A kamaszkori halálokok közül talán az egyik legmegrázóbb az öngyilkosság. Sajnos nem is olyan ritka, mint gondolnánk: az USÁ-ban a harmadik vezető halálok a 15-24 éves korosztályban, de a 15 év alatti kiskamaszok körében is előfordul. A hazai adatok szerint évente 50-70 kamasz veszíti életét öngyilkosság miatt, de a kamaszok körülbelül egyötödének voltak már öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai.
A kamaszkori öngyilkosság hátterében a legtöbb esetben nem egyetlen ok, hanem pszichológiai, környezeti és társadalmi faktorok együttese áll. A legfontosabb kockázati tényező a mentális betegség, azaz ugyanúgy, ahogy a felnőttkori öngyilkosságok esetében, itt is a kezeletlen depresszióra kell leginkább odafigyelni. A kezeletlen depresszióban szenvedő tinik és felnőttek ugyanis lényegesen gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a nem depressziósok. A kamaszkori öngyilkosság kockázati tényezői közé tartozik a szerfüggőség is, főleg akkor, ha egyéb mentális zavarokkal is társul: a befejezett öngyilkosságot elkövető személyek körülbelül 90 százalékánál fennáll valamilyen, többnyire kezeletlen pszichés zavar, leggyakrabban depresszió.
Az öngyilkossági kockázat általában valamilyen külső körülménnyel is összefügg: a mentális zavar vagy más tényező miatt már eleve sérülékenyebb, esendőbb tinik valami olyan eseménnyel szembesülnek, amivel nem tudnak megbirkózni, mert nincsenek hozzá eszközeik. Ilyen külső tényezők lehetnek például az iskolai problémák, a gyász vagy szeretett személy elvesztése más módon (például költözés miatt), vagy éppen a szexuális orientációval kapcsolatos kételyek. A kamaszkori öngyilkosság egyik fontos kockázati tényezője az erőszak, és ennek a legtöbb formája szerepel a listában: a kockázatot növeli a családon belüli erőszak, a szexuális visszaélés, valamint a zaklatás (köztük a kortárs-, és az online zaklatás) is.
Kulcsfontosságú az elfogadás
Egy friss tanulmány az elfogadás szerepét emeli ki: azok a kamaszok, akik úgy érezték, nem fogadja el őket a családjuk, illetve a kortárs csoportjuk, jóval nagyobb eséllyel kíséreltek meg öngyilkosságot. Ráadásul esetükben az ismételt kísérlet esélye is nagy volt: a kutatás során olyan fiatalokat vizsgáltak, akik öngyilkossági kísérlet miatt kórházba kerültek. Közülük azok, akik nagyon alacsonyra értékelték a társas elfogadottságukat, elismertségüket, a kórházból való távozást követően fél éven belül nagyobb eséllyel kísérelték meg újra az öngyilkosságot. Esetükben az egyéb önkárosító magatartás is gyakoribb volt: míg az elfogadás hiánya a fiúk esetében inkább öngyilkossági kísérletekre, addig a lányoknál inkább egyéb önsértő magatartásra hajlamosított.
A kutatók összesen 119, öngyilkossági kísérlet vagy veszély miatt kórházba került tinit kérdeztek ki, majd ezután fél évig követték őket figyelemmel. Az első vizsgálatkor kérdeztek rá arra, mennyire érzik úgy, hogy környezetük – azaz családjuk, barátaik – elfogadják őket. Ezt ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel mérték fel: „Volt olyan időszak, amikor úgy érezted, a családod nem fogad el téged? Volt-e olyan érzésed, hogy ha kifejeznéd gondolataidat, érzéseidet, akkor megbüntetnének, semmibe vennének vagy kinevetnének?” A kutatók az elfogadás mértékét pontozták, és a hat hónapos időszakban mind ezt, mind az esetleges öngyilkossági kísérletek vagy önsértések meglétét hetente pontozták.
Érdekes nemi különbségek
Már az első válaszokban meglepő nemi különbségek adódtak: a fiúkhoz képest a kamasz lányok sokkal gyakrabban számoltak be arról, hogy semmibe veszik, büntetik vagy kinevetik a véleményüket, érzéseiket. A kutatás sajnos nem ad választ arra a nagyon is releváns kérdésre, hogy a lányokat – véleményüket, érzéseiket - valóban kevésbé fogadták el családtagjaik, vagy ők érzékenyebben reagálnak erre a fajta elutasításra. Az el nem fogadottság érzése mindenesetre mindkét nembeli kamaszoknál növelte az önsértési és öngyilkossági késztetéseket és cselekedeteket.
