Jobb félni, mint megijedni, ezért idén jó előre szólunk (kezdjük el az olvasók paráztatását), hogy ideje elkezdeni megszervezni a gyerekfelügyeletet a nyári szünetre. Tizenegy hétről van szó, és már adtunk is rá egy csomó jó tippet, hogy hogyan lehet megoldani.
Bizonyos (de nem minden) szempontból könnyebb a helyzete azoknak az a szülőknek, akiknek már akkora a gyerekük, hogy ideig-óráig egyedül, vagy haverral, tesóval otthon lehet hagyni. Azért csak bizonyos szempontból, mert az első (százhuszonöt) alkalommal az ember természetesen rémeket lát: nem korai ez még? Nem fog félni? Nem fog pánikba esni valami hülyeségtől? Nem fog valami őrültséget csinálni? Ugye nem történik semmi baja, mondjuk, rárontanak a kardfogú tigrisek, vagy meteor esik a házra, vagy valami?
Nos, az esetek túlnyomó többségében természetesen semmi ilyesmi nem történik. A kérdést jellemzően túlfélik a szülők, de leginkább attól tartanak, hogy mások elítélik őket, ha magukra hagyják a gyereküket – ez derült ki a Kaliforniai Egyetem tavaly publikált kutatásából.
A tudósok különböző helyzeteket vázoltak fel, amelyben szituációnként változott a magára hagyott gyerek életkora (volt köztük 10 hónapos, alvó baba, és 10 éves gyerek is), hogy hol hagyták magára, és hogy milyen okból. A kutatók megfigyelték, hogy a megkérdezett szülők szerint, akkor van nagyobb veszélyben a gyerek, ha az anya hagyja őt magára, méghozzá szándékosan, akár azért, mert dolgozni kell mennie, akár azért, mert beugrik egy kicsit a konditerembe. Az apákkal sokkal elnézőbben voltak, ha ők hagyták magára a gyereket, azt sokkal kevésbé tartották veszélyeztetésnek.
A valóságban tehát nem igazán racionálisan ítélték meg a helyzeteket a vizsgálatban részt vevők: természetesen egyáltalán nem leselkedik attól nagyobb veszély a gyerekre, ha az anyja hagyja őt magára, mintha az apja. Ami pedig a szándékos, vagy véletlen magára hagyást (például baleset éri a szülőt) illeti: pont az ellenkezője igaz annak, mint ahogy megítélik.
Ha ugyanis a szülő előre tudja, hogy otthon kell hagynia a gyereket, akkor fel tud készülni, és meg tudja tenni a szükséges óvintézkedéseket, míg ha hirtelen leesik a létráról és elveszti az eszméletét, a nyolc hónapos babája pedig szabadon mászik a lakásban – oké, erre inkább jobb nem is gondolni.
De akkor hogy csináljuk, és főleg, mikor?
Rögtönöztem egy kis saját kutatást a témában, és arra a következtetésre jutottam, hogy általában nem jó ötlet túl korán, túl kicsi, mondjuk négy éves gyereket otthon hagyni, mert félni fog. Jé.
Az egyik barátnőm még mindig emlékszik, hogy milyen rossz élmény volt ez neki, holott azóta jó sok idő eltelt, és négy gyereke is született. „4 éves koromtól rendszeresen otthon hagytak egyedül, és a kezdeti időkből nagyon rossz emlékeim vannak, többnyire rettegtem.
Anyám puszta jó szándékból úgy gondolt felvértezni a rám leselkedő veszélyekre, hogy elmesélt pár kékfényes bűnügyi sztorit gyerekekről, akik ajtót nyitottak idegeneknek, míg egyedül voltak otthon. Eléggé elvette a kedvemet az egyedülléttől. Míg iskolás nem lettem, többnyire a fotel alatt bőgve töltöttem azt a pár órát, míg haza nem értek.
Nem kárhoztatom, az a nyolcvanas évek volt, kulcsos gyerekek kora, nagyon más volt még a felfogás a kérdésben.
Persze 9-10 évesen már nem rettegtem, addigra egyedül hordtam haza a húgomat az oviból, és együtt vártuk haza anyut, aki volt, hogy csak fektetésre, 9-re ért haza. Olyankor egyedül megvacsoráztunk, megfürödtünk és pizsiben vártuk egy jóéjtpuszira. Ez se volt mindig egyszerű kör egy óvodással, ekkor már nem a para dominált, hanem a bosszúság, mikor egyedül kellett boldogulnom egy hisztis középsőssel.
Ezt se feltétlenül szervezném meg a saját gyerekeimnek.” – zárja sorait Vanda, aki egyébként még egyszer sem hagyta magukra a 8-9 éves nagyokat sem. Igaz, a nagymamáék egyszer, egy kirándulás alkalmával félreértésből otthon hagyták a legnagyobbat a nyaralóban, aki, hogy színesítse a programot, még pirítóst is sütött az enyhén zárlatos szerkezeten, de szerencsére semmi baj nem történt.
Dorka is legfeljebb tíz percre hagyta eddig magára a lányát, nagyjából nyolc éves korától kezdve, egyébként mindig megoldotta valahogy a felügyeletét a két másik tesó mellett is. Igaz, olyan előfordult, hogy úgy tudta, hogy a nagymama kertjében játszanak a gyerekek, miközben tárva-nyitva állt a kapu, a porontyok meg sehol, de szerencsére hamar meglettek.
