Pikler Emmi: magyar asszony, aki forradalmasította a gyereknevelést

Pikler Emmi gyerekorvos a magyarországi gyermekgondozás forradalmasítója volt, két generációt neveltek fel a módszere alapján. Az általa vezetett csecsemőotthon, a „Lóczy” elismert szakmai központ volt. Lánya, Tardos Anna anyja tudományos munkáját folytatja, közel 85 évesen is aktív. Egy kisebb balesetből lábadozott épp, ezért a lakásán beszélgettünk vele. Beszélgetés Pikler Emmi lányával.. Az SOS Gyermekfalvak gyereksorsok blogjának interjúja.

Mi a lényege a Pikler-módszernek?

Központi gondolata, hogy a kisgyerek szabad mozgásfejlődését ne sürgessük, ne akard, hogy minél hamarabb felüljön, felálljon, járjon, ne tedd állókába, ne tedd ülőszékbe, legyen türelmed kivárni, amíg magától tudja. Csodálkozz rá arra, hogy a gyerek magától hogy jut el a fekvéstől az elindulásig.

Ez a harmincas években, mikor Pikler Emmi elkezdett gyerekorvosként dolgozni, forradalmi gondolatnak számított?

A mai napig az. Ma is általános, hogy a szülők felállítják és járatják a gyereket, mikor még egyedül nem tud, ezért sok gyerek megbotlik a saját lábában. Publikált vizsgálat is készült erről, több száz gyereket vizsgált, és mégse fogadja el se a közvélemény, se a szakma, nincs benne a szakmai kézikönyvekben. Itthon is és külföldön is eléggé általános gyakorlat, hogy a csecsemőt fölültetik, felállítják, járni „tanítják”.

Pikler Emmi Bécsben végzett, onnan hozott haladó eszméket. Utána a harmincas években Budapesten magánorvosként dolgozott családoknál. Az első évben minden héten meglátogatta a családjait, akkor is, ha nem volt beteg a gyerek. Minden praktikus részlet érdekelte, milyen kanalat, cumisüveget használnak, és persze a szoptatásban is támogatta a nőket. Minden anya tudott szoptatni a praxisában. Mindent megbeszéltek, az étkezéssel, alvással kapcsolatosan felmerült problémákat, a szülők naplót vezettek. Nagyon szigorú volt, csak akkor vállalata a gyerekorvosságot, ha betartják a tanácsait. Mivel zsidó volt, nem kaphatott állami állást, így maga válogathatta meg, kiknél dolgozik. Ezek a tapasztalatok jelennek meg az első könyvében, a Mit tud már a baba?-ban, a szabad mozgással kapcsolatos tanácsai mellett a könyvben szó van a szobatisztaságról, beszédről, a gondozásról, játékról is. Mert a kisgyereket nem csak mozogni, hanem játszani is hagyni kell. Ne szórakoztassa az anya egész nap a gyereket!

Sok anya ma arról panaszkodik, hogy még vécére sem tud kimenni, mert a gyerek sír.

Ez sok esetben abból adódik, hogy az anya és a gyerek szimbiózisára hivatkozva úgy gondolják, hogy akkor jó anyák, ha egész nap szünet nélkül együtt vannak a gyermekükkel.

A biztonságot jelentő kötődés alapigénye a kisgyermeknek, hozzáteszem, minden embernek. De a kötődés minőségét nem az határozza meg kisgyermek-, sőt csecsemőkorban se, hogy állandóan, szünet nélkül a mama közvetlen közelében van-e. Ezért nem értek egyet azzal, amit ma kötődő nevelésnek neveznek, hogy az anya egész nap hordozza, szórakoztassa a gyereket, aludjon együtt vele.

A gyereknek van egy saját kíváncsisága, képessége a világ felfedezésére, már megszületett, nem célszerű úgy tenni, mintha még az anyaméhben lenne. Már a néhány napos gyerek nézi, hogy mozog az ökle a szeme előtt, és erősködik, hogy a szeme előtt tudja tartani. Ha folyton a szülő rázogatja neki a csörgőt, akkor elfedi, eltereli a gyerek saját érdeklődését, figyelmét. Ha az anya túlságosan magához szoktatja a gyermekét, ez idővel mind a kettőjük életét megnehezítheti. Ha a gyerek azt szokja meg, egy pillanatot nem tud meglenni az anya nélkül, mindig karban akar lenni, azt várja, hogy a mamája mindig vele foglalkozzon. Nehéz lesz önállósodnia. Előbb-utóbb gyakran a mamának elege lesz, és nyűggé válik a gyerek, jönnek a konfliktusok.