A kamasz fiúk és lányok közötti különbségeket egy másik, a védő- és kockázati faktorokra koncentráló kutatás is kiemelte. A több mint 400 kamasz bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy mind a tinédzserkori depresszió, mind az öngyilkosság kockázati tényezői eltérnek egy kissé a két nem körében. Mind a fiúk, mind a lányok körében előrejelezte az öngyilkosságot, azaz kockázati tényezőnek számított a depresszió, a reménytelenség érzése és a hatékony problémamegoldó stratégiák hiánya. A fiúk esetében további, az öngyilkossági hajlamot növelő tényező volt a befelé fordulás, azaz a „maguknak való” fiúk veszélyeztetettebbek voltak ebből a szempontból. Fiúk esetében védőfaktornak számított a kortárscsoport, vagyis a barátok részéről tapasztalt támogatás, elfogadás.
A lányok esetében a depresszió esélyét csökkentette, ha képesek voltak pozitív gondolkodásra, míg fiúk esetében ez nem, de a nagyobb mértékű önismeret védő hatást jelentett a depresszió ellen.
Szülőként mire figyeljünk?
Kezdjük az alapokkal: mind a józan ész, mind a kutatási eredmények arra utalnak, hogy a kamaszkori öngyilkossági kockázatot növeli a rossz bánásmód, a bántalmazás, és az elfogadás megélésének hiánya. Azaz kerüljük a családon belüli erőszakot, ne verjük a gyereket, ne molesztáljuk, és ha mások bántják vagy molesztálják, higgyünk neki, vegyük komolyan a problémát és védjük meg. Emellett igyekezzünk kerülni az érzelmi érvénytelenítést (ami az elfogadás ellentéte): ha kifejezi érzéseit, gondolatait, akkor ne büntessük meg, ne gúnyoljuk ki és ne vegyük semmibe. Ha ez mind megvolt, máris jelentősen csökkentettük az öngyilkossági kockázatot.
Emellett, mivel a depresszió az egyik legfontosabb kockázati tényező, érdemes ennek jeleire odafigyelni és a tünetek észlelése esetén segítséget keresni. A depresszió tünetei a lehangoltság, szomorúság mellett a következők: az evési vagy alvási szokások hirtelen megváltozása, az addig örömszerző tevékenységek (hobbik) elkerülése, a barátoktól, társaságból való visszahúzódás, a külső megjelenés vagy személyes higiénia elhanyagolása, koncentrálási vagy döntési képtelenség (ami iskolai teljesítményromlásban is megmutatkozhat). A depressziónak testi tünetei is lehetnek, úgy mint fejfájás, hasfájás, fáradékonyság. Tudjuk, hogy mindezek a tünetek kamaszkorban egy sima szerelmi csalódás után szinte törvényszerűen bekövetkeznek, ugyanakkor ha huzamosabb ideig fennállnak, akkor mindenképpen figyelmet igényelnek.
Az öngyilkossági veszélyeztetettségre utalhat az is, ha a kamasztól gyanús mondatokat hallunk („Már nem sokáig leszek a nyakadon. Semmi sem számít, úgyse találkozunk többet.”), vagy ha észrevesszük, hogy dolgaival kapcsolatban „végrendelkezik”, kedvenc tárgyait elajándékozza, búcsúlevelet ír. A pszichotikus tünetekkel járó mentális betegségek szintén hajlamosítanak öngyilkosságra, ezért a hallucinációk vagy furcsa hiedelmek, téveszmék feltétlen szakember figyelmét igénylik. Talán a legfontosabb és egyben legegyszerűbb tanács, hogy figyeljünk oda a gyerekre és vegyük komolyan a szavait – gyakori és igen szomorú tévhit, hogy aki beszél az öngyilkosságról, az sose csinálja meg.
Hova forduljunk?
Első körben a kerületi nevelési tanácsadó (új nevén: pedagógiai szakszolgálat), illetve a körzeti gyerekorvos adhat tanácsot: a nevelési tanácsadóban pszichológus vizsgálja meg a gyereket, a gyerekorvos megállapítva a veszély mértékét, szükség esetén tovább utalhatja pszichiátriai szakrendelőbe vagy kórházba. Természetesen az enyhe esetek nem igényelnek kórházi felvételt, erre csupán közvetlen öngyilkossági veszély esetén van szükség – azaz mindenkit óva intenénk attól, hogy a kórháztól való félelmében nem keres segítséget. Sürgős esetben, krízishelyzetben a gyermek háziorvosi ügyeletet vagy a mentőket hívhatjuk fel.
Az öngyilkosság megelőzősében igen fontos szerepük van a lelkisegély-vonalaknak, amelyeket a kamaszok, illetve szüleik is felhívhatnak. A legismertebb a Kék Vonal, amely 24 órában ingyenesen hívható, de rajtuk kívül is vannak elérhető szolgálatok: a jelenleg rendelkezésre álló gyermek- és tini lelkisegély-vonalakról a kamaszpanasz oldalán talál naprakész összefoglalót.
