Tábort elsősorban úgy keres az ember, hogy megnézi, mikor nem tudja senkinek odapasszolni a gyerekeit, és ebben az időpontban mi a kínálat. Nos, ez hiba, mert pont fordítva kell csinálni. A rutinos táborozó családok már tudják, hogy először a szuper táborokban kell lefoglalni a helyet, és az így lefedett hetek köré kell szervezni a nyár többi eseményét: családi szabadságot, nyaralást, unokatesózást, nagyinapközit, és akkor végül minden szépen a helyére simul, és mindenki elégedett lesz.
Így álljunk neki
Jó tábort elsősorban úgy lehet találni, hogy az ember körbekérdezi az ismerőseit, és semmiképpen sem úgy, hogy bedől a hangzatos neveknek és hirdetéseknek. Ütős reklámszöveget bárki tud íratni, maradjunk abban, de az nem biztos, hogy híven fogja tükrözni a valós tartalmat. Tehát szülőként akkor tesszük a legjobban, ha először is megkérdezzük az ismerőseinket, hogy melyik táborban érezte magát jól tavaly a gyerekük. Meg fogják mondani, csak úgy dől majd belőlük a szó. Habár az is lehet, hogy azt, ami bevált, egy szóval sem említik majd, ellenben meg fogjuk tudni, hogy mi az, aminek jobb a közelébe se menni. Ezek is értékes információk ám.
Barátnőm mesélte, hogy az egyik gyülekezeti tábor után, ami fergetegesre sikerült, kézenfekvő ötletnek tűnt egy másik hittantáborba is beadni a fiát. Kiderült, hogy a gyerekek egy héten át egy kicsi, gazos udvaron tömörültek, ahol semmit nem lehetett csinálni, viszont félóránként beterelték őket egy lepattant épületbe (nem, nem ott kellett befizetni a tábort, hanem a pompás épületben), ahol leültették őket, és frontális módszerekkel tanítottak nekik egy kis hittant. A tábor reggelente kilenc órakor kezdődött, és délután négyre kellett menni a gyerekekért, ami eléggé mérsékelt segítséget jelentett csak a dolgozó szülőknek, cserében reggel fél nyolctól kilencig a takarítónő vigyázott a gyerekre.
A szemednek higgy!
Jó módszer, ha rákeresünk a táborra az interneten. A leírást ráér elolvasni, először a fotókat böngésszük végig figyelmesen, és koncentráljunk az arcokra! Elég sokat elárul, hogy milyen képet vágnak a gyerekek, és a táboroztató felnőttekét is érdemes megfigyelni. Ha mosolytalan, enervált nénik és bácsik lézengenek, akik kötelességből idén is lenyomják a művelődési ház kötelező nyári programjait, mert abból pont ki tudják majd festetni a falakat, akkor meneküljünk, akármilyen tetszetős is a program és a tematika! Ha viszont a képek többségén mindenki vigyorog, mint a vadalma (és a fényképeken más-más ruhában van ugyanaz a gyerek, szóval nem egy nap ment oda egy ügyes fotós, akinek sikerült a tábor fénypontjaként megnevettetni őket), akkor jó helyen járunk.
De mitől jó egy tábor?
Barátnőmék gyerekei ötödik éve járnak ugyanabba az indián táborba, ki nem hagynák sosem. Rövid kérdezgetés után kiderült, a hely legfőbb vonzereje: a szabadság. Semmi sem kötelező, összesen két szabály van: hogy étkezés előtt kezet kell mosni, és aki felkel, az laposkúszásban hagyja el a sátrat, hogy ne verje fel a többieket. Nem muszáj viszont zuhanyozni, megenni a spenótot, részt venni a programokon, sőt, még fogat mosni sem kötelező. Aki egyszer ott járt, az minden évben visszamegy, és viszi a barátait is.
Ezzel szemben néhány éve belefutottunk egy olyanba, ahol első, és legfontosabb lépésként ismertették a tábor szabályait, nem engedték levenni a szandálokat, és sehová sem volt szabad felmászni, nehogy a többiek a gyerekem után csinálják. A gyerek másnap már az apja munkahelyén babázott az íróasztal mellett, mert soha többé nem volt hajlandó betenni a lábát abba a táborba. Az meg nem alap a pénzünk visszakérésére, hogy értsék meg, ez egy béna tábor, semmivel sem különb, mint az iskola, csak az legalább ingyen van.
Természetesen a társaság is sokat számít, de hát ez akkora evidencia, hogy nem is fejtjük ki. Egyébként is, ez az élet rendje: ahol jó emberek vannak, oda akkor is szívesen megyünk, ha egyébként nem túl eredeti a program. Ahol meg nincs kivel jókat röhögni, beszélgetni és játszani, ott az ember egyedül érzi magát, akkor meg akár otthon is maradhat.
Minősített eset, ha olyan szerencsétlenül jön össze a gyereksereg, hogy furkálják és kiközösítik egymást. Ez azonban csak részben múlik a gyerekeken, mert egy jó táborvezetőnek az ilyen helyzeteket tudni kell kezelni, és jól kijönni belőle.
Vis major is létezik
Vannak persze előre nem látható kellemetlenségek, amiket mégoly körültekintő választással sem tudunk elkerülni, mivel nem lehetett előre látni. Például, ha minden este szúnyogok hada támad, vagy túl sok a program, és a gyerekek kipurcannak, de bármikor jöhet egy baleset, és az sem túl szerencsés, ha az úszótábor közepén jön meg a lányunk menstruációja. Ezek sajnos az élettapasztalat kategóriába esnek, amivel mindenképpen gazdagabb lesz a gyerek, még ha boldogabb nem is. Vérmérséklet és lehetőségek kérdése, hogy ilyenkor kimenti-e szülő a gyereket, vagy hagyja tovább sínylődni szegényt.
