Semmiképpen sem szeretnénk bárkit is lebeszélni a tanulásról, de sajnos van egy rossz hírünk: egyre több kutatási eredmény támasztja alá, hogy a napi több órán át tartó, folyamatos olvasás rövidlátást okoz. Azon persze lehet vitatkozni, hogy mi a rosszabb, ha szemüveges vagy kontaktlencsés az ember, vagy ha tudatlan, minden esetre nagyon úgy tűnik, hogy a kettő összefügg.
További rossz hírünk is van, gyakorlatilag mindegy, hogy a könyvet, vagy a monitort bámulja-e meredten, naponta több órán át a gyerek – sőt, ugyanez a fiatal felnőttekre is vonatkozik – a lényeg, hogy tartósan közelre és ugyanoda fókuszál, ami rövidlátást okoz.
Már a nyolcvanas években is végeztek ezzel kapcsolatban kísérleteket: újszülött kismajmokat úgy tartottak, hogy 50 centi távolságnál messzebb nem volt nekik semmi látnivaló, ezeknél az állatoknál 3 éven belül maradandó rövidlátás alakult ki. A tengeralattjárók legénységénél, akik jó ideig nem gyakorolhatják a távolba nézést, szintén az átlagosnál gyakoribb a miópia.
Jelenleg a Föld lakosságának a fele valamiféle látáskorrekcióra szorul, és a helyzet várhatóan tovább romlik: az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatása szerint a technika gyors fejlődésével párhuzamosan ugrásszerűen növekszik majd a rövidlátó fiatalok aránya, elsősorban a fejlett Japán, és Szingapúr lakosságának körében. A szingapúri 18 éveseknek jelenleg a 80 százaléka nem lát jól távolra, míg a kevésbé fejlett Indiában élő kortársaiknak csak 10 százaléka rövidlátó.
Izraelben és Nyugat-Európában szintén jelentősen többen lettek rövidlátók az utóbbi években. Kínában a legdrámaibb a helyzet: a 18 évesek 80, a nagyobb városokban élők 90 százaléka is rövidlátó, 20 százalékuk látáshibája pedig csak mínusz hat dioptriásnál erősebb lencsével korrigálható. Az álomsziget: Vanuatu, itt a legkisebb a rövidlátók aránya a világon.
A segítség pedig éppen onnan jöhet, ahová minden józanésszel rendelkező szülő magától is fordulna: játsszon a gyerek minél többet a szabadban! Nyilván nem a levegő minősége fog jót tenni, sokkal inkább a gyerek szemét érő erős, természetes fény, illetve a lehetőség, hogy sokat és sokfelé nézzen, fókuszáljon, és különböző távolságokra. Mondjuk, focizzon, mert a labda és a többi gyerek hol itt van, hol ott. A genetikai tényezőket persze ezzel sem lehet kiküszöbölni, de a káros környezeti hatásokat valamennyire lehet tompítani. Hasonló volt a múltban tevékenykedő miniatúrafestők terápiás módszere is, legalábbis Orhan Pamuk regénye szerint, aki arról ír, hogy ők minden nap hosszan meredtek a távoli horintra, hogy így regenerálják szemüket.
Más kérdés, hogy ha eleve napi nyolc órát ülnek a kölykök a tanteremben, és otthon még plusz kétórányi lecke van, mikor jutnak ki a természetes fénybe focizni.
