A gyerek óriási biznisz, a kisgyerek és a csecsemő pedig ha lehet, még nagyobb. Amikor kiderül, hogy érkezik az első gyerek, a lelkes leendő anyuka rárepül az internetre és a katalógusokra, és csak vásárol és gyűjt, és kap és halmoz, hogy mire megszületik a baba, mindene meglegyen.
A babacuccok gyártói valószínűleg minden este hálaimát rebegnek a fészekrakó ösztönért, ami nem kis részben járul hozzá ahhoz, hogy a kerekedő hasú nők talicskával hordják hozzájuk a pénzüket. Aztán, amikor megszületik a gyerek, mindez még egy fokozattal feljebb kapcsol, és elindul a holmik megállíthatatlan áradata.
De tényleg szükség van ennyi holmira?
Egy újszülöttnek alapvetően négy dolog kell: az anyja/apja, kaja, meleg, valamint nyugodt, szerető környezet. Egyik sem kerül pénzbe, leszámítva persze, ha valaki tápszert vesz. Na jó, kell ruha is, ezt aláírom.
Ehhez képest mi van? Olyan mennyiségű cuccot halmozunk fel a számára, hogy alig fér a lakásba. Kell egy kiskád, amiben fürdethetjük, annak kell egy összecsukható kiskádtartó, kell digitális vízhőmérő, mert mégiscsak pontosabb, mint a könyökünket a vízbe dugni, nem forró-e, aztán kell egy biztonsági babafürdető, mert mi lesz, ha kicsúszik a kezünkből, és elmerül fél másodpercre a tíz centis vízben? Meg persze fürdőjátékok is kellenek. Meg fürdőkréta. Organikus, biorezonáló olajcseppek. Motoros kishajó, felfújható kiskacsa. És ez még csak a fürdetés. Amihez valójában csak gyerek kell, meg víz.
A varázsszó: F.E.J.L.E.S.Z.T.É.S
Nehéz ellenállni a rengeteg csecsemőknek és kisgyerekeknek kínált holminak, mert a legtöbbet kábé azzal próbálják eladni, hogy 1) e nélkül biztos nem éri meg a baba az első évét; 2) aki nem veszi meg a gyereknek, az nem eléggé gondoskodó szülő.
Utóbbi alátámasztására a legjobb érv a halkan elsuttogott fejlesztés szó, aminek hallatán hanyatt-homlok rohanunk megvenni a sokadik fejlesztő játékot, fejlesztő pihenőágyat, fejlesztő könyvet, fejlesztő kiskanalat, akármit. Holott egy csecsemő kábé bármitől fejlődik, ha megfelelően ingergazdag a környezete (egy átlagos család otthona általában az), és foglalkoznak vele, beszélnek hozzá, viszik ide-oda, engedik manipulálni, mozogni. Ja, játszani pedig nem a sok ezerbe kerülő, tíz nyelven hellózó, villogó-daloló, színes-szagos fejlesztő játékokkal szeretnek a legjobban, hanem az üres kézkrémes tubusokkal. Pedig az ember a lelkét kiteszi.
Unalomból vásárolni
Azonban a feleslegesnek bizonyuló, vagy használatba végül alig vont babadolgok felhalmozásának nem csak az a mozgatórugója, hogy mindent meg szeretnénk adni a gyerekünknek, hanem sokszor az is, hogy a szülő (általában a kicsivel otthon maradt anya) unatkozik. Igen, unatkozik. És ezen nem azt értem, hogy egész nap nem tud mit kezdeni magával, annyira nincs semmi dolga, mert egy, vagy pláne két kicsi mellett sokszor délután háromkor veszed észre, hogy aznap még nem ültél öt percet egyvégtében. Inkább arról van szó, hogy az agy felnőtt elfoglaltságok, felnőtt beszélgetések és tevékenységek után sikoltozik.
Most őszintén: tényleg szükség volt a kilencedik hordozókendőre? Vagy még egy pelenkázótáskára? Vagy csak jólesett nézelődni a neten este, összevetni az árakat, esetleg megvitatni másokkal az előnyöket meg a hátrányokat? És mindezt persze azzal a megnyugtató tudattal tenni, hogy a gyerek érdekében csináljuk. Mert simán kikapcsolódni, a saját kedvünkért, az bűnös élvezetnek számít (hé, nem az!).
Magaddal tolsz ki
A túl sok holmi több szempontból is csapdás. Egyrészt elverünk egy csomó pénzt feleslegesen. Pedig ha ezt a pénzt inkább arra költenénk, hogy időnként megfizetünk pár órára valakit, hogy vigyázzon a gyerekre, amíg elmegyünk kikapcsolódni, minden szempontból jobban járnánk. A lakás nem telődik kacatokkal, mi kisimultabbak leszünk, és a vásárlási inger is lelohad, ha az ember alapvetően jól elvan a bőrében.
A másik gond, ha elhisszük, ezekre a dolgokra tényleg szükség van. Ilyenkor van az, hogy egy sima kiruccanás a játszótérre is költözés benyomását kelti. Mert az oké, hogy viszünk egy cumisüvegben vizet, egy plusz pelenkát, meg egy homokozólapátot.
De számtalanszor láttam anyukákat úgy megérkezni a játszótérre, hogy a babakocsi tartója csurig volt pakolva mindennel, a játéktól a pokrócon át a kismotorig, a tolókaron meg dugig tömött pelenkázó táska dagadozott. Hatféle étel kis műanyag dobozokban, kétféle innivaló két cumisüvegben, amik dizájnos melegen tartó izékből kerültek elő, gyors partedlicsere, ha egy csepp is rácseppent, homokozás előtt nadrágcsere, aztán vissza. A popsitörlő nem jó a kézre, ezért külön nedves kéztörlő kendő is elkerül a táska mélyéről. Nézni is horror, nemhogy otthon mindezt összekészíteni indulás előtt. Aztán félóra után hazamennek.
Amit birtokolsz, birtokba vesz
Minél inkább elhisszük, hogy ennyi holmi szükséges a gyerekes élethez, annál nehezebb lesz menedzselni a mindennapokat. Hosszabb idő alatt tudunk elindulni otthonról, több cuccot kell cipelnünk mindenhová, egyre nehezebben féken tartható a kupi a lakásban, és persze mind gyakoribb a pénzzavar, mert valami mindig kifogy, tönkremegy, kinövi a gyerek, de pótolni kell, mert szükség van rá. Igen, szükség van új cipőre, ha már nem jó a régi, de nincs szükség még egy tornacipőre a meglévő kettő mellé. Menjünk abból a pénzből inkább masszázsra.
