Azok a szülők, akik azért várták annyira a tanév végét, hogy ne kelljen végre egy finoman hangolt koreográfia szerint, még az utolsó erejükkel leszállítani a gyerekeket minden délután a számtalan különórára, szóval, a vakációval egy kis felszabadulást és pihenést reméltek maguknak is, nos, hát azok alighanem az eddig eltelt néhány hét alatt már rájöttek, hogy ordas módon elszámították magukat.
A logisztika ugyanis folytatódik, csak most már nem a jól bejáratott rutin szerint, behunyt szemmel is, hanem napi ötszöri újragondolással, random.
Mert a gyerek kalandra vágyik, programokra, meg haverokra. Barátnőzne, aztán mégiscsak eljárna továbbra is sportolni, lovagolni, meg strandra, sőt, mivel ráér, csak úgy is elmenne egy kicsit ide-oda.
A szülő meg nem kárhoztathatja szerencsétlen gyerekét örökös magányra és unalomra otthon, mert akkor nem is nyár a nyár, ez belátható. (Különben is, neki nyafog unalmában, azt meg jobb elkerülni.)
Viszont van az a távolság (és nincs mindenhol tömegközlekedés), ami mellett a gyerek önállóan már nem tudja megoldani a saját mozgását. Ekkor jön a mamataxi, ami semmivel sem pihentetőbb, mint az év közbeni logisztika. Sőt. Mert a gyereknek végtelen szabadideje van, amit ki szeretne tölteni, a szülő viszont továbbra is, és változatlanul dolgozik. Vagyis dolgozna.
Persze a szülő egy ideig még próbálkozik: „édes gyerekem, az én időmben lementünk a játszótérre (vagy az utcára, a pályára, a rétre, a nem kívánt rész törlendő), és ott szereztünk haverokat, nem pedig anyánkkal szállíttattuk magunkat a világ végére”.
Falra hányt borsó, most szólok.
Aztán ott vannak a programváltozások, amire nem lehet felkészülni, mert éppen találkozott Gittával, a kebelbarátnővel, ugye náluk alhat?, szóval a legjobb az, ha az ember MINDENRE felkészül.
Közszolgálatilag, és segítségképpen nagyjából ugyanazt tudjuk javasolni, amit a Galaxis útikalauz stopposoknak: Ne ess pánikba, és mindig legyen a gyereknél fogkefe és váltóbugyi. Akkor is, ha csak a barátnőjéhez ugrik el a szomszéd utcába. Sőt, akkor a leginkább.
És ha már itt tartunk, előrelátó szülő a dolog inverzére is felkészül: vagyis amikor náluk landol a csapat. Karton tej, nutella, jégkrémmel teletömött mélyhűtő az alapfelszereléshez tartozik, és természetesen jó, ha szendvics alapanyag is (közel) korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Ki tudja, mikor, hányan esnek be.
Csak mondom, hogy a használt törölköző és az ágynemű sem punnyadhat hetekig a szennyesládában, mert lehet, hogy már holnap szükség lesz tisztára, és ki tudja, hány darabra. Tervezhetetlen.
Cserében viszont rá tudjuk szoktatni a gyereket a mosogatásra (mosogatógép be- és kipakolására) és bizonyos mennyiségű házimunkára. „Mert ugye, drága gyerekem, elég ciki lenne, ha így találnák a házat a barátaid. És nem nekem, hanem neked ciki, mivel a te barátaid. Ja, hogy ma úgyis te mész ottaludni? Lehet, de csak miután kiporszívóztál.” Vagy valami hasonló szöveg elég motiváló tud lenni.
Úgyhogy végül is semmi sincs veszve, még ebből is lehet erényt kovácsolni. A vége meg úgyis az lesz, hogy eljön a szeptember, az anyák megmentője.
