Hosszú, többlépcsős folyamat, míg valakiben kialakul a nemi identitás, azaz, hogy mit jelent számára fiúnak, lánynak lenni. Tulajdonképpen soha le nem záruló folyamat, hiszen felnőtt életünk során is érnek olyan testi, kapcsolati élmények, amik jelentősen befolyásolják ennek a megélését. Más-más tulajdonságok kimunkálását követelik meg az újabb életszakaszok, például más nőnek lenni kamaszként, frissen szült anyukaként, nagymamaként.
Nagyok az egyéni különbségek abban is, ki mennyire fogadja el a társadalmi elvárásokat, vagy lép külön utakra. És persze az elvárások is változnak: például lehet, hogy otthon egészen más értékeket tanít a család a kisfiúnak, mint amivel majd a munkakörnyezetében vagy a párkapcsolatában találkozik.
Noha, mint az eddigiekből látható, egész életen át tartó folyamatról beszélünk, számos elmélet alkotó szerint van két kiemelt szakasza a nemi identitás alakulásának: nem meglepő, hogy a kamaszkor az egyik, mikor kifejlődnek a másodlagos nemi jegyek, és a gyerek elkezd nővé, férfivá alakulni.
De amire nem mindenki gondol: a 3-5 éves időszak, amit Freud ödipális korszaknak nevez, Erikson pedig, aki Freudból indult ki, de inkább társas, mint biológiai megközelítésből írta le a személyiségfejlődést, a kíváncsiság korszakaként határoz meg. Ez nem kis részben a szexualitás iránti kíváncsiságot jelenti.
Amit pedig az anyák és apák tapasztalnak a saját szemükkel: a legtöbb gyerek valóban „szerelmes” az ellenkező nemű szülőbe, rajta csüng, imádja őt. Sok félreértés övezi a freudi elméletet: ne az érett, felnőtt ember nemiségét lássuk bele az ovis gyerekbe, tehát nem ugyanabban az értelemben kell felfogni a csemete apa vagy anya iránti érdeklődését, mint ahogy a felnőtt ember a párjához vonzódik. Gondoljunk inkább valamiféle rajongásra, és a szülő elismerésének áhítására.
Ami még feltűnő, hogy az ovis korú gyerek rendkívül sokat beszél arról, mi lányos, mi fiús. Ha lány, a fiús dolgok „fújjak”, ha fiú, akkor a lányosak undik vagy rondák. Mivel ebben az életkorban a gyerek nem érti teljes mélységében, mi mindent jelent nőnek és férfinak lenni, viszont valamit megérez belőle, és keresi a fogódzókat, gyakran felületes jegyeknek nagy jelentőséget tulajdonít.
Elméletben már tudja, hogy „a lányoknak puncijuk van, a fiúknak kukijuk”, mégis összezavarja egy rövidre nyírt hajú lány, és kételkedik, hogy tényleg nem fiú-e, illetve nagy hangsúlyt kapnak a színek: ha fiú, rózsaszínről szó sem lehet! Erősen vonzódnak a hagyományosan női vagy férfi foglalkozásokhoz: a kislányok jelentős része táncosnő, énekesnő vagy királykisasszony (foglalkozásként!) akar lenni, a fiúk rendőrök, tűzoltók, katonák. Egy anyuka dicsérte ovis kisfia „főztjét”, mondván, akár szakácsnak is mehet, mire a srác öntudatosan kijelentette: „azért ennél valami férfisebb foglalkozásra gondoltam!” Ez jellemző ebben az életkorban.
A félreértések elkerülése végett fontos megjegyezni, hogy a nemi identitás teljesen más kérdés, mint a szexuális orientáció.
Utóbbi azt jelenti, hogy az ember a férfiakhoz vagy a nőkhöz vonzódik, és nem feltétlenül jelenik ez meg markánsan ebben az életkorban, illetve változhat kamaszkorra. És olyan összefüggés sincs, hogy a lányos fiúkból vagy fiús lányokból válnának melegek. Ez két külön téma.
Visszatérve a nemi identitásra, igénylik a gyerekek, felnőtt szemmel talán túlzottan, gyakran sztereotípiákba hajlóan is, hogy elkülönítsék, mi fiús, mi lányos. Előfordul, hogy ez akár ellenséges színezetet is ölt: „meg kell verni az összes lányt” – kiáltja a kisfiú, „a fiúk mind hülyék” – mondja a kislány.
Hogyan reagáljon a szülő ezekre a törekvésekre, különösen azokra, amik nem nyerik el a tetszését, például az ellenséges megjegyzésekre, vagy arra, amikor a gyerek olyasmiben akarja megélni a nemiségét, amit a szülő elutasít? Nem olyan könnyű támogatni a pacifista szülőnek a kisfiút, aki úgy akar nagyon férfi lenni, hogy katona lesz, megy a háborúba, és ő fogja megölni a „legtöbb ellenséget”, vagy a puritán nőnek a kislányt, akinek kedvenc játéka, hogy vastagon kirúzsozza magát és tűsarkúban illeg-billeg, esetleg rúdtáncot imitál, mert azt látta egy reklámban.
Ne törjük le a gyerek lelkesedését! Később majd árnyalódik a nemi identitása, most annak az időszakát éli, hogy a markáns, látványos, egyértelmű és egyszerű különbségeket keresi, és igyekszik magát elhelyezni az egyik kategóriában. Ezért kell olykor drasztikusan elhatárolódnia a szemközti oldaltól, azaz a másik nemtől. Persze, nem elvárás a szülőtől, hogy bátorítsa a számára elfogadhatatlan gondolatokat, de könnyebb nem felháborodnia, ha meglátja a lényeget: a fiú nem destruktív szándékból akar katona lenni, a lány nem „kurvás”, mikor felnőtt értékrend alapján közönséges külsőt ölt magára.
Nem erről szól ez, hanem a nemiség első, nagy vonalakban való megrajzolásáról. Ha a szülő ezt elutasítja, a gyereknél máshova érkezik a visszajelzés, mint ahova ő szánja. Éppen a fiúsággal, lánysággal való barátkozására fogja vonatkoztatni. Holott nagyon is fontos ezt támogatni: a szülő dolga átadni (legalább nem akadályozni) azt az érzetet, hogy jó fiúnak, lánynak lenni, hogy szabad ezt megélni, szabad akár büszkének lenni arra, lányok, fiúk vagyunk. Hogy ez pontosan mit jelent, a későbbi évek során még úgyis finomodik.
Cziglán Karolina
pszichológus
