Mivel jár két testvér örökbefogadása? Katona-Wallner Judit és férje, Lajos egy másfél éves kislányt és egy két és fél éves kisfiút fogadtak örökbe, egy kamaszfiú mellé. Felváltva hisztiző testvérek, a szomszéd néni rasszista megjegyzései, és az első hónapokban a két "új" gyerek adta négyszeres terhelés - mégsem cserélnék el őket senkiért és semmiért. Judittal beszélgettem.
Hogy indult a történetetek?
Világéletemben sok gyereket szerettem volna, egy egész focicsapatnyit, de az élet nem így alakult. A nagyfiamat húszévesen szültem, az apja ötéves korában lelépett és onnantól nem is hallottam róla. Mikor hétéves lett, megismerkedtem Lajossal, viszonylag hamar úgy gondoltuk, hogy ha akar, jöhet a babánk, viszont nem lenne jó, ha a nagyfiam kilógna és más lenne a családneve. Lajos úgy döntött, hogy örökbe fogadja Mátét, Máté is jó ötletnek találta. A 12. születésnapja után három nappal fogadta örökbe, a hivatalok már minden határidőből kicsúsztak, de halogatták az ügyet, hogy a fiamat is megkérdezhessék. Lajos első pillanattól kezdve apakánt viselkedett a fiammal, még nem is jártunk együtt, és a fiam már felült a nyakába, és bambamozva legyőzték az ellenséget. A fiamnak nagyon erős volt az apahiánya, minden közelemben felbukkanó hímneműre rácuppant.
Hogy zajlott a házastársi örökbefogadás?
Majdnem ugyanúgy, mint a rendes. Annyi különbséggel, hogy ahhoz nem kell tanfolyam, és hogy előtte meg kellett vonatni a volt férjem felügyeleti jogát, mivel ő nem mondott le a gyerekről, csak eltűnt. Kereste rajtam a rendőrség is. Tíz éve nem láttam, azt se tudom, hogy él-e.
Hogy vonták meg a szülői felügyeleti jogot?
Mindenki riogatott előtte, hogy ezt mennyire nehezen teszik a bíróságok. Akkor vonják meg a szülő felügyeleti jogát, ha veszélyezteti a gyerek egészségét, fejlődését vagy a gyerek ellen bűncselekményt követ el. Én elmondtam a bíróságnak, hogy nem fizet tartásdíjat, ami bűncselekmény, és nem tudok útlevelet kiváltani a gyereknek, kellett volna az aláírása a továbbtanuláshoz, tehát ez egy komoly probléma a gyerek életében. A volt férjem nem is jelent meg a tárgyaláson, nem volt küzdelem. Fél évbe még így is beletelt, amíg az ügy lezajlott.
Nyomoztak utána?
Nem, nekem kellett megadni az utolsó ismert lakcímét, oda kapta az értesítéseket. Nekem kellett volna nyomozni utána. Addigra eltűntnek is nyilvánították, úgyhogy igazából olyan adat volt a lakcím, amit a rendőrség sem tudott. Nyilván mai ésszel eleve nem volt bölcs dolog ez a kapcsolat, de ebből született Máté, a fiam, szóval azt sem mondhatom, hogy megbántam.
Máté mit kezd ezzel az eltűnt apával?
Rengeteg tüske van benne, nem hajlandó róla beszélni. Pici korban azt mondtam neki, hogy őt szereti az apja, csak hát ilyen. Elég rövid ideig hitte el. Akkoriban nagyon bántotta őt, most meg azt mondja, hogy nem érdekli. Ahhoz elég nagy volt, hogy felfogja, hogy ennek nem így kell lennie. Lajost viszont apjának tekinti.
Közben akartatok újabb gyereket...