Andi remek hajmeresztő sztorikat mesélt: „Van olyan barátunk, akik ilyen szuperlazák, simán megcsinálták, hogy elmentek egy késői moziba, és otthagyták az alvó gyerekeket a lakásban, de úgy értsd, hogy mondjuk a 6 évest meg a négy évest, és nem is szóltak nekik. Aztán ahogy nagyobbak lettek, már nem lehetett sunyiban csinálni, akkor otthagyták őket megmondva egyedül. Valószínűleg mégiscsak parázhattak, mert egyszer csak telefonált a szomszéd nő, hogy nála vannak a gyerekek. Mostanában csak olyat hallok, hogy ha a szülők nincsenek, akkor valamelyik gyerekes szomszédhoz kéróznak be a kölykök, szóval valószínűleg kicsit mégiscsak korai volt négy-hat évesen elkezdeni.”
„A múltkor beszélgettem egy ismerős kislánnyal (13), és ő mondta, hogy nekik már néha kell egyedül maradni az öccsével (9) este, de nagyon nem szereti, mert olyankor mindig fél, és minden zajtól beparázik. Mivel ez egy elég talpraesett csajszi, úgy döntöttem, nem fogom erőltetni még az enyémeknél.”
És hogy mi a helyzet Andi saját gyerekeivel? „Nálunk (majdnem 10 és majdnem 12) nappalra egyedül lehet hagyni már őket pár órára, éjszakára (értsd: amikor esti programunk van), akkor nem szeretnének itthon maradni egyedül, olyankor még jön a bébiszitter, vagy a barátoknál alszanak. Azt mondják, félnének, én meg nem erőltetem.
Mikor kezdődött? Nem is tudom pontosan, szerintem olyan 6 és 8 éves korukban el kell ugranom a kisboltba valamiért. Eleinte ugye mindannyian felcihelődtünk ilyenkor, később meg, ha épp nagyon benne voltak valamiben, mondták, hogy inkább megvárnak otthon.
Aztán ezek lettek egyre hosszabbak, most már a nagybevásárlásra is nélkülük megyek. Mostanra ez sokszor praktikus szempontok miatt is van így, hazaérünk edzés után, nekik még nincs kész a leckéjük, de nincs otthon kaja, ők bejönnek, én elmegyek vásárolni.
Eleinte a hosszabb egyedülléteknél (mondjuk 1 óra) hagytunk nekik otthon egy telefont (az enyémet), megtanultuk, hogy kell az enyémről felhívni az apjukat, és akkor kb. 10 percenként telefonáltak, hogy
a, mi van velük
b, mi van velünk
c, mikor jövünk már
Mostanában már nem nagyon hívogatnak.
Az az érdekes, hogy ők ugye ketten vannak, és egyedül-egyedül nem nagyon akar egyik sem itthon maradni. Ha az egyik úgy dönt, hogy jön, akkor legtöbbször inkább a másik is. Meg az is érdekes szerintem, hogy a kicsi a bátrabb, szerintem eredetileg is ő mondta először, hogy menjek, ők megvárnak inkább itthon.
Az utolsó komolyabb áttörés éppen a napokban volt, elmentünk, és megbeszéltük, hogy nyolc, fél 9 körül jövünk, és nagyon gáz, de elkéstünk egy jó fél órát. És addigra a két gyerek ágyban volt megfürödve, sőt, a nagy már a mesét is felolvasta a kisebbnek.”
Kriszti nagyjából kétéves korától otthon hagyta a kisebbik gyerekét a nagyobbal, aki akkoriban 9 éves volt. Persze nem buliból: dolgozni kellett menni. Szerencsére a nagyobb lánya nagyon megfontolt és megbízható volt mindig, nem is történt soha semmi bajuk, pedig ennek már vagy nyolc éve.
A szabályokat viszont pontosan lefektették, amit be is tartanak a lányok. A múltkor például mesélte a postás, hogy csomagot vitt, a gyerek kinézett az ablakon, és közölte, hogy még kiskorú, úgysem veheti át, dobjon be értesítést, viszontlátásra.
A szabályok
- Nem nyitnak ajtót senkinek. Se a vízóra leolvasónak, se a postásnak, senkinek. Ha barátot várnak, neki persze igen, de arról előre tájékoztatják a szüleiket.
- Nem főzhetnek, nem gyújthatnak tüzet. Egyáltalán. Ha egyedül vannak, az elektromos szerkezetek közül is csak azokat használhatják, amik nem forrósodnak fel (pl. vasaló szóba sem jöhet).
- Nem mehetnek el otthonról.
- Ha bármi rendkívüli esemény történik, telefonálnak a szüleiknek
- És lehetőleg semmi hajmeresztő kísérletbe, tevékenységbe nem kezdenek
Kriszti azt mondja, nyugodtan otthon meri hagyni a lányait, bár nem is nagyon van más választása, ha dolgozni szeretne. Igaz, a nagyobb idén már érettségizik, de három-négy évvel ezelőtt sem aggódott emiatt. Szerinte sok múlik a gyerekek személyiségén, érettségén, és ő elég szerencsés ebből a szempontból.
Ti hány éves kortól hagytátok otthon először a gyereket? És egész napra?
