A fejükbe vették nemrég a gyerekeim, hogy rendet raknak a szobájukban, egyúttal átválogatják és kiselejtezik a játékaikat, ami nagyon derék. Borzasztó lelkesek voltak, két nap kemény válogatás és rendrakás után úgy nézett ki az emelet (ami az ő birodalmuk), mint amin forgószél söpört végig, ők meg csak álltak a kupacok fölött tanácstalanul, most akkor hogyan tovább?
Miután sikerült ösvényt vágnom a játékhalmokba, és szemügyre venni az eredményt, kiderült, hogy a „rendezőelvük” teljesen logikus: kirakták az összes a játékot és könyvet, amit kinőttek, meguntak, vagy régóta nem volt a kezükben, és a dolgok jelenlegi állása szerint, valószínűleg már nem is lesz.
Némi kavarodást ugyan okozott, hogy a nagyobb, tíz éves gyerek a kinőtt játékait mind a nyolc éves öccse szobájába hordta (mínusz a Barbie-k, mivel van realitásérzéke), mert amit ő kinőtt, azzal logikusan a kistestvére még évekig játszhat, de hát ez nyilvánvalóan nem így van. Vagy próbáltál már három év ismeretség után első benyomást tenni valakire? Na ugye.
Tehát a két jól tartott gyerek szobájából egyszer csak kikerült egy halom játék. Végignéztem a kupacon, és lesápadtam. Tudom, kicsinyes vagyok, de nagyjából még vannak emlékeim, hogy melyik játéknak mi volt az árcéduláján. Oké, utólag nem ér sajnálkozni, egyrészt sejthető volt, hogy semmivel sem fognak ötven évig játszani, másrészt akkor kellett volna nemet mondani, vagy reálisan gondolkozni, amikor megvettük ezt a sok izét. És hát legyünk méltányosak: csak azért kár, amivel nem játszott a gyerek, amivel igen, az minden fillért megért.
Mindenesetre ez a kisebb vagyont érő holmi most mind mehet a kukába, és hatszáz év alatt sem fog lebomlani. Vagy, ami mégiscsak egy tetszetősebb megoldás: keresünk nekik új helyet, ahol még örülnek is nekik. (Most szólunk, a padlásra nem érdemes felhordani több ládányi játékot, hogy jó lesz majd az unokáknak, mert addigra egy halom poros kacat lesz belőle.)
Rövid puhatolózás után kiderült, hogy nagyon sok helyen fogadják örömmel a jó állapotban lévő, kinőtt játékokat. Alapelv ugyanakkor, hogy mindig kérdezzük meg előre, hogy tényleg jó ötlet-e odavinni egy zsák plüssállatot vagy kisautót, tudnak-e vele mit kezdeni, vagy jótett helyett csak a bajaikat szaporítjuk az „adományunkkal”. És persze illik előtte megtörölgetni a játékokat, ne legyen rajtuk évszázados por és mindenféle mancsnyomok, és kevés dologgal tudnánk jobb fejek lenni, mintha kimossuk a plüssöket adományozás előtt.
A gyerekek (vagy bárki más) óvodája
Ez elég kézenfekvő megoldás. Amilyen állapotok uralkodnak a legtöbb intézményben, minden jó játéknak örülnek. Amikor a gyerekeim ovisok voltak, a szülőktől beszedett csoportpénzből frissítették valamennyire a játékparkot, vagy az óvónéni hozta be jószívűen a fia régi legóit. Némi újdonságot még az jelentett, hogy a csoportok egymás között forgatták az eszközöket néhány hónaponként, hogy mindig legyen új inger a gyerekeknek, de hát előbb-utóbb ezek is körbeértek. Szóval az óvodáknak jól jönnek a jó állapotú játékok.
Rokon/ismerős/vendég gyerekek
Annak idején az én gyerekeim is elég sok játékot kaptak a nagyobb unokatestvérektől, mert ők már kinőtték, az enyémek meg örültek az újdonságnak. Úgyhogy mi is összekészítettünk egy dobozt, amiből mindig választhatnak maguknak a nálunk járó gyerekek egy-egy darabot, és természetesen haza is vihetik azokat (konkrétan ez a cél, hogy lassan mind elhordják, és közben örüljenek).
Megpróbálni mind eladni, a gyerekek akár a ház előtt is árulhatnak
Aki nem sajnálja rá az időt, az nekiállhat befotózni és a neten árulni a játékokat. A Facebookon több csoport is létezik erre, a LEGO-knak pedig külön adok-veszek csoport is van, és elég jó áron mennek a készletek (szerintem eladni érdemesebb, mint venni).
A drágább, értékesebb játékokat akár az aukciós vagy apróhirdetős oldalakra is fel lehet tenni, habár a postaköltség sokat fakít az üzlet vonzerején, azt bele kell ilyenkor kalkulálni. Be lehet nevezni a helyi bababörzére is, egy kis szerencsével akár jó vásárt is csinálhat a gyerek, habár valószínűleg nem pénzzel, hanem további játékokkal fog hazatérni, amikhez ott jutott hozzá méltányos áron, mert úgy érezte, hogy mindenképpen szüksége van rájuk.
Ha olyan helyen laktok, akár egy mini garázsvásár is lehet opció, kolléganőm gyerekei már többször is kitelepültek a ház kapujába egy kisasztallal, hogy eladják, ami nem kell, és a 100-200 forintos tételekből lett is valami bevétel, bár elmesélésük szerint a legnagyobb sikert egyértelműen a limonádé és a nagyméretű tengeri kagylók aratták. Akárhogy is, egy-egy ilyen alkalommal akár 1-2 ezer forint bevétel is össze tud jönni, ami egy alsós zsebpénzéhez képest egyáltalán nem csekélység!
Meggazdagodni ugyan biztos nem fogtok a használt játékokból, de legalább a gyerek látja, hogy így is lehet ezt csinálni: nemcsak venni, hanem eladni is lehet, nemcsak költekezni, de megkeresni is lehet a pénzt. Jó oldala, hogy innentől kezdve (ha eddig nem tette volna), talán jobban vigyázni fog a játékaira, mert a jó állapotban lévőkért adnak több pénzt.
Segélyszervezetek, egyházi szervezetek, családsegítő
Ha a rászoruló gyerekeknek szeretnénk örömet szerezni, vagy B verzióként egyáltalán nincs kedvünk többet foglalkozni ezekkel a játékokkal, akkor el lehet vinni mindet a közeli segélyszervezetnek, egyházközségnek, vagy a családsegítőbe. Ott értő kezek fogják szortírozni és odaadni azoknak, akik a legjobban örülnek majd a játékoknak.
Természetesen itt is érvényes: a hiányzó kerekű kisautónak, szakadt könyvnek, berasztásodott hajú, féllábú Barbie-nak már senki sem örül, ezeket nyugodtan küldjük a kukába. Tiszteljük annyira a rászorulókat is, hogy nem szemetet adunk nekik! És főleg, mielőtt odaállítunk, kérdezzük meg telefonon, hogy alkalmasint tudnak-e mit kezdeni egy halom játékkal, mert ha nem, akkor keressünk inkább egy másik szervezetet!