Előfordul, hogy azért adják be bölcsődébe a kicsit az anyák, mert ők már nem bírnak vele. Egyébként nem igaz az a vád, hogy Pikler Emmi nem foglalkozik a kötődő neveléssel. Valójában mindazzal, amit javasolt, azt segítette elő, hogy zavartalanabb, biztonságosabb, örömtelibb legyen a kapcsolat anya és gyermeke között. Ezekben a családokban sokkal kevesebb konfliktus volt, nem voltak evési, alvási gondok, nem voltak dacosak a gyereket. Sokszor azt vetik Pikler Emmi szemére, hogy nem helyeseli, szinte nem engedi, hogy a mama játsszon a gyerekével. Ez érdekes, hiszen a szülőknek írt könyvében egész fejezet szól arról, hogy hogyan játsszunk a gyerekkel. Csak ne egész nap!

Hogy kell játszani a gyerekkel?

Arra hívta fel a figyelmet, hogy már a csecsemő is kezdeményez játékot a mamájával. Ha a gyerek játékot kezdeményez, az anya vegye észre. Leírja, hogy lehet úgy játszani, hogy ne szokjon rá egész nap, abba lehessen hagyni, ne sírással érjen véget. Gondozás, öltöztetés közben lehet játszani, huncutkodni, de ne játsszon vele egész nap, és ne izgassa fel túlságosan a gyereket, ne dobálja. Legyen meg a játék ideje, lehetőleg utána valami jó történjen, például séta vagy vacsora, ne úgy érjen véget, hogy hogy a felnőttnek elég volt, és abbahagyjuk. Mert így sokszor a játék azzal fejeződik be, hogy a gyerek sír és nyafog, nem akarja abbahagyni. A játéknak nincs ismétlődő koreográfiája, az öltöztetésnek van. Vagyis a közös játéknál a gyermek nem láthatja előre, mikor közeledik a befejezés.

Engem és generációmat a Pikler Emmi által jegyzett Anyák könyvéből neveltek fel. Ebben még olyan tanácsok szerepeltek, hogy három óránként kell szoptatni.

Azt hiszem, én voltam az első Magyarországon, aki a harmadik gyerekemmel elkezdtem az igény szerinti szoptatást. Ő most ötven felett van. Akkor a három- illetve négyóránkénti szoptatás volt az orvosilag elfogadott, de az Anyák könyve utolsó kiadásában már máshogy szerepel. A legújabb kiadásban azt írtuk, hogy ha igény szerint szoptat, akkor lehetőleg egy-másfél órán belül ne szoptassa meg újra, és éjjeli szoptatásnál ne gyújtson villanyt, ne szórakoztassa a babát. Az igény szerinti szoptatásnál is próbáljon a gyerekhez igazodva, rugalmasan keretet is adni az életnek. Normális keretek között 4-5 hónapos korra megszűnhet az összevisszaság az etetésben, kialakulhat egy rendszer a gyerek és a család életében is.

Mit gondol arról, hogy ma sokan babaúszásra, ringatóra viszik már pici kortól a gyerekeket? Van olyan anya, aki már csecsemőkorban idegen nyelven beszél a gyerekhez, hogy hamar megtanulja.

Ez a másik irányzat ma. Az egyik a kötődő nevelés hangoztatása, aminek a nevében szinte elveszik a gyerektől a teret és az önmegnyilvánulás lehetőségét. A másik élő irányzat szerint minél hamarabb minél több mindent kell megtanítani a gyereknek. Az amerikai „Head Start” mozgalomból indult ki, hogy a jó anyuka legfontosabb feladata, hogy a gyermekét oktassa, tanítsa. Van, aki babajelnyelvet tanít neki, hogy hamarabb beszéljen. Megőrjítik a gyereket, nem hagyják békén a maga ritmusában fejlődni.

De egy egészséges gyerek egy jó hangulatú családban sok mindent ellensúlyoz. Ha egy anya mindezt nem viszi túlzásba, akkor a gyereknek marad ideje játszani és például kipróbálni, mi történik, ha egy játékot elenged vagy meglök. De intézményben ez a szemlélet teljesen elfedheti a gyereket. A nevelő nem figyel másra, csak arra, hogy ő, a felnőtt mire tanítja éppen a gyerekeket. Számos országban elterjedt gyakorlat, hogy a bölcsődében van a szakképzett nevelő, aki egész nap irányítja, foglalkoztatja, tanítja a gyereket. A pelenkázást meg szakképzetlen egyszerű fiatal nőkre bízzák, akik minden személyes kapcsolat nélkül, egy szót se szólva, szemkontaktus nélkül teszik tisztába egyik gyereket a másik után. Magyarországon szerencsére nem ez a gyakorlat, Pikler Emminek és csapatának erős hatása volt.