Nem akart összejönni. Elmentünk meddőségi intézetbe, viszonylag hamar kiderült, hogy együtt nem fog összejönni a baba, de külön-külön sincs sok esélyünk erre. Endometriózisom van, lombikkal ugyan lehetne, de mondták, hogy nem kéne erőltetni, mert jóindulatú daganataim is voltak. Én nagyon-nagyon akartam, erőlködtem, hogy saját felelősségre megpróbálnám. A férjem volt észnél, és elkezdte húzni az időt, most nincs rá pénzünk, még várjunk... És magamtól rájöttem, hogy én nem szülni akarok, hanem gyereket. Szeretném felnevelni a gyerekemet, és nem feltétlenül az a fő cél, hogy mindenáron szüljek, akkor is, ha nagy valószínűleg belebetegednék. Mikor rájöttem, akkor mondtam a férjemnek, hogy mi lenne, ha örökbe fogadnánk, és legnagyobb meglepetésemre igent mondott.
Miért lepődtél meg?
Nem tudtam róla elképzelni, hogy ebbe belemegy.
De már örökbe fogadta Mátét.
De ő velem jött egy csomagban. Ezután jelentkeztünk a gyermekvédelmi szakszolgálatnál örökbefogadásra.
Milyen gyereket képzeltetek el?
Egy fiunk már van, tehát lányt szeretnénk. Egy év alatti gyereket kértünk, hogy minél jobban kötődjön hozzánk, és hogy otthon tudjak vele legalább egy évre maradni, erre szüksége van a gyereknek, hogy beépüljön a családba. És kétéves korig jár a gyed, addig tudjuk megengedni magunknak, hogy otthon maradjak a picivel. Testvéreket is vállaltunk, ha a nagyobbik gyerek három évesnél fiatalabb. Kaptunk egy hosszú listát a szóba jövő egészségi állapotokról.
Ez az a lista, ahol az asztmától a vízfejűségig felsorolják a lehetséges rendellenességeket, és ikszelni kell, hogy mit tudsz elfogadni?
Igen. Szinte minden során veszekedtünk egy sort, mert amit én elfogadhatónak gondoltam, azt a férjem nem, és fordítva. De amúgy is kicsit olaszos család vagyunk, jó hangosan megtárgyaljuk ezeket, de aztán jóban vagyunk. A férjem simán bevállalt volna egy szívbeteg gyereket, én meg mondtam, hogy merő félelem lenne az életem vele. És utána jön a kérdés, hogy pontosan milyen szívbetegség. Végül sok mindenre bejelöltük, hogy további tájékoztatást kérünk.
A gyerek származásáról hogy döntöttetek?
A származásra nem mondtunk semmit, ők se kérdezték. Én úgy voltam vele, ha nem mondok semmit, akkor nyilván nincs kikötésem ezen a téren, és senki nem tartja nyilván. A kétéves felülvizsgálatnál derült ki, hogy ők úgy tartják nyilván, hogy mi nem kérünk roma gyereket.
Kerekre is nyílt a szemem, hisz ezt soha nem mondtam, más kérdés, hogy eleinte volt félelmem. Nem is az, hogy én el tudom-e fogadni, hanem, hogy meg tudom-e védeni, mit kezd ezzel a környezetem, hogy fogadja be a tágabb családom. Ezek máig kérdések.
Mi erről sokat beszélgettünk, hogy mit kezdenénk egy roma babával, hisz nem tettünk kikötést. És ahogy beszélgettünk, egyre fogytak a kifogásaink, és rájöttünk, marhára nem érdekel, hogy ki mit mond. Az én gyerekeim lesznek, nekem kell, hogy tetsszenek, nem másoknak. A gyerekeim előtt is egy roma kislányt ajánlottak, őt meg se néztük, mert súlyosan sérült volt. Az egyetlen pont volt, amin nem vesztünk össze, az a szellemi fogyatékosság, ezt nem tudjuk vállalni.
Mennyit tudtatok róla?
Tízhónapos volt a kislány, nem lehetett száz százalékra megmondani mennyire sérült, de vérfertőzésből született és volt négy testvére, akik szintén mind értelmi fogyatékosok, neki is súlyos mozgásfejlődési elmaradása volt. Ami biztos volt, hogy évekig egy teljes embert kívánt volna a kislány.
Rajta nem vesztetek össze?
Nem. Gondolkoztunk, egy kicsit megsirattuk. A mai napig eszembe jut, hogy mi lesz vele. De nem mertük őt felvállalni, ehhez nem éreztem magam elég erősnek. Ugyanezt a gyereket lehet, hogy kéthónaposan vállalom, mert kétéves koráig tudom annyit fejleszteni, hogy beilleszthető egy közösségbe, ha hordjuk fejlesztésre. De ehhez már késő volt.
