Ettől a tanévtől magántanuló lesz Éva két kisiskolás korú lánya. Mielőtt így határoztak volna, természetesen sokat gondolkoztak a szülők, és mindent mérlegre tettek. Úgy döntöttek, a másodikos és harmadikos lányait Éva fogja tanítani otthon, ezen a szinten még simán megbirkózik a tananyaggal, később pedig majd meglátják, mi lesz.
A döntést elég sok rossz tapasztalat előzte meg. A második év végére egyértelművé vált, hogy nem sikerült túl jól az iskolaválasztás, a lányok nem érezték ott jól magukat, voltak olyan órák, amik előtt a másodikos Niki kimondottan rettegett – mesélte Éva.
„Addig nem volt hajlandó bemenni az iskolába, amíg fel nem mondta nekem a leckét, amit félelmében ész nélkül bemagolt. Szerintem ez egy hét-nyolcéves gyereknél egyszerűen megengedhetetlen. Előfordult olyan is az év vége felé, hogy csak ült és sírt, hogy nem találja fel magát, nem tudja, mit kezdhetne magával. Azt láttam, hogy meg kell tanulnia élni, és ebben az iskola nagyon nem volt partner. A tanítón látszott, hogy kiégett, nem szereti a gyerekeket, és egyáltalán nem végezte örömmel, lelkesen a munkáját” – mondta a lányok anyukája, aki egyébként a túl magas óraszámmal és a túlzott, ám az élettől tökéletesen elrugaszkodott követelményekkel sem ért egyet. A férjével együtt úgy látták: a lányok túlterheltek, csomó felesleges dolgot kell megtanulniuk, és szorongnak az iskolától. És ez így nem jó, lépni kell.
Ezek, és még egy csomó kisebb-nagyobb negatív élmény vezetett odáig, hogy úgy döntöttek, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Végül is megtehetik, hogy Éva tanítja a lányokat, úgyis otthon dolgozik, kedve is van hozzá, és sikerült elrendeznie úgy a dolgait, hogy bele is férjen.
„Úgy látom, hogy a kötelező tananyagot, amiből félévente vizsgát kell tenniük, és amire az iskolában heteket szánnak, egy-két gyerekkel napi két óra alatt meg lehet tanítani, méghozzá gyakorlással együtt. Nem kell pluszgyakorlás, sem házi feladat, ami így, hogy itthon vannak, elég vicces is lenne” – mondta Éva.
„A tudnivalók nagy részét egyébként a sima, hétköznapi élet során is elsajátíthatják a gyerekek, egyszerűen azzal, hogy tesszük a dolgunkat, élünk. Például szilvásgombócot főzünk, kinyújtjuk és felvágjuk a tésztát: máris összefüggésében látják az osztást (felosztjuk a tésztát) és a szorzást. Főzés közben látják és megbeszéljük a halmazállapot változásokat, sőt, így, hogy mindig együtt leszünk, és nyilván menni kell tenni a dolgunkat, megtanulnak közlekedni is” - sorolja a példákat Éva.
Az iskolában egy csomó mindenre nincs idő, mert harminc gyerekkel kell foglalkozni, vagy nincsenek meg hozzá a feltételek. Itthon sokkal egyszerűbb lesz megmutatni, megtapasztaltatni velük a dolgokat.
Az iskola egyébként a várakozásaikkal ellentétben nagyon pozitívan állt az otthontanulás ötletéhez. A szülők rövid időn belül megegyeztek az iskolavezetéssel arról is, hogy a lányok valamilyen szinten továbbra is részt vesznek a régi osztályuk életében. Elmennek az osztálykirándulásra, ott lesznek az ünnepeken és a közös fellépéseken. Arra is ígéretet kaptak, hogy ha valamiért nem válik be az új rendszer, visszatérhetnek a régi osztályukba.
Az iskola tehát nem aggódott a lányokért, Éva barátnői viszont annál jobban. Visszatérő felvetés volt, hogy a tanítás mégiscsak egy szakma – és nem Éváé. Most még lehet, hogy megbirkózik a másodikos és harmadikos tananyaggal, de mi lesz majd, ha bejön a kémia, és a matek is magasabb szintre lép az osztás-szorzásnál? Éva azonban emiatt nem izgul előre, majd ha odaérnek a folyóhoz, akkor építenek rá hidat.
Többen aggódtak a miatt is, hogy a lányok így nem fognak szocializálódni. A gyerekeknek kell a közösség, a játszótárs, az iskolai barátnő, aki mellette ül a padban, akivel sugdolózik és közös élményeik, titkaik vannak. Akivel együtt töltik a napjaikat, akikkel lehet traccsolni és rivalizálni. A szoros kötődés, amit az együtt töltött 8 év ad, a srác, akivel szemezni lehet, szóval egy csomó minden, amit otthon, közösség nélkül nem kapnak meg.
Éva azonban biztos a dolgában, azt mondja, nem lesznek egész nap bezárva otthon. Csapatsportokra fognak járni, a szolfézs osztályuk marad a régi, zongorázni és úszóiskolába mennek hetente két-két alkalommal, és persze a saját elintéznivalói közben is vele lesznek a lányok. Barátnőzés pedig ezen túl is lesz, pizsipartikkal. Nem csak az iskolában lehet szocializálódni – vélekedik Éva.
Egyelőre az első néhány napon vannak túl, ami egészen jól ment. Niki kimondottan megkönnyebbült, amikor leesett neki, hogy semmi baja nem lesz abból, hogy a nyáron nem sikerült keresztülrágnia magát a szerinte unalmas kötelező olvasmányon – mert neki ebből már egyáltalán nem kell beszámolnia az iskolában. Pár hét múlva pedig beszámolunk a kezdeti tapasztalataikról is.
