A tizenéves korról sok felnőttnek az jut eszébe, hogy az addig őszinte gyerekről egyszer csak nem lehet tudni, mi van a fejében. Hagyján, hogy nem osztja meg a gondolatait, de sokszor határozottan úgy tűnik, mellébeszél, apróságokban vagy teljes sztorikban hazudik. A szülőt ez bosszantja, úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, úgy érzi, ez a tiszteletlenség jele. Kérdés, tényleg hazudósak-e a tinik, ha igen, miért, és vajon hogyan reagáljon a szülő.
Először is: természetesen nem törvényszerű, hogy a tizenéves sokat hazudik. Leginkább akkor hazudnak, ha rákényszerülnek. Azaz nincs egy mélyről jövő vágy, hogy füllentenie kell, inkább önvédelem ez, a saját határok meghúzása. Néha olyasmiben is hazudik, amiben nem is érti anya, apa, hogy miért. Ők nem érzik, hogy privát területre tévedtek, de a fiatal éppen ott szeretne húzni egy határt, egy falat, amin nem lehet bekukucskálni.
Ez történt annál a tizennégy évesnél, aki fogyókúrába kezdett, de mikor anyja a tágabb család előtt hozta ezt szóba, letagadta. Anyja értetlenül, és sértődötten –mert meghazudtolták- kérdezte: „most miért tagadod le?”. Azért, mert ő ezt bizalmas információnak szánta, abban az életszakaszban volt, mikor zavarban volt a testétől, tanulta az önmaga nőként való kezelését, elfogadását, és kínosan érintette, hogy a teste ilyen nyílt témává vált. Egy felnőtt számára a fogyókúra nem a legintimebb terület, de a tizenéves fejében ez magával hozza, hogy a vonalairól van szó, arról, hogy vonzó-e, hogy jó nő-e. Mindez érzékenyen érinti.
Aztán előfordul, hogy azért hazudik a fiatal, mert félti a számára fontos gondolatokat. Ezért a külső szemlélő számára meglehetősen érthetetlen hazugságokba kerülhet. Mint az a felnőttkor küszöbén álló fiú, aki el akarta hallgatni, hogy templomba megy, mert bizonytalan volt, nem teszik-e nevetségessé az ilyen irányú érdeklődését. Még ő is kereste önmagát, felmerült benne, hogy a hit adhat valami kapaszkodót, illetve válaszokat bizonyos kérdéseire. A rokonai sosem itt keresték a megoldásokat, és nem akart szembesülni a csodálkozó tekintetetekkel. Emellett túl intimnek érezte az egészet, olyasminek, ami benne is formálódik, és egyelőre megtartaná magának.
De persze a hazugságok egy része mögött az áll, amire a szülő magától is gondol: a szabályok kijátszása. A megbeszéltnél később hazaérkező gyereknek ki kell találnia valami elfogadható indokot, miért nem jutott haza időre, hogy elkerülje a veszekedést, a büntetést. Ha elég hihetően adja elő, hogy lerobbant az éjszakai busz, akkor talán a jövő heti bulira is elengedik.
Sok szülőnél érzékeny pont a hazugság. Van ebben néha hiúság is: „Nekem ne hazudjon a szemembe!”. De lehet benne féltés. Egyfelől a gyerek féltése, az amiatti aggodalom, hogyha nem tud a dolgairól, nem fog-e bajba keveredni. Ha feltűnően sumákol a fiatal, akkor nyilván valamit leplezni akar, azaz rosszban sántikál, és ami a szülő szerint rossz, azok általában a veszélyes dolgok. Ördögi kör lehet ez: az aggódó szülőnek inkább kell hazudni, hogy megnyugodjon, de aki érzi, hogy füllentenek neki, az még inkább aggódni fog.
Ugyanakkor féltheti a szülő a kapcsolatot is. Látja, hogy sokkal többször bezárkózik, elzárkózik a gyerek, ezek után a pont az i-re, amikor hazugságon is kapja. És a következő félelem, hogy eljön az idő, mikor nem kapja rajta, azaz mikor már nem fogja érezni, mikor nem igaz, amit hall. Lehet ez a távolság is ijesztő. A kamasz részéről pedig sokszor épp a távolság szabályozása a cél. Nem azért hazudik az ember, hogy megszakítsa a kapcsolatot, de azért igen, hogy legyen tere, amibe nem lát bele a szülő.
Hogy mit tehet, tegyen a szülő, arra a legalapvetőbb válasz, hogy ne menjen bele rabló-pandúr játékba! Elméletben sokan egyet értenek, mégis gyakran megtörténik. A szülő gondolatban vagy nyíltan elkezdi nyomozni, mi igaz, mi nem, van-e jele a hazugságnak. Felhívja Marcsit (még inkább az anyukáját), tényleg nála volt-e a lánya, mikor mondta, vagy egy fiúnál. Szagolgatja a kabátját, hogy eldönthesse, igazat mond-e a gyerek, hogy ő nem dohányzik. Ha túlzottan erős a füstszag, akkor jön a kutakodás a holmik között.
Ebből csak rosszul lehet kijönni, mert semmiféle megoldás nem következik abból, ha lebukik a gyerek: Marcsi valójában Józsi, és van egy doboz cigaretta a táskában. Hiszen a cél nem az információ megszerzése, hanem, hogy olyan legyen a kapcsolat, amiben minél több dolog nyíltan kimondható. Ehhez érdemes a szülőnek feltennie magának a kérdést: ha hazudik, akkor miért? Hogyan reagálnék az igazságra?
A hazugság elleni legjobb védekezés, ha a szülő nyitottá válik arra, hogy az igazság nem mindig az, amire vágyna. A gyerek előbb-utóbb megérzi ezt, és élni fog azzal, hogy van tere megosztani a szülővel a valós helyzetet. Ha pedig nem mindenben teszi, az sem kérdőjelezi meg a kapcsolatot a szülő és a gyerek között. Persze könnyebb a helyzet, ha kialakult a bizalom a szülőben, hogy nagyjából helyén van az esze a fiatalnak, és nagy őrültségbe nem fog belemenni. Akkor az is nagyvonalúbban kezelhető, ha az ember érzi: most itt van egy ajtó, ahova a tini kitette a táblát: tilos a belépés!
Cziglán Karolina
pszichológus