Ezután majdnem egy év telt el, amikor felhívtak tavaly májusban, hogy két gyerekhez mit szólnánk, akik egy és két évesek, fiú és lány, a kislányt újra kellett éleszteni, de jól van, és vidéken élnek. Az első pillanattól azt éreztem, hogy ők az én gyerekeim. Rögtön igent mondtam, elkezdtünk készülődni, kialakítottuk a gyerekszobát, épp át akartak helyezni egy új munkakörbe, amit ezért elutasítottam.
Akkor hosszú ideg csend volt. Július végén hívtak fel megint, hogy van két gyerek, érdekel-e. Először azt hittük, hogy két másik gyerek miatt hívnak. És közben nem történt semmi, előttünk egyvalaki nézte meg a piciket, aki valószínűleg a bőrszínük miatt mondott nemet.
Nekünk a telefonban azt mondták, hogy romák, de fehér bőrűek – ez nem volt igaz, kifejezetten barna bőrük van, na, nem mintha számítana. Az orvosi leleteket csak felolvasták, de nem értettek hozzá, mi azt hittük, hogy mindkét gyereket újra kellett éleszteni, ami szintén nem volt igaz, csak félreértették az Apgar-értéket. A kisfiút korai fejlesztőbe kellett vinni, és májgyulladása van, ebből egy szó nem volt igaz. A fiúról mutattak egy elég jó képet, a lányról meg egy borzasztó bamba tekintetű, rossz fényviszonyok közt készült fotót. Azon drukkoltunk, hogy ne legyen fogyatékos.
Milyen volt a találkozás a kicsikkel?
Egy csillogó, értelmes tekintetű, csodaszép, sötét bőrű kislány szaladt ki elénk, és megkönnyebbültünk. Meglepődtünk, hogy barna a bőrük, de minket nem zavart. Én mostanra színvak lettem, nem is látom. Ha most rájuk nézek, nem két roma gyereket látok, hanem az én gyerekeimet.
A férjed is rögtön elfogadta őket?
Igen.
És Máté?
Jött velünk, az első pillanattól be volt avatva. A gyerekek elfogadásában nagy szerepe volt, hogy ez nem egy rálőcsölt dolog, hanem része lehetett a döntésben. Ő akkor volt 16 éves. Neki az volt a megállapítása, hogy nem érik fel a kilincset, jöhetnek. Egyébként Máté felé nyitottak először a gyerekek, leült a szőnyegre közéjük és játszani kezdett velük. És azóta is nagy a szerelem.
Mennyi idősek voltak a gyerekek?
Samu 2,5 éves volt, Vica 1,5 éves, mikor először láttuk.
Akkor a kért egyéves korhatáron túlvoltak.
Mikor először hívtak, úgy gondoltam, az a három hónap nem oszt, nem szoroz, és annyira beleéltem magam, akkora öröm volt, hogy két gyerek lesz, hogy nem foglalkoztam vele. Újraterveztünk, világos volt, hogy kétéves kornál tovább nem tudok vele itthon maradni, és megállapítottuk, hogy meg tudjuk oldani, ez a férjemtől kívánt nagy áldozatot. Ő éjszaka dolgozik, és vállalta, hogy nappal ő vigyáz rájuk minden nap.
Mikor aludt?
Délben, a gyerekekkel, ők mindig három órát alszanak. 1-2 órát tudott még aludni a munkahelyén.
Milyen volt az új élet két kisgyerekkel?
Volt egy egyhetes intenzív barátkozás, odaköltöztünk a nevelőszülők közelébe, az gond nélkül zajlott. Akkor volt csak gond, ha egyszerre mindkét szülőpár jelen volt, mert megzavarodtak a gyerekek, és mindent elkövettek, hogy ne tudjunk figyelni. Ezért a nevelőszülővel alig tudtam beszélgetni, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ez az első időben életmentő volt, megkérdezhettem, hogy eddig is ez volt-e a szokás, vagy engem tisztel meg vele a gyerek. Például a gyerek rohangászás közben evett, pedig addig nem ez volt a szokás - kipróbálta, hogy itt lehet-e. A barátkozás alatt angyali jó gyerekek voltak, aztán Vica végigsírta az utat hazafelé, és az első hónapot végighisztizték.
