Ha én most egy krimirajongó tini lennék, örülnék, mert itt van remek strandon fetrengős olvasmánynak Mészáros Dorka: Én vagy senki című regénye, amit ráadásul szülőként is nyugodtan a gyerek kezébe adhat az ember, mert semmi különösebben sokkoló nincsen benne, pont olyan mint egy tinikrimi, sőt még erkölcsi mondanivalója is akad.
Az Én vagy senki a fiatal írónő első regénye, ennek megfelelően igen óvatos, de hellyel-közzel eltalálja azokat a témákat, amikben egy tizenhat körüli fiatal otthonosan mozog.
A történet szerint egy kisvárosban tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 711. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
A cselekmény egy évvel később kezdődik (bár folyamatosan visszatekint), amikor is újra elkezdenek jönni az üzenetek, ám ekkor már nem hagyják magukat az életben maradtak, hanem maguk próbálják felderíteni a szálakat, és megkeresni azt, aki meg akarja ölni őket.
Az Én vagy senkit nagyjából két nap alatt ki lehet végezni, és legnagyobb hibája talán az, hogy a karakterek és a helyszínek sokkal inkább jönnek egy amerikai tinihorror díszleteiből, mint egy hazai kisvároséból, de valószínűleg ez is csak azt szolgálja, hogy az olvasó (tini) könnyebben, sőt inkább szívesebben azonosuljon a szereplőkkel.
Van itt nem is olyan hülye izomagyú éppúgy, mint a gimi legnépszerűbb, szőke(!) táncosnője (igen, néha ő persze ponponlány is, ami rengeteg van például a százhalombattai középiskolákban), de még érvágós, metálfüggő darklady is, aki (képletesen) a gótika királynője címért indul, és mivel zseniális énekhangja van, meg is nyeri azt.
Aztán akad zseni számítógépes, meg csúnyácska biológus is, hogy ne billegjen annyira a mérleg.
Mégis ezzel az egésszel semmi baj nincsen. Nem mondom, hogy kitalálhatatlan a csattanó, ráadásul az írónő igen célzottan próbál félrevinni, így az ember inkább azon gondolkozik olvasás közben, hogy vajon komolyan gondolja-e, hogy a fiataloknak a szájába kell rágni a megoldást, de szerencsére kiderül, hogy erről szó sincs.
Amennyire nem célkorosztályként fel tudom mérni, az aktuális trendekkel is tisztában van, így nem feltétlenül kínos a fiatalos párbeszédeket olvasni, de ezt harmincon túlról már nehéz megítélni – én a gyíkarc jelzőtől például hajlamos vagyok falnak menni, de ez már legyen az én bajom.
Az Én vagy senki tehát teljesen jó ajándék lehet a közelünkben fellelhető kamaszkorú (16-os korhatáros a könyv) gyerekeknek, amennyiben azok nem az Ulysses-en szocializálódtak, és pörgeti őket a krimik nem vállalhatatlanul, inkább csak lazán-sokkoló, rengeteg szerelmi szállal és lázadó érzelemmel átitatott világa.