Magyarországon a szabad játék értéke ma is elismert, és a gondozás nem rutin, hanem egy igazi emberi találkozás, ez eléggé elterjedt. Anyám meg is említi egy írásában, hogy a szabad mozgás és játék lehetőségének különös jelentősége a kisgyerek számára nem természetes csoporthelyzetekben van. A családban a szeretet miatt odafigyelnek a gyerekekre. Egy bölcsődei csoportba viszont ma 12 gyereket vesznek fel. Csoporthelyzetben is békés, nyugodt, biztonságos környezet kell a gyereknek, ahol, ha akar, játszik, ha akar, nézelődik, lehet szomorú is, ahol megértik őt és nem kell minden pillanatban elterelni a figyelmét és kívülről irányítani.

Mit gondol a minőségi idő kifejezésről, ami ma gyakran használnak a szülők?

Ezt a kifejezést mi is használhatnánk. Ha együtt vagytok, akkor tényleg legyetek együtt, akkor figyelj rá. Egy bölcsődés, óvodás gyerek életében a legfontosabb ember a szülő, akkor is, ha egész nap távol vannak egymástól. De amikor a bölcsődében van, akkor az a fontos számára, hogy amikor együtt van a felnőttel, a nevelővel, akkor érezhesse, hogy most rá figyel a felnőtt, őiránta érdeklődik, őt támogatja, igazán vele van.

Milyen eszközök vannak, amelyeket a Pikler-módszer helytelenít, és máig használják őket a szülők?

Sok mindent említhetnék, így például nem szeretjük az etetőszéket. A szemléletünkhöz részleteiben kidolgozott gyakorlat épült ki, ahhoz egy olyan etetőpad tartozik, ahova a gyerek besétál és egyedül ül be. A magas etetőszékbe a gyereket be kell ültetni, és még balesetveszélyes is. Iszonyúan balesetveszélyes az állóka, amibe beállítják a járni még nem képes gyereket és abban a széléhez dőlve gurulva közlekedik. A gyerek eljut egy küszöbig és felborul. A mozgásvizsgálataink azt mutatták, hogy a gyerek, akár gyorsan vagy lassan fejlődik, folyamatosan változtatja a testhelyzetét. Egy gyerek egy testhelyzetben átlagban két percig marad. Ezért is rossz minden olyan eszköz, ahol nem tud a testhelyzetén változtatni.

Az autósülés is?

Néha ki kell bírnia, de nyilván nem jó.

És a pihenőszék, rezgőszék? Ezekbe azért teszik be a gyereket, hogy ne sírjon, lekösse a rezgés.

Nagyon rosszak, bár az egyik rokonunk is használ ilyet.

Az édesanyja Önön próbálta ki először a módszerét. Ez milyen volt?

Nehéz erre felelni, nem emlékszem, hogy mi volt egy, másfél éves koromban. Én voltam az első „Pikler-gyerek”. Miután látta, hogy bevált: aktív voltam, tevékeny, vidám, nem sírós, és az első pacienseknek már meggyőződéssel mondta, hogy javasolja a módszerét.

Pikler Emmi kommunista is volt, zsidó is, hogy élte túl a világháborút?

A páciensei bújtatták, engem is, hamis papírokkal. Én színleg erdélyi rokon kislány voltam, anyám egy másik családnál kisasszony a gyerekek mellett, majd egy családnál éltünk, de el kellett játszani, hogy nem ismerjük egymást. Apám matematikatanár volt és reformpedagógus, aztán a harmincas években börtönbe került. A háború után apám megmenekült, akkor született az öcsém, én már 15 éves voltam. 1946-ban pedig anyám létrehozhatta az elvei alapján a Lóczy csecsemőotthont.

Én testvér nélkül nőttem fel, volt egy húgom, de ő másfél évesen meghalt tüdőgyulladásban. Mondtam anyámnak, nem jó, hogy Jóska öcsém egyedül nevelkedik. Anyám később örökbe fogadott egy kisfiút, Janit, aki akkor három éves volt. Helyettesített egy nagyon rossz csecsemőotthonban, mint igazgató, és őt áthozta a Lóczyba. Mondta is, hogy van egy gyerek, akit örökbe szeretne fogadni, de jogilag nem lehetséges. Aztán egy év múlva már lehetett, ő lett Jani öcsém, aki Jóskánál négy évvel fiatalabb, nálam pedig közel húsz évvel.

Ön hogy került a csecsemőotthonba?

