Még mielőtt végleg belehúzunk a nyári lazulásba, az utolsó intézményi kötelezettségnek is eleget tettünk: elvittük logopédiai vizsgálatra a gyereket. A szóban forgó kisfiú hatéves lesz a nyáron, így pont meg tudtuk oldani, hogy szeptembertől még ne kelljen iskolába mennie. Ha ez nem sikerült volna, akkor most nagy bajban lennénk, a gyerek ugyanis beszédhibás. A városi logopédus pedig csak ötéves kortól foglalkozik az óvodásokkal, és mivel kevés a szakember, és sok a gyerek, a fiamra csak most került sor, egy hónappal a hatodik szülinapja előtt. Márpedig mire iskolába megy, ki kellene javítani a beszédhibáját.
A helyes kiejtés nem csak azért fontos az iskolában, hogy ne röhögjék őt ki a többiek. Az se lenne kellemes, de valahogy még csak túlélné. Az írástanulást azonban nagyban megnehezítené, a gyerekek ugyanis azt írják le, amit hallanak. Aki látott már elsős írásfüzetet, az tudja, miről van szó, az ortográfiájuk elég vicces, de mindig nagyon logikus, és fedi a hallottakat.
Vagyis ha ő jókát mond, és mondjuk nem elég okos, hogy tudja, róka lesz az helyesen, félő, hogy jókát is fog írni. Ez persze egy szélsőséges példa, de például a pösze gyerekeknél sokszor korántsem egyértelmű (sőt, még a nem pöszéknél sem), hogy s-sel, vagy sz-szel kell-e írni egy szót.
A logopédiai vizsgálat egy szuper program a gyereknek. Játékos feladatokat kell megoldania, egy kedves néni kérdezgeti és instruálja őt, valamint sokat dicséri, ő pedig megmutathatja, hogy milyen ügyes. Sőt, a szülő is bent lehetett a gyerek háta mögött, nehogy szorongni kezdjen nélküle a poronty, és emiatt szülessen fals eredmény.
Először egy szabadon választott mondókát kellett elmondania a fiamnak, amivel az összefüggő beszédet figyelte meg a szakember. Azután játékos feladatokkal megvizsgálta a gyerek szókincsét, és azt is, hogy nincs-e gond a hallásával vagy a rövid távú memóriájával. Meg kellett különböztetnie hasonló hangzású szavakat (doboz, toboz), és vissza is kellett mondania jó hosszúkat, amiket valószínűleg még sosem hallott. A kozmopolitanizmusnál már dőltem a gyerek háta mögött, a Nabucodonozornál meg kénytelen voltam a zsebkendőmbe prüszkölni, olyan vicces volt ilyeneket hallani egy hatéves szájából.
Ezután engem is kikérdezett a logopédus, hogy minden rendben volt-e a terhességgel, a szüléssel és a fiam korai fejlődésével. Végül megszületett az ítélet: minden oké, kivéve az a fránya R hang, azt fogják megtanulni a következő tanévben közösen. Addig pedig mindenféle játékos nyelvtornákat javasolt: érje el a bajuszát, a szakállát, nyalja le a mézet a szája körül és lalalázzon, mert az L hang az R előszobája, és minden, ami megmozgatja a nyelvét, csak segíthet.
Hát ez történik egy logopédiai vizsgálatkor, csupa jópofa élmény. Kíváncsian várom, hogy mit tudnak majd kezdeni az R hanggal. Vagyis a hiányával.
Akik már megtanulták
Egyik porontyos kolleganőnk mesélte, hogy ő egészen 35 éves koráig, pontosabban a gyerekei iskolaérettségi vizsgálatáig nem volt tisztában vele, hogy beszédhibás: nem tud r-betűt pörgetni. Normál beszéd közben nem raccsol, de valahogy mégsem szabályosan képzi ezt a hangot, ez abból derült ki, hogy két gyerekét egymástól függetlenül szűrte ki ugyanezzel a problémával két logopédus.
"Ha belegondolunk, elég logikus. Ha nekem rossz az r-hangom, nyilván a gyerekeimé is az lesz, akik tőlem tanultak beszélni. A vicces az, hogy azóta mindkettő megtanulta a szabályos r-képzést, a családban már én vagyok az egyetlen, aki nem tudja pörrrrrrrgetni. De rajta vannak a gyerekeim az ügyön, rendszeres logopédiai foglalkozásokat tartanak nekem, ahol végtelenül kedvesen és türelmesen vezetnek a pergős r felé. Ahogy ezt csinálják, az egyébként tök jó visszaigazolása annak, hogy a szakember tényleg kedves és türelmes volt velük, a foglalkozásaik pedig szórakoztatóak.
Mi óriásiakat röhögünk, és néha már nekem is sikerül egy kicsit. Utólag is hálás vagyok a logopédusoknak, nem is azért, mert nekem annyira számított volna az ő r-betűjük, ők sem voltak raccsolósak vagy pöszék, vagy ilyesmi, mindkettő pontosan és biztosan felismerte azt a hangot pörgetés nélkül is, én viszont kisgyerekkorom óta nagyon irigykedtem azoknak, akik tudták pörgetni. És már csak egy kicsi hiányzik!"
