Nemrég futottam bele - az általunk egyébként sokra tartott - dr. Novák Hunor „ betiltott” cikkébe, amelyben a szerző kendőzetlenül áll ki a szoptatás mellett a gonosz tápszerlobbi ellenében. Az első reakcióm természetesen az volt, hogy mégis, mit képzel magáról? Több nappal később, amikor még mindig ugyanolyan dühös voltam, úgy éreztük, kénytelen leszek ennek hangot is adni.
A cikk ugyanis felháborítóan demagóg és hatásvadász (persze, semmi bajunk a hatásvadászattal, nekünk is vannak hatásvadász barátaink, de csinálják otthon, a négy fal között), valamint megkérdőjelezi a nők döntési szabadságát a saját mellüket illetően.
A szoptatás ugyanis állítólag nem választás kérdése, erről nem dönthet a szoptató (vagy nem szoptató) anya maga, hiszen ezt eldöntötte már helyettünk a tudomány. De tényleg? Életveszélybe sodorjuk a jövő nemzedéket, ha nem szoptatunk kétéves korig? Nincs jogunk előbb abbahagyni?
Több dolog miatt is szeretnék hőbörögni: az egyik, hogy attól, hogy a tudomány valaminek az egészséges/egészségtelen voltát igazolja, az emberek még választhatnak, mit tesznek, mit fogadnak meg ebből a saját életükben.
A másik, hogy a szoptatás ugyan a felsorolt rémes betegségek közül néhánynak (nem mindnek) a tudomány mai állása szerint valóban csökkenti a kockázatát, de ez a kérdés ennél sokkal árnyaltabb. Nem beszélve arról, hogy a szoptatás előnyeivel való folyamatos nyomasztás, ötvözve azzal a rengeteg, szakszerű segítséggel, amit a kismama a szoptatáshoz kap (azaz nagyjából semennyi), egyenes út a kiboruláshoz, ha nem rögtön a szülés utáni depresszióhoz.
Így aztán két szoptatás között (tényleg!) vérszomjas feministaként vetettem magam az orvosi adatbázisokra, hogy képes legyek a fekete-fehérnél kissé tovább árnyalni a képet.
Szoptatás vagy nem szoptatás? Tényleg ez a kérdés?
Természetesen létezik olyan élethelyzet, amikor a színtiszta, hosszú távú szoptatás és a kizárólagos tápszeres táplálás közül választ az anya – például, ha olyan gyógyszert szed rendszeresen, ami mellett nem lehet szoptatni (egyes antipszichotikumok, fázisprofilaktikumok például ilyenek). Az esetek túlnyomó többségében mégsem ez a döntéshelyzet áll fenn.
A felmérések szerint hazánkban elég jó aránnyal kezdenek szoptatni a nők, vagyis mindenki akar szoptatni, mert mindenki tudja, hogy a babának a legjobb az anyatej. Az első három hónapban a babák kb. 90 százaléka kap anyatejet, egy éves kor felett pedig „csak” negyedük.
A kérdés tehát nem az, hogy elkezdünk-e szoptatni vagy sem – majdnem mindenki elkezd. Inkább az alábbiak közül a következő: adjunk (adhatunk)-e a szoptatás kiegészítéseként tápszert is, mikortól lehet hozzátáplálni, illetve: MEDDIG kell szoptatni?
Meddig kell kizárólag szoptatni?
A WHO irányelveit már kívülről fújjuk: hat hónapos korig csak anyatej érheti a bébi száját, azután már ehet ezt-azt, de kétéves korig még kell mellé az anyatej. A bizonyítékokon alapuló orvoslás etalonjának számító Cochrane adatbázis összesen 23 tanulmányt összegezett a témában: arra voltak kíváncsiak, tényleg előnyösebb-e a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatás a 3-4 hónapos korban megkezdett hozzátáplálással szemben.
Tényleg előnyösebb, az előnyei pedig a következők: a hat hónapos korig kizárólagosan szoptatott bébik ritkábban kapnak el hasmenéssel járó vírusfertőzést, valamint az anya hamarabb lefogy és később jön meg a menstruációja. Ez a három előnye van. Ennyi.
Ami a többi dolgot illeti: nem találtak különbséget a 6 hónapig csak szoptatott és a hamarabb hozzátáplált babák között az alábbiak tekintetében: egyéb fertőző betegségek, allergiás betegségek, elhízás (mármint a babáé), fogszuvasodás, későbbi értelmi fejlődés, viselkedészavarok.
