Éppen egy éve kezdtük el itt a Díványon a magántanuló lányok mindennapjait bemutató sorozatunkat. Annak idején elmeséltük, hogy miért döntöttek úgy Éváék, hogy az egyébként kitűnő tanuló lányaikat kiveszik az iskolából, és magántanulóként folytatják.
Azóta kiderült, hogy bár igen komoly erőfeszítést és szinte állandó jelenlétet kíván az éppen az ötödik lányukat váró anyától, mindent egybevetve nagyon is megéri: a lányok jól haladnak, az eredményeik meggyőzőek, és főleg marad idejük és energiájuk élni. Az új tanév viszont alapvető változásokkal köszöntött be náluk.
A két nagyobb lányhoz, a most már negyedikes Marához és a harmadikos Riához idén már csatlakozott Lina is, aki idén kezdi az első osztályt. Jó nagy fába vágta a fejszéjét Éva, az anyukájuk, hiszen a két nagyobbat „készen” kapta, vagyis mire eldöntötték, hogy kiveszik őket az iskolából, és otthontanulók lesznek, addigra már mindketten túl voltak az első osztályon – vagyis írni és olvasni már tudtak valamennyire.
Nos, Lina is. Gyakorlatilag teljesen magától megtanult olvasni, vagyis főleg a nagyobbaktól, akiktől kérdezgette a betűket, aztán egyszer csak összeállt a kép. Most pedig már túl van jó néhány mesekönyvön, és leveleket, üzeneteket ír. Úgyhogy itt már csak a finomhangolás, a csiszolgatás van hátra, meg persze a folyóírás megtanulása – a normál iskolai munkafüzet alapján. Matekból is jól áll, a számokat ismeri (valahogy elleste, biztos figyelt a nagyoknál), és 100-ig simán összead és kivon fejben. Deriválni még nem tud.
Tanévkezdés extrákkal
A szeptember nem kezdődött valami stresszesen a család számára, délelőtt kilenckor, amikor a normál iskolások szülei már rég túl vannak a reggeli őrületen, és éppen lábon hordják ki a harmadik agyvérzést, hőseink, a lányok még javában aludtak. Anyukájuk nem, mert ő éppen csomagolt; a hattagú család Balatonra utazott, egy kis utónyaralásra. Az első tesióra egy gigantikus csúszdaparkozás volt – szóval lássuk be, vannak előnyei az intézményen kívüli oktatásnak. Vicceltem.
Az előző év tapasztalatain okulva Éva fontos könnyítéseket is bevezetett, amik alapvető változásnak számítanak a család életében. A vállalkozását, ha nem is adta fel, de rábízta valakire, így a napi feladatok alól többé-kevésbé mentesült. További változás, hogy a legkisebb lányukat egy közelebbi oviba íratták, így nem kell minden reggel keresztülvágni autóval a bedugult városon – vagyis még egy őrülettől megszabadultak.
Ráadásul, mivel falun laknak, a három „iskolás” viszi reggelente oviba a kicsit. Ennek praktikus oka van: meg kell mászni hozzá egy dombot, amit a nagyon terhes anyuka már nem bír, a lányok viszont nevetve lefutják (reggeli testedzésnek is jó). Ez alatt az idő alatt Éva felkészül a lányok napi feladataira, és békében kitalálja, mit, hogyan fognak csinálni.
A reggeli rutin egyébként úgy néz ki, hogy a lányok háromnegyed nyolckor kelnek, nyolckor pedig reggeli. Negyed óra alatt fel kell öltözniük, meg kell fésülködniük és be kell ágyazniuk, reggeli után pedig elkísérik a kishúgukat az oviba.
Mindent egybevetve jobb otthon, mint az iskolában
Természetesen megkérdeztük Évát, hogy az első otthontanulós év után felmerült-e, hogy visszaadja a lányokat az intézményi oktatás keretei közé. Azt mondja, persze, neki az sokkal könnyebb lenne. Sokat beszélgettek erről a lányokkal is, például vágynak-e a közös osztálykirándulások és iskolai programok után, de arra jutottak, bármennyire jól érezték magukat a régi osztálytársaik társaságában, az iskolába nem akartak visszamenni.
Éva is úgy látja, hogy a gyerekeknek jobb otthon: minden este nyolckor már ágyban vannak, de így is alig tudja őket felébreszteni háromnegyed nyolckor. Ha iskolába járnának, sokkal kevesebb idejük lenne (gyerekekről van szó!) azokra a dolgokra, amiket tényleg szeretnek. Például sportra: Mara úszik, lovagol és aikidózik, ezen kívül zongorára is jár, Ria úszik, furulyázik, és hetente ötször van tornaedzése, és a két kisebb is beállt judózni, mert megtetszett nekik. A vizsgaeredményeik pedig azt mutatják, hogy otthon is simán megtanulnak mindent, amit az évfolyamuk szerint tudni kell.
Alaposan kihasználják a felszabadult időt és energiát
A délutáni logisztika ugyanakkor egészen elképesztő méreteket öltött. Ha minden gyereknek csak egy programja van délután, Évának az is nyolc utat jelent: oda kell vinni a gyerekeket és értük kell menni. A megvárás nem opció a két és félórás tornaedzések világában, ráadásul többnyire a három másik közül valamelyik gyerekkel biztos van valami más teendő közben. Természetesen mindezt már nem falun, hanem a közeli nagyvárosban futják le, ahol azért mégsem mozoghatnak egyedül a 4-9 évesek.
Ezeket a foglalkozásokat a gyerekek nagyon szeretik és várják – hangsúlyozta Éva, aki sosem volt híve a „fejlesztésnek”, meg az egyéb neveken futó délutáni óráknak. Vagyis nem ő akarja, hogy a lányok ennyi mindent csináljanak, hanem biztosítja a lehetőséget, hogy amihez kedvük van, azt kipróbálhassák és gyakorolhassák. Időnként persze szívesebben pihenne otthon délután (egy-egy húzósabb napon délután fél egykor indul a futam, és csak este nyolcra érnek haza), de a lányok annyira szeretik a sportot és a zenét, hogy nincs szíve visszafogni őket és csalódást okozni. Idejük, energiájuk van, akkor miért ne csinálnák?
Csak keményen!
Ennél viszont sokkal durvább izgalom volt, hogy az egyik lány edzés közben eltörte a karját. Nagyon csúnya sérülése lett, műteni is kellett, úgyhogy most az írást nem gyakorolja (jobb kar!), viszont az edzésekre máris újra járni akar, és az edzők szerencsére partnerek ebben: csak a karja van gipszben, spárgázni attól még tud.
Nagy fennakadást szerencsére a sérülés sem okoz a tanulásban, egyelőre úgyis csak a tavaly tanultakat ismétlik és elevenítik fel.
Említésre érdemes fejlemény még, hogy míg tavaly hatalmas küzdelem volt megszerezni a gyámügytől és a gyermekvédelemtől a magántanulói engedélyt, addig idén ezt már gyakorlatilag észre sem vette a család: a hatóság egyszer csak küldte az engedélyt mind a három lányra. Úgy látszik, a tavalyi év tapasztalata meggyőzte őket.
