Több mint egy éve, az országos megmozdulások óta még az is tudja, hogy nagy baj van az oktatással, akinek nincs gyereke, és iskolát is évtizedekkel ezelőtt látott utoljára belülről. A bajokra elég jól rámutat például az általános szakemberhiány, a tanári pálya nagyon nem vonzó, az iskolák lassan lasszóval fogják a tanítókat, tanárokat, és nincs elég gyógypedagógus, vagy logopédus sem, aki a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozzon.
Ebbe a helyzetbe durrantott bele néhány új javaslat.
- Nem kell tanári diploma ahhoz, hogy valaki iskolában tanítson "bizonyos régiókban" és "bizonyos területeken"
- Nem kell gyógypedgógusnak lenni ahhoz, hogy valaki enyhén és középsúlyosan értelmi fogyatékkal élő gyerekeket taníthasson
- Jegyet kell adni mindenkinek, tanulási zavarosoknak is, tehát a diszleksziásnak olvasásból, vagy a diszkaliásnak matekból
- A gimnázumi helyek számát maximálni kell egy központilag meghatározott szinten, és aki nem fér be, az mehet szakiskolákba
A szakemberhiány valós, de nem így kéne megoldani
Ez sajnos semmire nem jelent majd megoldást. Különösen nem az ország elmaradottabb vidékein, ahol a többség eddig is csak álmodhatott a minőségi oktatásról. De ne legyenek illúzióink, a legtöbb iskolában ezután sem lesz elég nyelv-, informatika-, vagy természettudomány tanár, még képesítés nélküli sem.
Pusztán attól ugyanis, hogy lehet, még senki kedve nem fog megjönni a tanításhoz. Ahhoz azért egy kicsit több kellene: tisztességes fizetés, tisztességes munkakörülmények, vagy például emberszámba venni a tanárokat, hogy csak párat említsek.
És már a látszatát is elengedjük a fejlesztésnek
Nem segít a javaslat a fogyatékkal élő gyerekeken sem, hiszen most már törvény menti fel az államot az alól, hogy megfelelő szakmai segítséget, fejlesztést nyújtson. Úgyhogy ezután már meg sem kell próbálni, egy gonddal kevesebb. Nekik.
Nem segít ez a javaslat a beilleszkedési, tanulási, vagy magatartászavarral küzdő gyerekeknek – sőt, első látásra meg sem lehet magyarázni, hogy mi indokolja ezt a változtatást. Ami egyébként nagyjából 25 éves visszalépést jelent, ekkor, 1993-ban vezették be ugyanis, hogy a disz-es gyerekek könnyítéseket kaphattak. Például nem kellett osztályozni őket a problémás tantárgyakból, használhattak segédeszközöket, vagy hosszabb felkészülési időt kaphattak a vizsgákon, felvételin. Nos, ennek alighanem ezzel vége is lesz.
A jómunkásemberek országa
Habár az érintett szervezeteknek pontosan öt nap állt rendelkezésre, hogy véleményezzék a javaslatot, azt is a tavaszi szünetben (most mi van, pont ráértek, hát szünet van, nem?) elég hamar megfejtették, hogy mi lehet ezekkel a módosításokkal a célja a kormánynak.
Röviden: akivel minden oké, az tovább tanulhat, akinek viszont valami baja van, azzal nem bajlódnak, menjen dolgozni minél előbb.
Ezzel összhangban Palkovics László oktatási államtitkár egyébként éppen a napokban jelentette be egy vidéki fórumon, hogy a középfokú oktatásba ezentúl központi felvételivel lehet bekerülni, és ezzel együtt szintén központilag határoznák meg a felvehető tanulók számát.
Vagyis, ha eddig egy gimnáziumban 160 férőhely volt egy évfolyamon, akkor az iskola úgy húzta meg a ponthatárt, hogy ennyi gyereket vegyen fel. Ezután viszont központilag szabják meg, hogy hány gyerek kerülhet gimnáziumba, és ehhez szabják a ponthatárt, a többiek meg mehetnek a szakgimnáziumokba és a szakképzőkbe, majd pár év múlva a szalag mellé, dolgozni.
A szakgimnáziumokból ugyanis, a jelenlegi állapotok szerint egészen más kategória bejutni a felsőoktatásba, mint egy gimnáziumból, nem beszélve arról, hogy a kevés közismereti és természettudományos órával, viszont sok-sok szaktantárggyal felvértezett gyerek többé nemigen tud letérni arról a pályáról, amire 14 évesen ráállt.
Hogy mi ezzel a baj? Univerzális, minden esetben bevethető módszer a megértésre, hogy beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe. Képzeld el, hogy a saját gyereked, az, akit úgy szeretsz, hogy bármit megtennél érte, mondjuk, diszlexiás. Mostantól pedig az iskolában, ahelyett, hogy segítenének neki, nap mint nap az orra alá dörgölik, hogy valamiben nagyon béna, nem lesz így belőle semmi. Nem fogja többé jól érezni magát, csak túl akar lenni ezen az egész iskola dolgon mihamarabb.
Nem arra kíváncsiak többé, hogy miben jó, miben tudna kiteljesedni, hanem azt keresik, hogy mit nem tud, hogyan tudják elmeszelni. Hiszen a nagy terv az, hogy tudja, hol a helye. Például egy szakképzőben.
Nagyon-nagyon rossz üzenete van ennek. Azt üzenik, most már nyíltan, törvénybe szövegezve, hogy ha valami baja van a gyerekednek, már ki is esett a rosta lyukán. Segítségre az államtól ne számítson, hanem álljon be a megfelelő sorba.
Pedig létezne a tanárhiány megoldására tisztességes megoldás is, olyan, ami nem teszi tönkre annyi ember életét, és egy percig sem gondolom, hogy ne ismernék ezeket a döntéshozók. Mondjuk az is igaz, hogy a kiképzett sok mesterembernek így egészen biztosan stabil munkahelye lesz. Mondjuk Németországban.
