Két "sehr gut" és egy "gut"-os félévi bizonyítvány után azért hatalmas kő esett le a szívemről. Nem arról van szó, hogy nem bíztam bennük, inkább ők paráztak rá a dologra és bizonytalanodtak el egy kicsit, amikor első nap egy új országban, új iskolában beléptek az új osztályba. Szerencsére kellő humorérzékkel vették az akadályokat: a nyelvi nehézségek rengeteg olyan szituációt produkáltak, amin a suliban és itthon is dőltek a röhögéstől. Mindeközben játszva tanulták/tanulják a nyelvet.
A gyerekek
Bendegúz (15 éves): Az általános iskolában csak angol nyelvet tanult, majd, amikor eldöntöttük, hogy Németországba költözünk, elvégzett egy gyorstalpaló német nyelvtanfolyamot.
Botond (13,5 éves): Az első osztályt német nemzetiségi tagozaton kezdte, hat évig tanulta a nyelvet. Iskolaváltás miatt viszont volt, hogy elölről kellett kezdenie a könyvet, amiből előző évben tanult.
Rozi (12 éves): Két év angol volt a háta mögött, német szókincse kifulladt az elefantnál.
Bendegúzzal kapcsolatban elég sokan rémisztgettek már a kezdetekkor, amikor eldöntöttük, hogy Németországba költözünk. Sok ismerősünk költözött úgy külföldre, hogy a középiskolás/középiskola előtt álló gyereket hátra hagyták a nagymamának, vagy bár vitték a kölyköt magukkal, magántanulóként folytatta a tanulmányait Magyarországon, és visszajárt vizsgázni.
A mi esetünkben arról szó sem lehetett, hogy marad - nemcsak az országban nem, hanem a magyar oktatási rendszerben sem. Sokak szerint ezzel a lépéssel óriási hibát követtünk el, mert szerintük az iskola esélyt sem adva fogja a gyereket beskatulyázni, a nyelvi nehézségek miatt majd a legalacsonyabb szintű középiskolába kerül, és ott is fog ragadni. Igen, ez Magyarországon többnyire így is szokott történni, de nem a szász oktatási rendszerben.
Németországban az alapfok után - ami a 4. osztályt jelenti - többféle lehetőség áll a tízévesek előtt: a 9 vagy 8 osztályos gimnázium; a 6 osztályos Realschule (2013 óta Oberschule); valamint az 5 osztályos Hauptschule. (A hierarchiát valahogy úgy képzeljük el, mint Magyarországon a gimnázium, szakközépiskola és szakmunkásképző esetében.)
Így, első hallásra azt gondolhatnánk, hogy a rendszer nagyon korán szelektál, ezt ellensúlyozva viszont a törvény többszöri átjárhatóságot biztosít. Ez azt jelenti, hogy menet közben, tanulmányi eredménytől függően mindenkinek adott a lehetőség a képességeinek megfelelő iskolába kerülnie. Vagyis az esélyegyenlőség adott, és lehetővé teszi, hogy a kezdetben rosszul tanuló, később viszont jól teljesítő, későn érő típusú gyerekek korrigálni tudjanak.
Magyarországon az oktatásügyi rendelkezések az elméletben ezt szintén lehetővé teszik, de részletekben nincsen kidolgozva, a gyakorlatban való megvalósítása pedig függ attól, mennyire egységes az iskolai követelményrendszer. Ha valaki egyik iskolatípusból a másikba szeretne menni, legtöbbször évet kényszerül ismételni, vagy osztályzó vizsgát tenni.
Rozinál előtört a honvágy
Pánikra tehát semmi okunk, a gyerekek alapból Oberschuleba kerültek, ráadásul Bendegúz elég jól teljesít: a nyelvi előkészítő órák mellett már több órára bejár a normál osztályába, matematikából a legjobb teszteket írja mindkét csoportban, és a többi felvett tantárggyal sincsenek problémái. Mellékszálként azért megemlíteném, hogy a kölyök hiperaktivitása és figyelemzavara miatt SNI-s gyerek volt általános iskola alsó tagozatában, vagyis speciális nevelést igénylő. Az alapozó terápiának köszönhetően viszont évek óta nincs probléma.
A legjobb helyzetben Botond van, a hat év német nyelvtanulás óriási előnyt jelentett neki. Már jó ideje teljes mértékben integrálták, és mindössze történelemből nem osztályozzák még. Három nyelven tanul (az angol mellett időközben a franciát is felvette), baromira irigylem is érte. Az ő bőrén tapasztaljuk, hogy mennyire rugalmasabban, lazábban működik az oktatás Németországban. Átlag hat órája van naponta, legkésőbb fél 2-re mindig itthon van (7:25-kor kezdődik a tanítás), házi feladat vagy nincs, vagy csak minimális. Havonta járnak osztálykirándulásra, ami nem merül ki tanulmányi kiruccanásban és színházlátogatásban, hanem a tanárral közösen elmennek bowlingozni délután, utána pedig grilleznek a suli udvarán. A közösségbe teljes mértékben beilleszkedett, a diáknyelvet folyékonyan beszéli.
Rozi pillanatnyilag egy kicsit el van kettyenve, neki hiányzik a magyarországi barátnője és a nagyszülei. A német gyerekekkel még nem tud igazán lányos dolgokról csacsogni, egy lengyel kislányal van jóban, egymással és egymáson szórakoznak. A közös nyelv természetesen a német. Bízom benne, hogy amint megtanul társalgási szinten beszélni, nem lesz hiányérzete és jobban nyit majd. Délutánonként viszont sokat van együtt a társasházunkból való kisebb gyerekekkel, vagyis folyamatosan gyakorolja a nyelvet.
A három kölyök közül ő az, aki évismétlés nélkül mehetett tovább, amikor ide költöztünk. Jelenleg több órára is bejár a normál osztályba, és a tanárok szerint jövőre simán mehet 6.-ba. Ebbe valószínű, hogy mi is beleszólunk, a cél ugyanis a gimnázium, ahová sokkal több esélye lesz bejutni úgy, ha egy évet halaszt a nyelvtanulás miatt.
Szóval nem unatkozunk, zajlik az élet, miközben a legkisebb gyereknek, Kátyának gőzerővel nekiálltunk bölcsit keresni, hogy ő is mihamarabb német nyelvű közegbe kerüljön napi négy órában. De erről majd legközelebb mesélek.
