Emberkísérlet. Vajon milyen hatása lehet az anyai elmére az, ha egy teljes napon át nem mondja gyermekének, hogy NEM. (És a gyerekére?) Nem tilt semmit, mindenbe beleegyezik, amit a gyermek kitalál. Ezt a kérdést tettem fel magamnak, és léptem; vasárnap, amikor az egész napot a négy és féléves kislányommal tölthettem, elhatároztam, hogy nem tiltok meg neki semmit. Kíváncsi voltam, meddig megyünk el, de azért reménykedtem, hogy nem kell megszakítani a kísérletet, mint ahogy azt történt a híres, Zimbardo-féle börtönkísérletnél.
Annának nem mondtam meg, hogy milyen „játékot” űzök, vagyis tudatosan nem játszott rá, hogy minél teljesíthetetlenebb kérésekkel bombázzon. Számítottam rá, hogy egy kicsit el fog csúszni a nap, mert az időhúzásban ő az egyik legprofibb szakember, akit ismerek. Arra is fel voltam készülve, hogy lesznek olyan kérések, amiket fizikailag lehetetlenség teljesíteni, de minden kétségemet félretettem, felvérteztem magam türelemmel, és belekezdtem.
Reggel rögtön egy „egészestés” rajzfilmmel nyitottuk a napot; az Aranyhaj és a nagy gubanc című opuszt kellett megnézni, ami másfél órás ágyban fekvést jelentett. Addig én nagyjából kitakarítottam a lakást, ezzel sem volt már teendő, és rajzfilm alatt nem érkezett semmi extra kívánság. Reggelire tejbegrízt kért, viszont a reggeli fogmosás elmaradt. Nem baj, a kísérlet az kísérlet. A délelőtti játszótérre menés meg lett torpedózva, ehelyett otthon játszottunk együtt.
Ebédre viszont csokis gabonagolyót szeretett volna enni, ami nem volt otthon, ezért a boltba is el kellett mennünk. Azt gondoltam, hogy az öltözködés szintén neuralgikus pont lesz, hiszen Anna már rendkívül tudatosan választja ki az aznapi szettet. Most egy ciklámen tüllszoknyát szeretett volna felvenni, az egyetlen bökkenő az volt, hogy mi nem rendelkezünk ciklámen tüllszoknyával. Ezt sajnos nem tudtam másképp megoldani, csak úgy, hogy nagyra nyitottam előtte a szekrényét, és azt mondtam, válasszon. Egy két számmal kisebb ruhára esett a választás, ám legyen. Plusz balettcipő. Egész nap ebben az outfitben parádézott, feneke épphogy nem látszott ki, de ha egyszer ez kell, én nem mondhattam nemet.
Mikor már éppen elindultunk volna az ebédrevaló gabonagolyót megvenni, muszáj volt kutyásat játszani, ezért egy kicsit megcsúsztunk időben. De nem zavartattam magam, hiszen tudtam, hogy ki kell tartani, és mivel aznap nem szabadott semmire se nemet mondanom, gondoltam, úgyis mindegy, mi lesz. Kutyás játék után viszont kitalálta, hogy menjünk a boltba hordozóval. Újszülött kora óta hordoztam, és még bölcsibe is volt, hogy hordozóval vittem, de már réges rég meg is feledkeztem róla, de most - hogy hogy nem, - neki eszébe jutott. Úgyhogy elővettem a régi eszközt, ami szerencsére húsz kilóig kompatibilis, és a hátamra vettem Annát. Nem volt könnyű a maga tizenhét kilójával, és az utcán is jól megnéztek az anyukák maguknak, de nem magyarázhattam el egyesével mindenkinek, hogy most egy komoly kísérletben veszünk részt. A hordozósdit sajnos egész nap tartotta, úgyhogy fizikailag egy kissé elfáradtam, de ez nem szegte kedvem.
A nap hátralévő részében gabonagolyót zabáltunk (igen, én is). Kicsit tartottam a boltlátogatástól, de meglepő módon semmit nem kért. Nem is értettem a dolgot, lehet, hogy őt is megzavarta a nagy szabadság. Délután szerettem volna egy belvárosi kultúrprogramon, a Pozsonyi Pikniken részt venni, de ezt is megtorpedózta, úgyhogy a közeli játszótéren kötöttünk ki.
Az este „kivételesen” telt, vagyis játszótér után egyből bevetette magát a mese elé, és ott fogyasztotta el a vacsorát is. Vacsorára azonban már nem kért gabonagolyót, egy nagy adag paradicsomsalátával és sajttal zárta a napot. A fürdőkádban még meghallgattuk az aktuális kedvenc számát A dzsungel könyvéből, és mivel a délutáni alvás kimaradt, elég gyorsan elaludt, csak két mesét olvastam neki, és nem is követelt többet.
Tapasztalatok: egész nap egy hangos szó nem hangzott el, mindenki rendkívül nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Én sem idegesítettem magam azokon az apróságokon, hogy mikorra lesz ebéd, miért nem alszik délután, mikorra érünk haza, és hogy egyen valami normálisat, és mivel Anna minden kívánságát teljesítettem, ő is nagyszerűen érezte magát egész nap. Csak kicsit csúsztunk meg, és tényleg nem volt extra kívánsága, egyáltalán nem élt vissza a helyzettel, bár nem is tudta, hogy valamivel vissza lehetne élni.
Másnap viszont rajtam csattant az ostor, a hétfő esti hisztinket nem kívánom egy anyatársnak sem. De tudtam, hogy ezt csak magamnak köszönhetem, és megpróbáltam a lehető legrövidebb úton lezárni a napot, és visszaterelni magunkat a megszokott kerékvágásba. Vajon akkor is ilyen olajozottan működött volna a dolog, ha Anna tisztában lett volna azzal, hogy anya semmire nem mond nemet?