Vica egy óra sírással aludt el és nem tudtam vele mit csinálni. Reggel hatkor felkeltek, és hol felváltva, hol egyszerre hisztiztek este nyolcig. Ott kértem is segítséget. Hívtam a gyermekvédelmi szolgálatot, hogy mit csinálok rosszul, így kell-e lennek lennie. Saját magamban voltam bizonytalan, láttam, hogy a gyerek nem érzi magát jól és ezért én sem, az ember ettől a saját kompetenciáját kérdőjelezi meg.
És mit mondtak?
Hogy ez teljesen normális. De végighallgattak, nem néztek hülyének, ez sokat jelentett. Adott egy erőt, hogy nyugodt maradjak, ami nem árt az üvöltő gyerekek mellett. Nagyon sokat voltunk velük levegőn, ami jót tett. Még Samu sem tudott beszélni, csak pár szót mondott. Bennük is nagy frusztráció volt, hogy nem tudják elmondani, mit szeretnének, azaz mi nem értjük őket. És ezért állandóan kiabáltak.
Tíz napja voltak nálunk, mikor a kertszomszédunk kijelentette, hogy ezt nem lehet kibírni, ezek a gyerekek egyfolytában üvöltenek. Sajnos tőle érkezett eddig az egyetlen rasszista támadás is, neki a bőrszínnel van komoly problémája. Először annyit mondott, hogy hallgattassam el ezeket a kölyköket. Később volt, hogy Vica köszönt neki: „Szia néni” erre azt felelte: „Anyád a néni”. Egyszer pedig mondta, hogy „ezek lelenc cigányok, vigyétek őket vissza a putriba, ahova valók”. És előtte mi jóban voltunk vele. Azóta nem beszélgetünk. Visszatérve az első időre, a férjem egy hónap után mondta, hogy elmegy, mert ő nem bírja. Akkor elkezdtek ugrásszerűen beszokni, bár nyilván nem ettől a kijelentésétől.
Mára beilleszkedtek?
Vica teljesen beilleszkedett, ő mintha itt született volna, lelkileg kiegyensúlyozott, biztosan kötődő gyerek, huncut, eleven, ő itt van otthon. Samu meg nagy csibész, eleven, de érzékenyebb, megviselik a dolgok, egy-egy mondatot képes hetek, hónapok múlva visszaidézni, ami őt bántotta. Rá azt szoktuk mondani, hogy lyukas szeretettankkal érkezett. Nem üressel, hanem megtölthetetlennel, féltékeny mindenre és mindenkire.
Eleinte egymásba nagyon kapaszkodtak, egymással nem veszekedtek, összeölelkeztek, összekapaszkodtak. Mostanra folyamatosan veszekszenek, lökik ki egymást az én ölemből. Samu már azt sem tűri, ha Vicát ölbe veszem, ha egy pillanatra nem őrá figyelnek, rosszalkodik, ha megszidják, megsértődik. Ővele foglalkozzanak, ezért rosszalkodik, csúnyán beszél. Őt megviselte a szomszéddal való incidens is, utána két hónapig alig bírtunk vele. A szomszéd néni többek közt azt is mondta: „ezek hülyék, nem tudnak beszélni.” Samu ezt máig őrzi.
A gyerekeim a néninek hangosan köszönnek, aki ezt nem fogadja, Samu ilyenkor mindig megállapítja, hogy a néni nem tud beszélni. Samu egyszerre cuppan rá nagyon az emberre és hadakozik vele, odabújik, elvárja, hogy szeretgesd, és közben üt, rúg el magától. Mára mindketten közösségbe járnak, ott is beilleszkedtek.
Mindketten nevelőszülőnél voltak kezdettől?
Igen. Vicának tök jó volt ott, Samunak nem annyira, a nevelőszülő vér szerinti fia másfél évvel volt idősebb nála, és köztük nagy harc folyt.
