudta, hogy nagyon kiüti, ezért jobb, ha más vigyáz addig a kislányra.
A műtét után nem sokkal Regina férje hazament a három lányukért, és onnantól kezdve, az éjszakákat leszámítva együtt volt a család. A külön szoba zuhanyzóval, kanapéval, tévével a szolgáltatás része, amit az állami egészségbiztosító áll. Richmondban egyébként, az előző szüléseknél jóval nagyobb szoba járt, amiben jacuzzi is volt, meg külön ágy az apának, de hát ne legyünk telhetetlenek. A lányok pedig szépen eljátszottak, színeztek, tévéztek, beszélgettek, mint ahogy az egyébként is szokás az alaszkai teleken, és naponta háromszor kapott enni az egész család, szintén a szolgáltatás részeként.
A szülés utáni nap leginkább a bemelegítéssel telt. A babaágyat kiskocsivá lehetett alakítani, és rá lehetett csatolni az infúziót. Regina ezt tolta maga előtt, és sétált, rótta a köröket, a lányok pedig jöttek vele. Az volt ugyanis az elmélete, hogy annál könnyebben fog otthon mozogni, minél jobban formába lendül a kórházban.
Szükség is volt a jó kondira, a császármetszés február 8-án történt, tizedikén reggel pedig búcsút is intettek a kórháznak. Ez a normál eljárás, Alaszkában nagyjából 48 órás benntartózkodásra lehet számítani, és császármetszésnél sem többre. Távozás előtt még megmérték a vérnyomását, megvizsgálták, hogy van-e bélhang, és kész, mehetett haza. Állítólag a kórházi fertőzések miatt szeretnek minél előbb hazaküldeni mindenkit, ami ott is elég gyakori dolog.
Innentől kezdve tulajdonképpen semmiféle segítségre nem számíthatott az államtól Regina. Sem védőnő, sem gyermekorvos, senki sem jött meglátogatni őket, de azt azért mondták, hogy ha besárgulna a baba, akkor villámgyorsan vigyék őt vissza a kórházba, mert az náluk valami nagy baj jele is lehet akár. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, gyermekorvos kéthetesen látta a babát először, majd fél évesen, és egyévesen, és azóta is minden rendben van velük.
