Itt a nyár, a gyerek meg csak a játékkonzol előtt ül? Az esetek többségében nem kell aggódni, az, hogy valaki videójátékokkal játszik, alapesetben nem okoz semmiféle személyiségtorzulást (mi több, egyes kutatások szerint még javítja is a térérzékelő funkciókat).
Ugyanakkor, mint szinte mindegyik örömszerző tevékenység, így ritkán a videójáték is okozhat függőséget. A videójáték-addikció pedig nem csak azt jelenti, hogy sokat játszik a gyerek: sok gyerek sokat játszik, mégsem válik addikttá.
Ennél összetettebb a probléma, ráadásul az addikció hátterében a kutatások szerint gyakran valami egyéb pszichés zavar, például felderítetlen figyelemhiányos hiperaktív zavar állhat.
Átmeneti öngyógyítás
A kutatók egy online felmérés segítségével több, mint 23 ezer résztvevő adatait elemezték. Arra voltak kíváncsiak, hogy a szociális média és/vagy a videójátékok függőségszintű használata, illetve az ADHD, a kényszerbetegség, a szorongás vagy a depressziós tünetek között van-e bármiféle összefüggés. A kutatók szoros összefüggést találtak az egyes mentális zavarok és az addiktív technológiahasználat között, főként a fiatalabbak körében.
A szakemberek úgy gondolják, hogy a függőség-szinten űzött játék menekülésként szolgálhat a pszichés zavar szenvedést okozó tünetei elől: vagyis nem a videójátékozás okoz mentális zavarokat, hanem épp ellenkezőleg, a fiatalok ezzel próbálnak egy kicsit enyhíteni a már meglévő betegségük tünetein.
Az ADHD-val járó nyugtalanság, mozgékonyság vagy a depresszióval járó nyomasztó érzések átmenetileg enyhülnek a játék közben – csak aztán újra visszatérnek, amikor kikapcsoltuk a gépet.
A fiúk játszanak, a lányok facebook-oznak
A kutatók nemi különbségeket is találtak. Amennyiben technológiafüggők voltak, a fiúk és férfiak elsősorban az online, többszereplős videójátékokra kattantak rá, de gyakori volt körükben az online szerencsejáték és a pornóoldalak látogatása is.
Ezzel szemben a technológiafüggő lányok és nők inkább a közösségi média oldalakon lógtak vagy online vásároltak. Mindkét nem körében veszélyeztetettebbek voltak az egyedülállók, mint a kapcsolatban élők.
De mi az, hogy függőség?
Persze, manapság mindannyian túl sokat netezünk. Akkor mégis, hogyan tudjuk eldönteni egy adott viselkedésről, hogy az elérte-e már az addikció szintjét vagy sem? A fenti problémák az úgynevezett viselkedési addikciók körébe tartoznak, azaz valamilyen, egyébként normális, hétköznapi tevékenység kórossá válik, uralni kezdi az ember életét és károsítja saját vagy környezete állapotát.
A viselkedési addikciót a túlzás jellemzi, azaz a hétköznapi „adag” már nem okoz kielégülést a személy számára. Ezeknek a viselkedéseknek a kényszerítő ereje hasonlóan erős lehet, mint a drogfüggőségé. A páciens emiatt a függőség kielégítése érdekében elhanyagolja életének korábban fontosnak számító dolgait, nem tud időt fordítani korábbi hobbijaira, munkájára, családjára, kapcsolataira.
A videójáték-addikció felmérésére az idézett kutatás során hét kritériumot használtak – azaz ezt a hét kérdést kell feltennünk magunknak annak eldöntése érdekében, hogy addiktak vagyunk-e már, vagy sem. (A hét kérdésre a Soha-Gyakran-Nagyon gyakran válaszokat adhatjuk). A kérdések az elmúlt hat hónapra vonatkoznak.
1. Egész nap a játékra gondolok.
2. Egyre több és több időt töltök játékkal.
3. Azért játszom, hogy megfeledkezzek a valóságról.
4. A környezetemben élők megpróbálták visszafogni ezt a szokásomat, sikertelenül.
5. Rosszul érzem magam, ha nem játszhatok.
6. Veszekszem a családommal vagy a barátaimmal a játékkal töltött idő miatt.
7. Elhanyagolok más, fontos dolgokat (iskola, munka, sport), csak, hogy játszhassak.
A kutatók szerint videójáték-addikció meglétét valószínűsítette, ha az ember legalább négy kérdésre „nagyon gyakran” választ adott.
A DSM 5., azaz a pszichiátriai zavarok kézikönyve szerint az online videójáték-addikció általában 12-20 éves korban kezdődik. A kritériumok nagyjából ugyanazok, mint amikre a fenti hét kérdés kérdez rá, plusz ezenkívül szerepel még az, hogy a függő igyekszik titkolni, hogy mennyit játszik.
A videójáték-függőség lehet önálló probléma is, de a fenti adatok tükrében gondolni kell arra, hogy másodlagosan, valamilyen egyéb betegség – gyakran ADHD – elkendőzésére alakult ki. Ilyen esetekben természetesen az alapbetegséget (is) kell kezelni, amely gyermekpszichológus vagy pszichiáter feladata.