A fentiek alapján tehát a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatásnak valóban van előnye, statisztikailag kisebb eséllyel kap el hasmenős vírust a baba. Ez nagyon fontos dolog, hiszen rengeteg csecsemő hal meg hasmenés és kiszáradás következtében a fejlődő országokban.
A fejlett nyugaton sem teljesen veszélytelen a babákra a vírusos hasmenés, de megfelelő higiéné és orvosi ellátás mellett kevésbé fenyegető a fejlődő világhoz képest. Ha mégis úgy döntünk, mint én, hogy felelőtlenül az arcába toljuk az almapépet már öthónapos korában, akkor ügyeljünk arra, hogy tiszta kézzel, tiszta edényekből és körülmények között tegyük ezt, ja, és ne lakjunk Kalkuttában.
Vitatott az allergiák és a szoptatás kapcsolata
A kizárólag szoptatott babák kisebb eséllyel lesznek asztmások és allergiásak, mint az közismert. Ezt az összefüggést a tudománynak valójában nem sikerült egyértelműen igazolnia, egy friss összefoglaló tanulmány szerint az eredmények nem támasztják alá a kizárólagos szoptatás és az asztma, az allergiás nátha vagy az ekcéma közti összefüggést.
Egy tavalyi, követéses vizsgálatban a nem kizárólagos és a kizárólagos szoptatás hatásait is nézték, és nagyjából az derült ki, hogy a szoptatásnak nincs egyértelmű hatása a későbbi allergiás megbetegedések gyakoriságára. A szoptatott, nem szoptatott és részben szoptatott, összesen majdnem 1500 + 1000 gyerekeket 18 évig figyelemmel kísérték és felmérték, hogy később mekkora eséllyel betegszenek meg asztmában vagy más allergiás kórképekben (1-2, 4, 10 és 18 éves korban).
A szoptatás és az ekcéma, asztma és/vagy allergiás nátha gyakorisága között ugyan felmerült a kapcsolat, de a két vizsgálati mintában nem volt egyezés, így egyértelmű kapcsolatot nem sikerült igazolni. Egy másik kutatás során az derült ki, hogy ha valaha szoptatták a babát, az jelent egy kevés védelmet az ekcémával szemben, de a szoptatás hosszától mindez nem függött.
Leukémia: már a rövid szoptatás is csökkentheti az esélyt
A szoptatás valóban csökkenti a leukémia kockázatát. Egy tanulmány során leukémiában vagy limfómában megbetegedett gyermekek szüleit kérdezték ki korábbi életkörülményeikről. Kiderült, hogy a gyermekkori leukémiák esélyét 64 százalékkal csökkentette, ha a baba VALAHA kapott anyatejet – azaz ha „csak” pár hétig-hónapig szoptattuk, ezt a hatást már azzal is elértük.
A hosszabb idejű szoptatás (akár kizárólagos, akár tápszer/hozzátáplálás melletti, az mindegy volt) tovább csökkentette a betegségkockázatot. Emellett csökkentette a leukémia kockázatát, ha a gyerek kisállattal nőtt fel egy háztartásban, lényegesen növelte, ha apukája dohányzott, és picit növelte, ha idősebb testvére volt.
Egy nagy, összefoglaló tanulmány szerint a hat hónapig tartó szoptatás (mindegy, hogy kizárólagos vagy nem) 19 százalékkal csökkentette a gyermekkori leukémia esélyét. Ha a valaha bármennyi ideig szoptatott és az anyatejet sosem látott babákat hasonlították össze, a valaha is bármennyi ideig szoptatott csoportban 11 százalékkal kisebb esély volt a betegségre. Lefordítom: azok a magyar anyák, vagyis minden kilencedik, akik három hónapig szoptattak, nagy-nagy dicséretet érdemelnek, hiszen máris rengeteget tettek az ügy érdekében.
Elhízás, szívbetegségek – egy hajszálnyi hatás
A szoptatás és a későbbi elhízás kapcsolatát több mint 70 kutatás mérte fel, ezeket a WHO összesítette. A metaanalízisből kitűnik, hogy a szoptatás és az elhízás között ugyan fennáll kapcsolat, de ez nem nagyon erős: a szoptatás nagyjából 10 százalékkal csökkenti a gyermekkori túlsúly esélyét. De még ez sem biztos, ugyanis a felmérések zöme olyan országokban készült, ahol jellemzően a jobb anyagi körülmények között élő nők tovább szoptatnak, azaz könnyen lehet, hogy nem is a szoptatás, hanem a jobb anyagi körülmények és az annak köszönhető jobb minőségű táplálék miatt kerülik el a túlsúlyt ezek a gyerekek. Brazíliában, ahol más a divat, a szegények szoptatnak inkább és a gazdagok nem, a szoptatás nem csökkentette a túlsúly esélyét.