Mi a helyzet a beígért egészségi problémákkal?
Azok nem voltak. Megkaptuk az orvosi papírokat, és kiderült, hogy az egyperces apgarja tízes volt, tehát teljesen egészségesen születtek, nem kellett újjáéleszteni őket, ahogy ezt a felolvasásnál interpretálták. Samunak volt egy vírusfertőzése, de nem volt májgyulladása. Nálunk derült ki, hogy ekcémásak, de ezzel együtt tudunk élni.
Fejlődési elmaradásaik vannak?
Az óvodában azt mondják, hogy nincsenek. Én úgy gondolom, hogy Samunál valami azért volt. Ha egy két és fél éves gyerek nem nevezi meg magát, egyáltalán nem tud játszani, ott valami van. Mi át is kereszteltük Samut, ami talán azért is ment könnyen, mert nem volt önazonosságtudata. Mostanra azért meglehetősen öntudatos kislegény. De neki még mindig hagyok időt, hogy beérjen...
Az óvodában azt mondják, hogy nem kirívó a viselkedése, bár kicsit agresszívebb és kicsit bújósabb, mint egy átlag gyerek, nagyobb a szeretetigénye. Hallottunk egy olyan becslést, hogy egy gyereknek pont annyi idő kell a beilleszkedéshez, mint amennyit a gyermekvédelemben élt. Aztán, ha ez így marad, akkor még óvodáskorában próbálunk szakmai segítség után nézni.
A férjed hogy bírta a gyerekvigyázást éjszakai munka mellett?
Ő félig zombi üzemmódban működött, közben szó szerint rajta lógott a két gyerek, felmásztak rá, az egyik a hátát ütötte, a másik a lábát csiklandozta, és ha nagyon fáradt volt, akkor betett egy mesefilmet. Nyilván nem ez a cél, de van, amikor muszáj. Azt gondoltuk, hogy ez jobb, mintha beadom őket fél év után közösségbe. Még így is megviselte őket, hogy én elmentem dolgozni, különösen Samut.
Mi vált be a nehéz helyzetekben?
Az első néhány hét alatt kitaláltuk, hogy kinevezünk egy hisztifotelt. Ha valakin kitört a hiszti, betettem a fotelbe. Hamar eljutottunk oda, hogy maguktól bemásztak a fotelba hisztizni. Ennek az volt az értelme, hogy biztonságban hisztizhessen. Néha szükség van a hisztire, hogy kicsapódhasson az a belső feszültség, ami nem tud másképp kijönni, de meg kell tanítani arra, hogy mederbe terelje az érzéseit. Ehhez ez az első lépés. Ott szabad volt csapkodni, ordítani, nem esik baja. És ha vége, szabad odabújni hozzám. Amúgy mindig az egyes helyzeteket próbáljuk kezelni, de ez az egy bevált.
Miben más szerinted két gyerek örökbefogadása, mint egyé?
A két gyerek egyszerre nem dupla terhelés. Ketten négyszer annyi figyelmet, türelmet, odafigyelést igényelnek, mint egy gyerek. Ha ketten egy légtérben vannak, akkor biztos valami leborul, feldől, valaki sikít, valakinek támad egy nagyon jó ötlete, hogy másszunk fel a könyvespolcra. És az örökbefogadás után mindkét gyereknek extra szeretet- és figyelemigénye van. Néha ehhez kevés két ember is, hogy rájuk annyira figyeljen, amennyire ők szeretnék.
Néha azt gondolom, hogy jobb lett volna a két gyereket külön és egymás után örökbe fogadni, hogy mindkettőnek legyen ideje, ami csak az övé. Egyikről sem mondanék le, de mindkettő igényelné azt, hogy csak az övé legyek, ebből ők kimaradtak.
Utólag azt mondom, nagyon merész vállalás volt tőlünk a két testvér örökbefogadása. De dupla öröm is, le nem mondanék róluk. Nagyon pici a korkülönbség, mintha ikreim lennének. A nagyobb a fiú, a fiúk picivel lassabban fejlődnek, ők így egy szinten vannak. De amit ki tudok alakítani egy csecsemőnél, az egy kész gyerekkel nem ugyanúgy működik. Viszont nagy előny nekik, hogy Ők nagyon ott vannak egymásnak, nagyon szoros a kapcsolatuk, bár marják is egymást folyamatosan. Samunak az első kérdése az óvodában: Vica? És Vicának a bölcsiben: Samu?
