Ahogy növekszik a gyerek, egyre több dologban lekörözheti a szülőt. A tipikus példa a kütyük világa: anya és apa gyakran csak vendégek a számítástechnika világában, a gyerek egy bennszülött biztonságával tájékozódik, és vannak technikai eszközök, amikről az ősök azt sem tudják, eszik-e vagy isszák. Tudományos ismeretekben is lekörözheti a szülőt, akinek megfakult a tudása az iskolás évek óta. Lehet, hogy a nyelvtanulásban jutott már magasabb szintre, és már ő javítja ki apát, anyát. És persze nemcsak a tudásban szárnyalja felül: eljön a pillanat, mikor anya észreveszi, hogy már kevésbé őt, inkább a lányát nézik meg az utcán. Nem neki bókolnak, hanem azzal kedveskedik a szomszéd, a lánya milyen csinos.
Szerencsés esetben erre az ember azt mondja, hogy „legyen így, hadd legyek rá büszke!”. De az igazság az, hogy nem minden szülő érez így. Ha valaki rivalizál a gyerekével, azt nem szívesen vallja be magának, mert kínos. Így aztán nehéz vele szembe nézni, és kezelni a helyzetet. Kínos, mert éppen azt valósítja meg ezzel, amitől tart. Szeretné, ha még ő lenne a nagy és erős, azzal viszont, ha elkezdi magukat összehasonlítani, éppen, hogy elismeri, már egy kategóriában vannak, legalább bizonyos területeken megszűnt az egyértelmű hierarchia. A versengő szülő pedig éppen ettől a pozícióvesztéstől fél.
Amikor valaki nem tud őszintén örülni a gyermeke sikerének, hanem inkább keserű lesz a szájíze, akkor valami félresiklott, valahogy félreértelmezi a szerepét, vagy nagyon bizonytalan a saját értékében. Az ebből fakadó szorongást erősíti, hogy „lám, már a kölyök is túltesz rajtam”. Bár ez kifelé inkább úgy fogalmazódik meg, hogy „nehogy azt higgye, hogy túltesz rajtam, a kis öntelt!”. Lényeg, hogy az összehasonlítás a szülő fejében születik meg, és ez az ő bizonytalanságáról árulkodik.
Ebből fakadnak azok a helyzetek, mikor a fiatal elkezd valamiről beszélni, és be sem fejezheti a mondatát, mert apa máris kijavítja, máris elkezdi bizonyítani, ő az igazi szakértője a témának, és beleokoskodik, hogy „ez nem is teljesen így van, fiam”. Ebből fakad, mikor anya egyre több sminket használ, ha együtt mennek valahova a lányával, és egyre fiatalosabb ruhákat húz - esetleg kölcsönkér a lányától egy-két darabot. Előfordulhat, hogy a szülő, nem tudatosan, de elkezdi kellemetlen helyzetbe hozni a fiatalt mások előtt, indokolatlan mértékben gyerekként kezeli, például előkerül a jópár éve nem használt kisgyerekes beceneve, és maga sem tudja, miért, akként szólítja meg.
Az önértékelési problémák és bizonytalanság mellett a szülői szerep elvesztése is oka lehet ennek a jelenségnek. Ha a gyerek okos, talpraesett és érett, akkor nincs szüksége a szülőre – gondolhatja az anya, az apa. A nevelés célja, hogy életképes fiatal nőjön fel, de megijedhet az ember, hogy milyen hamar vége a fejezetnek, mikor ő rajta múlt minden, különösen, ha nincs felkészülve rá, hogy csökkenjen a szülői szerep fontossága az életében.
A gyerek számára kétszeresen is ártalmas, ha megérzi, rivalizál vele a szülő. Egyrészt a kettőjük kapcsolatát és a biztonságérzetét rombolja. Még a kamasznak is kell a szülő, akihez legalább átvitt értelemben, de oda lehet bújni: aki nem legyőzni akarja, aki nem riválist lát benne, hanem támogatja, vele van, aggódik érte, biztonságos hátteret ad. A szülő, aki verseng, ezt a meleg burkot veszi el a gyerektől. Hiába nem ül a kamasz abban a burokban mindig: tudnia kell, hogy ott van, és ha kell, még tiniként is menedéket talál ott.
A másik probléma, hogy kell a gyerek önbizalmához, hogy bizonyos dolgokban lekörözze a szülőt. Ez nem jelenti számára (ha csak a szülőből nem fakad ez az olvasat), hogy megborult a hierarchia. Ettől nem fogja lenézni anyát, apát, hanem egészséges büszkeség tölti el, hogy ő már annyira erős és életképes, hogy van, amit ő tud megtanítani, elmagyarázni a szülőnek. Jóleső, önbizalomadó érzés ez a fiatalnak, de épp azért, mert ez nem egymás legyőzéséről, hanem az életképesség, a tehetség megéléséről szól számára.
Érdemes arra gondolni szülőként, hogy a gyerek bizonyos értelemben az ő folytatása – folytatása az életének, az ő testéből lett, ő táplálta, szánt rá sok energiát. Innen nézve a gyerek sikere a szülő öröme. Ha a gyerek tud valamit, ha magabiztos, ha egészséges és szép, az mind azt jelenti, hogy van gyümölcse a szülői fáradozásoknak, olykor küszködéseknek.
Mit bánja akkor az ember, hogy a kamasz kicsit értetlennek és maradinak nézi, mert nem érti, hogy működik ez vagy az a kütyü! Örömmel hallgatja magabiztos kiselőadását a legújabb technológia előnyeiről. Ennek az anyának nem jut eszébe, hogy „miért nem utánam fordultak az utcán, azért én sem vagyok még olyan fonnyadt”. Amikor látja, hogy lánya már szinte kész nő, és ezt mások is észreveszik, ugyanúgy tud neki örülni, mint mikor a korábbi fejlődési lépéseken jutott túl a gyerek. Örül, hogy felnevelte, és jó kisugárzású, csinos lánnyá cseperedett. Ebben benne van ő is, és ez sokkal tartalmasabb öröm, mintha összehasonlítgatná magukat.
Sokat ad a gyereknek azzal a szülő, ha hagyja, hogy nőjön, hogy erősödjön, és őszintén tud neki örülni. Nem csorbítja a szülői tekintélyt, ha bizonyos dolgokban a gyerek a jobb, viszont öröm forrása lehet, mert eszerint nem volt hiába való a befektetett energia.
Cziglán Karolina
pszichológus
