Hány kinőtt füzet, logikai készlet, csak félig elhasznált festék és színes ceruza hányódik otthon nálatok? Ha tudod, hogy soha többé nem lesz rá szükség, vagy szeptemberre úgyis újat vesztek a gyereknek, a régi tanszerekkel segíts valakinek, akinek egyáltalán nincs!
Van, akinek minden évben, minden tanszerből újat vesznek, és vannak, akinek még a kötelező felszerelést sem sikerül beszerezni – egyszerűen azért, mert még élelmiszerre sem jut elég pénz. Hogy is jutna akkor festékre vagy színes papírra? Pedig sajnos elég sokan élnek így Magyarországon.
Márpedig ha nincs taneszköz, akkor nemcsak haladni nem lehet rendesen az iskolai tananyaggal, de a gyerek önbecsülésén is nyomot hagy a tény, ő egy elhasznált fénymásolópapír hátuljára dolgozik grafittal, míg a másik szuper festékkel, ecsettel remekel. Van, aki testnevelésórán márkás edzőcipőben mozog, és van, akinek nincs más, csak az utcai cipője és ruhája.
Így év vége felé az iskolai élet egyre lazább lesz, így belefér az időbe, hogy mindenki átnézze, milyen tanszere, eszköze maradt, amire jövőre már nem lesz szüksége, vagy úgyis újat kap. A másodikos vonalazású füzet harmadik osztályban már használhatatlan, ahogy a korong, a pálcika, vagy a logikai készlet is csak a szemétbe kerülne. Miért ne lehetne ezeket odaadni valakinek, akinek nagy szüksége van rá?
Az ötlet L. Ritók Nórától, az Igazgyöngy Alapítvány elnökétől származik, aki azt írta a blogjában: „…sok helyen még mindig így végződik a történet: nem hoztad? Egyes… és elég nehéz a harmadik, a körző hiányáért kapott egyes után bebizonyítani, hogy megy az a mértan kettesre.”
Ami tovább adható
Valójában bármi odaadható, amit úgy ítélünk meg, hogy vállalható, a saját gyerekünknek is szégyenkezés nélkül a kezébe adnánk. A kinőtt, de nem lyukas, vagy lehordott tornaruha, melegítő, szét nem taposott tornacipő, vonalzó, ami nem törött, festék készlet, amiben megvannak a színek, üres füzet, 12 cm-nél nagyobb ceruza, és sorolhatnánk még.
L. Ritók Nóra a Díványnak elmondta, ha az ötlete mozgalommá fejlődne, az hosszú távon javítaná az adományozási kultúrát is, és alap lenne: a szegénységben élőknek sem szemétre, hanem használható eszközökre van szükségük. Tehát a törött vonalzó, a félig összefirkált füzet nem segítség, de a pónilovas iskolatáska, ami már ciki egy tíz éves kislánynak, még nagyon jól tud jönni egy kisebb gyereknek, akinek nem tudják megvenni a szülei az újat.
Hová küldjük?
Először is mindenki nézzen szét a saját környezetében: van-e olyan osztálytárs, vagy ismerős, akinek jól jönne a segítség? Ha van, akkor a legjobb, ha neki adjuk a feleslegessé vált holmikat. Ha az osztályban, vagy az iskolában vannak rászoruló gyerekek, akkor inkább hagyjuk év végén az iskolában a tanszereket, így a jövő évben a tanítóknak, tanároknak csak be kell nyúlniuk a szekrénybe, amikor látják, hogy valakinek szüksége van valamire. Nagy megkönnyebbülést jelenthet ez a rászoruló családoknak, főleg, ha időben tájékoztatják őket az iskolában erről a lehetőségről. Ez az első lépés.
Ha azonban olyan szerencsések vagyunk, hogy még csak nem is ismerünk a környezetünkben rászoruló családot, akkor a legegyszerűbb, ha megkeressük az Igazgyöngy Alapítványt, akik az ország (sőt Európa) legelmaradottabb régiójában foglalkoznak a mélyszegénységben élő gyerekekkel. A nyomorban élő gyerekekkel foglalkozó szervezetek hálózatban működnek, ezért az alapítványnál mindig meg tudják mondani, hogy hol van a legnagyobb szükség az adott felajánlásra.
Vagy fordulhatunk valamelyik TASZPONT-hoz, vagy a TanodaPlatformhoz, az adományok ebben az esetben is azokhoz fognak eljutni, akiknél a legjobb helyen vannak.
Miért most?
Azért mert szeptemberben már késő. Jobb ilyenkor látni, hogy mi az, ami van, és mi az, amire még szükség lehet. De főleg azért, mert a taneszközök most vannak kéznél, és most kezdi el mindenki rendezgetni őket, hogy mivel mi legyen.