Tudtok velük külön időt tölteni?
Nem működik, mert mindkettő ott akar lenni, ahol a másik. Ha itthon vagyok, mindkettő rám csimpaszkodik. Ha Samu nagyon zizi, akkor néha elmegyünk ketten sétálni. Illetve most felváltva betegek, és akkor van külön ideje. Ha itthon vannak, ugyanazzal a játékkal akarnak játszani és mindketten anya ölében akarnak lenni. Illúzió, hogy a két gyerek eljátszik egymással. Egyetlen percig sem! Mikor utoljára csend volt pár percre, akkor Samu egy szórófejes flakont töltött meg narancslével és szétspriccelték a gyerekszobában. És egymásra mutogatnak, hogy kinek jutott eszébe.
Ki alkalmas szerinted testvérek örökbefogadására?
Kell hozzá némi humorérzék és türelem, és nagyon kell őket szeretni. Fel kell arra készülni lélekben, hogy a két gyerek négyszer annyi meló. Főleg, hogy egyszerre változik őrült nagyot az ember élete, egyszerre küzd a szülő és a gyerek a változásokkal. Az első időszakban egész biztos nem lesz ideje magára, a két gyerek mellé olykor két felnőtt kell.
Focicsapatot emlegettél. Lesz még gyereketek?
Most biztos nem, kicsivel már nem bírnánk, a férjem lassan ötvenéves lesz. Egy nagyobb gyereket viszont még el tudunk képzelni, ha ők már nagyobbak lesznek, és nagyon unatkozunk.
Beszéltek velük az örökbefogadásról?
A gyerekeknek teljesen természetes, hogy őket örökbe fogadtuk, ez nem titok. Nagyon sokáig minden este erről kellett mesélni, hogy ők elbújtak, és mi megkerestük őket.
A cigány származással fogtok foglalkozni?
Kell, mert rajtuk látszik, ezt meg fogják kapni, és nem szeretném, hogy úgy hallja először a cigány szót, hogy a fejéhez vágják. Mi használjuk itthon a cigány szót. Fontosnak tartom, hogy legyen valami ismerete, hogy mégis mit jelent az, hogy cigány. Tervezzük, hogy elvisszük cigány táncházba például. Hogy tudja, a cigányság többet jelent, mint amit az arcába tol az világ, a szomszédnéni-félék.
Úgy tudom ez ellen felvértezni, hogy megtanítom neki, a cigány nem szitokszó, létezik egy komoly hagyomány, népművészet, zenei műveltség, tánctudás, van érték emögött, hogy ő cigány. Ha az ember tisztában van az értékével, akkor őt nem lehet bántani. Egyébként rengeteg cigány ismerősünk lett, mióta megjöttek a gyerekek. De nem fogom őket cigánynak nevelni, mert nem tudom. A saját értékrendemet, kultúrámat tudom nekik átadni, és egy kóstolót abból, amit a cigány kultúra jelent.
Milyen az élet ötösben?
Zajos. Nagyon szeretek ötösben élni. Mindig történik valami. Néha nagyon fáradtak vagyunk. Épp gondolkozunk, hogy meg kéne oldani, hogy egy-két órát kettesben legyünk, mert erre az elmúlt egy évben nem volt lehetőségünk, de nagyon jó öten lenni.
A nagyfiad még mindig rendben van a kicsikkel?
Hármunk között ő az, aki egy percre se bánta meg. Nekünk az első hónap alatt voltak kétségeink, hogy fog-e ez menni. Máté az első pillanattól kezdve úgy beszélt róluk, hogy az ő testvérei, kiáll értük, ne bántsa őket senki, a profilképén is a két kicsivel szerepel. Részt vesz az életükben, megtörli a gyerekek orrát, megeteti őket, egyedül a pelenkázást nem vállalja.
Hasonló történetek az Örökbe.hu és a Gyereksorsok.hu oldalakon olvashatók.