Én a Szovjetunióban végeztem pedagógia-pszichológia szakot, aztán az ELTE-n tanítottam, onnan 1956 után kirúgtak, akkor középiskolában tanítottam oroszt és pszichológiát, közben három gyereket neveltem. A Lóczyba meghívtak, hogy vegyek részt gyerekvizsgálatokban, szabadon mozgó gyereket figyeltünk meg, ami máig egyedülálló, mert egy kísérlet általában úgy zajlik, hogy leültetik a gyereket és feladatot adnak neki. Lassan egész állásba becsúsztam, a pedagógiai munkába is bekerültem, az intézet utolsó tíz évében lettem én az igazgató. Már akkor is meg akarták szüntetni. Közben alapítvány lettünk, megalakult a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány, létrehoztunk szülő-gyerek csoportokat, majd bölcsődét, mind a kettő ma is működik.

Miért akarták megszüntetni a Lóczyt?

A csecsemőotthon egy mesterséges, ártalmas hely, környezeti ártalom a kisbabák számára. Általában nagy termekben, rácsos ágyakban helyezik el a csecsemőket, nem mozognak eleget, nem részesülnek személyes bánásmódban, hospitalizálódnak. A mai napig világmozgalom, hogy meg kell szüntetni a csecsemőotthonokat. A mi intézetünk azonban kivételes volt, külföldi szakemberek is elcsodálkoztak, hogy nálunk a gyerekeknek tiszta a tekintetük, kevés a konfliktus, nem ragadnak a felnőttekre, sikerült elkerülni az intézményi hátrányokat. Ez olyan, mintha egy virágot gyökerestül kiszedsz a földből az erdőn és otthon elültetsz egy cserépben. Mindent tudnod kell a virágokról, hogy életben maradjon.

Magyarországon újabban törvény írja elő, hogy 12 év alatti gyerek nem élhet intézményben, csak nevelőcsaládban, amit fokozatosan be is vezetnek. Mit gondol erről?

A jó nevelőszülő jobb, mint egy jó csecsemőotthon, de ahhoz törődni kell velük, a gyerekkel is, a vér szerinti szülővel is, és a nevelőszülővel is, ami nem könnyű feladat. Egy traumatizált, családból frissen kiemelt, esetleg bántalmazott gyereket nehéz azonnal családba beilleszteni, mert lehet, hogy otthon lop a hűtőből, vagy minden férfihoz odamegy, hogy apukám, nem tud kötődni az új családban. Egy csecsemőotthon a tönkretett gyerekeket terápiás odafigyeléssel fel tudja készíteni arra, hogy be tudjanak illeszkedni, hogy jól érezzék magukat az őket befogadó családban. A csecsemőotthon természetellenes helyzet, de lehet jól csinálni. A mieink vidám, aranyos, jól fejlődő gyerekek voltak, a filmjeinken egyáltalán nem tűntek hospitalizált csecsemőotthoni gyerekeknek.

Végül 2011-ben zárták be a Lóczyt, noha ma is működnek még az országban gyermekotthonok. Előtte egyre kevesebb gyerek volt nálunk, így jött az ötlet, hogy bölcsődét kell nyitnunk. Ma három csoport van, 36 gyerekkel, és két civil szervezet működik nálunk. Emellett tanítunk, öt nyelven tartunk kurzusokat, és állandó műhelymunka folyik nálunk. A bölcsőde más, mint a csecsemőotthon, más a kapcsolat a gyerek és a gondozó között, de vannak hasonlóságok is. A csecsemőotthonban is gyászoltak a gyerekek, még a bántalmazottak is, itt pedig minden reggel újra elszakad a mamától, az se könnyű. A műhelyünkben megbeszéljük, hogy segíthetünk például egy olyan gyereknek, aki eddig csak a mamája teste mellett aludt el. Emellett rengeteget utazunk, rendszeresen hívnak minket előadni.

Ön is aktív?

Most dolgozom a Mit tud már a Baba? spanyol fordításán, aztán az angolon, egy olasz monográfiában működöm közre, és ma is dolgozom a Pikler Intézetben. A gyerekeim aggódnak is, hogy Brazíliába elrepülök 85 évesen egy konferencia miatt, de a balesetem úgy ért, hogy itthon, egy bevásárlóközpont mélygarázsában jött nekem egy autó.

Pikler Emmi ma külföldön ismertebb, mint itthon. Franciaországban teret is elneveztek róla.

Kicsi tér, én voltam ott, de valóban. Itthon sokan rajongtak érte, de támadásokat is kapott. A módszere újdonságát nem volt könnyű elfogadni, aztán a szocializmusban az Anyák könyve volt a gyereknevelési könyv, 1989 után „elég volt belőle”, ma az sem teszi népszerűvé anyámat, hogy kommunista volt.

Még több gyermekvédelmi tartalom a http://gyereksorsok.hu/ blogon olvasható.