Ami a magas vérnyomást illeti, a szoptatásnak valóban van egy minimális védő hatása a felnőttkori magas vérnyomás ellen: a gyermekkorban szoptatott felnőttek vérnyomása felnőve 0,48 Hgmm-rel alacsonyabb (átlagosan). Ez egy pici szám. A sószegény diéta 6,44 Hgmm-rel csökkenti a vérnyomást. A felnőttkori koleszterinszintre a szoptatás jelen ismereteink szerint nincs hatással.
Mit jelentenek ezek a számok?
A szoptatás összes előnyét nem tudjuk itt kifejteni terjedelmi korlátok miatt - a legtöbb esetben az előnyök kismértékűek, illetve más környezeti tényezőkkel korrigálhatóak - ilyen például az IQ, ahol a szoptatott gyerekek átlagosan 2 IQ-ponttal okosabbak társaiknál, ami valójában nagyon pici különbség, vagy a kötődés, amely nagyrészt a bőrkontaktussal függ össze és a későbbi bánásmódnak is jelentős hatása van rá.
Fontos megértenünk, hogy az, hogy a szoptatás egyik vagy másik betegség kockázatát csökkenti, nem azt jelenti, hogy kivédi azt. A fent felsorolt összes betegség úgynevezett multifaktoriális, vagyis soktényezős, sok okra visszavezethető zavar.
Az elhízás, a magas vérnyomás kialakulásában lényeges szerepe van a genetikának, a későbbi táplálkozásnak, sófogyasztásnak, a mozgásnak, a stressznek, a dohányzásnak, a gyermekkori bántalmazásnak. A gyermekkori leukémiák kockázatát csökkenti, ha az ember beadatja a kötelező védőoltások közül a Heamophilis influenzae B-t, ha állatot tart, ha apa nem dohányzik.
A multifaktoriális betegségek jellemzője, hogy öröklött hajlam plusz több környezeti tényező együttesen járulnak hozzá a kialakuláshoz, de ha örököltük a „rossz” génkonstellációt és az összes környezeti hatást behúztuk, akkor se biztos, hogy kialakul, és fordítva. A szoptatással egy pici pluszt adhatunk az összképhez. Ugyanakkor nem csodaszer.
Jogunk van rosszul dönteni?
És akkor a száraz tények után térjünk rá végre a feminista hőbörgésre. Igen, a szoptatás tényleg jobb, mint a tápszeres táplálás, most vettük át, vannak betegségek, amelyek kockázatát bár kis mértékben, de csökkenti. Mindent összevetve valóban egészségesebb mind anyának, mind babának. Ezért aztán nem döntés kérdése, hanem kötelesség – hiszen mi, emberek sosem tennénk olyat, hogy tudjuk, mi a helyes, mégis az ellenkezőjét választjuk. Igaz? Van ehhez jogunk vajon? Tessék, végre szabadon engedhetem a bennem élő demagógot: mutatok pár példát és döntse el Ön.
Az apa dohányzása növeli a gyermek esetében a leukémia kockázatát. Joga van apának a dohányzáshoz?
A MIND-diéta csökkenti az időskori szellemi hanyatlás kockázatát, így ha tartjuk azt, kisebb eséllyel leszünk gondozásra szoruló demensek, ami a gyerekünknek is jó. Jogunk van eltérni a MIND-diétától, sajtot enni és kihagyni a heti egy adag áfonyát?
A mozgásszegény életmód egy sor betegség kockázatát növeli, szívbetegségektől bizonyos tumorokon át a depresszióig és a demenciáig. Jogunk van mozgásszegényen élni?
A piretroid permetszerek növelik a gyerekeknél a figyelemzavar kialakulásának esélyét. Jogunk van növényvédőszereket használni?
A magas apai életkor növeli annak esélyét, hogy a gyerek Down-kóros vagy autista legyen. Jogunk van idősebb korban gyermeket nemzeni?
A kisállattartás csökkenti az asztma és a leukémia esélyét. Jogunk van nem tartani kutyát, ha gyerekünk van?
