A kamaszról az első asszociációink egyike a lázadás, hiszen mindenki tudja, hogy a tinédzserkor annak az ideje, mikor a gyerek szembefordul a szülővel, feszegeti a határokat, becsúszik egy-két hazugság, igyekszik kiütni a biztosítékot anyjánál, apjánál. Teszi ezt azért, hogy egy kicsivel távolabb kerüljön, hogy kivívja az autonómiáját, a szabadságát, és azért, hogy lassan elkezdhessen formálódni az önálló, felnőtt identitása.
Amikor a szülő arra gondol, nem szeretné letörni a fiatal lázadási, önállósodási törekvésit, általában úgy érti ezt, nem lesz vele túlzottan szigorú, nem fogja fejét venni, ha megiszik egy sört vagy fura színűre festeti a haját. Csakhogy nemcsak a szigorú, autoriter szülő akadályozza a gyerek lázadását, hanem az is, aki annyira retteg a kamasz szeretetének elvesztésétől, hogy a szülői szerepből átvált egyfajta „én vagyok a legjobb barátod”-ba, és túlzottan bevonódik a gyerek dolgaiba.
Persze, „jófejnek” szabad lenni. Szerencsés a gyerek, akinek anyja, apja benne van néha a buliban, olykor képes kilépni a merev szülői szerepből, és tud laza, tud cinkos lenni. De érdemes odafigyelni, hogy ne essen túlzásba! Túlzásba úgy lehet esni, ha már nem a gyerek, és az ő érdekei lebegnek a szülő szeme előtt, hanem magánakciókba kezd, és igyekszik a legnépszerűbb lenni a gyerek baráti társaságában, ő is elkezdi hallgatni a tini kedvenc együttesét, sőt, ő vesz elsőként jegyet a koncertre: saját magának, a gyereknek és a barátainak, anélkül, hogy ezt egyeztetné a fiatallal.
Aztán, ha a gyerek beiratkozna egy sakk szakkörre, akkor ő is kedvet kap, és a megkérdezése nélkül bejelentkezik ő is. Idővel a fiatal eltitkolja a terveit, amiből hatalmas sértődés lesz, hiszen ő csak szeretetből teszi mindezt, és örülhetne a kölyök, hogy ennyire rugalmas, nyitott apja, anyja van.
Ha nem kap időben észbe a szülő, a történet vége rendszerint az, hogy a gyerek teljesen eltávolodik tőle, sok esetben megszakítja a beszélő viszonyt is, nem ritkán külföldre, ha lehet, másik kontinensre menekül. A szülő nem érti, miért, hiszen ő nem gátolta semmiben, csak kedvet kapott ugyanazokhoz a dolgokhoz. Ha több az önreflexiója, arra rálát, hogy nem véletlenül kapott ugyanahhoz kedvet, hanem közel akart lenni a gyerekhez.
De nem érti, ez miért baj. Nos, azért, mert a tizenévesnek már szüksége van egy szeletre, méghozzá egyre nagyobb szeletre a világból, ami az övé, ami független a szüleitől. Talán tudnak róla (ha nem erőszakoskodnak, annál valószínűbb, hogy beavatja őket), de nem mozognak benne otthonosan, kívülről szemlélik. Ez is az önállósodás része.
Odáig kevés szülő jut el, hogy kifejezetten kövesse a gyerekét, és beiratkozzon, bejelentkezzen ugyanoda, de az gyakori, hogy anya, apa nem érzi a határt, mennyire kell jóban lenni a gyerek barátaival, párjával. Nagyszerű, ha jó a viszony, ha elfogadja a gyerek választottjait, ha közvetlen és kedves velük, de fontos, hogy mindig tartsa szem előtt: ők a gyerekhez tartoznak, azaz a tinin keresztül van hozzájuk köze. Ne próbáljon a baráti társaság tagjává válni, mert ez nem lesz komfortos a gyerek számára, aki nyilván nem szeretne egy társaságba tartozni anyukával, apukával.
Különösen kényes helyzet, amikor a szülő nagyon megszereti a gyereke párját. Első ránézésre szerencsés szituáció, hiszen ki ne örülne, ha anyja, apja elfogadja a barátját, a barátnőjét, ha feszültség nélkül tölthet az illető időt náluk, akár közösen nyaralhatnak. Jellemzően kétféle probléma származhat ebből az egyébként ideális kiindulópontból. Az egyik, ha a szülő szeretne minden programban részt venni, és ráerőlteti magát a gyerekekre. Ennek nagyobb a veszélye egyedülálló szülőnél, akinek addig a csemete volt a legfőbb társasága.
A másik veszélyforrás, ha szakítanak a fiatalok. A szülőt sokszor váratlanul éri a szakítás híre, és nem képes elfogadni. Úgy érzi, közte és gyermeke volt párja közt kialakult egy személyes viszony, amit nem tud elengedni csak úgy egyik percről a másikra. Ez érthető érzés, ilyenkor mégis valahogy le kell nyelni a keserű pirulát, mert nagyon kínos helyzetbe hozza gyermekét azzal, ha megzavarja a szakítás, elengedés, elgyászolás folyamatát. Akár azzal, hogy ő jobban sír, mint a gyerek, akár azzal, ha külön találkozgat a volt párral, és hírt visz róla, akár azzal, ha szidja őt. Ez a gyerek története, ő éli meg, milyen, mikor vége a kapcsolatnak, a szülő el kell, hogy fogadja, ebben ő mellékszereplő. Van, aki épp ezt viseli nehezen, és pont emiatt igyekszik valamiféle szerepet kapni, akár a gyerekek békítésén, akár a volt pár szidalmazásán keresztül. És épp itt a lényeg: a kamasz elengedésének fontos része, hogy az ember elfogadja, sok helyzetben már csak mellékszereplőként van jelen.
Nehéz megtalálni az arányokat a kamaszodó gyerekkel való kapcsolatban. Egy biztos: újraíródnak a szabályok, változnak a szerepek. A szülő mindig fontos lesz a gyereknek, de nem mindegy, hogy ez jóleső, biztonságot és erőt adó kötelék, vagy valami nyomasztó kapocs, amitől menekülni kell. Ha a szülő szeretné megőrizni a szeretetkapcsolatot, és azt akarja, ne fogja menekülőre a gyerek, akkor legjobb, ha visszafogottan, a háttérből támogatja lelkileg, amikor már a kamaszéveibe ért. Nemcsak a szigorú, hanem az erőltetetten barátkozó szülő is fojtogató lehet a fiatal számára.
Cziglán Karolina
pszichológus