A természeti környezet hiánya növeli a tanulási zavarok, figyelemzavar esélyét. Jogunk van fákat kivágni?
A nagyvárosi életmóddal járó légszennyezés növeli a koraszülés kockázatát. Jogunk van nagyvárosban élni?
Önnek joga van autóval járni, finomított szénhidrátokat enni, monitorok előtt henyélni, palackos vizet vásárolni és kambodzsai kisgyerekekkel három műszakban varratott olcsó divatmárkákat viselni? Ha igen, akkor nekem is jogom van eldönteni, meddig szoptatok.
A nyomasztás rohadtul nem segít!
Persze, mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, ezért valójában hazánkban a legtöbb anya úgy dönt, hogy ha csak teheti, szoptat. A nehézségek ott kezdődnek, amikor pofán csap a rendszer ellentmondásossága: mindenki sulykolja, hogy szoptatni kell, és közben vagy nem segítenek, vagy aktívan hátráltatnak.
A főváros vezető szülészeti intézményeiben ideális esetben már többnyire legalább odaadják az újszülöttet a szülés utáni egy-két órára. Azt nem mindig mondják el, hogy ilyenkor javasolt mellre tenni, mert ez egyrészt segít a méh összehúzódásában, másrészt a tejtermelésben. És az szinte biztos, hogy senki sem mutatja meg, hogyan kell helyesen mellre tenni a bébit.
Ahogy később sem. 2017-ben, vezető kórházakban bevett gyakorlat, hogy az újszülöttet pólyában tartva, háromóránként öt percre tesszük mellre, lehetőleg bimbóvédővel, közte cukros vizet kap. Ezek közül mindegyik külön-külön hátráltatja a tejbelövellést: az is, ha elvész anya és baba között a bőrkontaktus, az is, ha a szoptatás időtartamát és gyakoriságát korlátozzuk, a bimbóvédő is, és az is, ha vízzel itatjuk a babát, pláne cumisüvegből.
A védőnők és a gyerekorvosok egy része hasonló nézeteket vall – a fájdalmas mellbimbó kezelésére bimbóvédőt és a szoptatás korlátozását javasolják. Csakhogy akkor lesz tej, ha az újszülöttet naponta 10-12-szer is megszoptatjuk, akármennyi ideig; és akkor nem fog fájni, ha jól illesztjük rá a kis szájat a mellbimbónkra. Ennek megvan a technikája, ha mázlink van, sikerül, ha eggyel kisebb mázlink van, de van pénzünk és a fővárosban lakunk, akkor hívhatunk szoptatási tanácsadót és ő megmutatja, ha meg nincs szerencsénk, akkor jöhet a sok-sok bőgés, fejés, bűntudat, cumisüveg, tápszer, bűntudat.
De tegyük fel, hogy még így, ellenszélben is megúsztuk valahogy az első pár hét nehézségeit, a babánk ügyes és mi is ügyesek vagyunk és jól megy a szoptatás. Csak ne akarjuk ezután elhagyni a lakást. Szoptatni ugyanis kötelességünk, de tegyük ezt a négy fal között, hiszen a svéd bútorboltot és egy-két plázát leszámítva szoptatós szoba sehol sincs, nyilvánosan szoptatni meg, hát, mondjuk úgy, hogy nagy bátorságot kíván manapság. Mert egészen biztos, hogy ítélkezni fognak felettünk. Ahogy persze akkor is, ha túl sokáig szoptatunk. Részemről csodálom, hogy ilyen körülmények között minden negyedik nő szoptat még egyéves kor felett is – le a kalappal, hölgyeim, elképesztő teljesítmény.
Ha azt akarjuk, hogy a következő generáció egészséges legyen, akkor nem kiállni kell a szoptatás mellett közleményekben. Nem az egészségügyi hatásokat kell sorolni, ezzel kizárólag azt érjük el, hogy akiknek rosszul megy vagy valamiért tilos a szoptatás, azokat mardossa a bűntudat. (Ahogy a lefogyásban sem segít, ha a túlsúly veszélyeit ecseteljük, és a dohányzásról való leszokásban sem, ha a tüdőrákot.)
Ehelyett, bármilyen meglepő, segíteni kell a nőknek a szoptatás gyakorlatában – vagy legalább nem hátráltatni. És persze, nem ártana leszokni a dohányzásról, kedvesen bánni a szeretteinkkel meg ültetni egy nagy csomó fát.
