Negyvenhez közelítve bármennyire is fickósnak érzi magát a férfi, magában, titokban, (liberáliséknál nyíltan és felvállalva) komoly párkapcsolatában is ugyanúgy stíröli a csajokat, mint kölyökkorában, hiába a jóleső nemi gerjedelem, ha a spermája már nem a régi. Keserű felismerés a macsó társadalom hím tagjainál a férfiöregedés előszeleként, ha a spermájuk gyengécske minőségére kerül szó, akár négyszemközt, akár hivatalosan. Persze eleinte még semmit sem tudhatnak biztosan. Csak találgatnak, sötétben tapogatózva. Szemérmesen.
Negyven küszöbén azért a legmakacsabb, legkevésbé sem gyerekpárti, későn érő férfitípust is el-, elkapja a pánik, hogy megfelelő utód nélkül tengeti tovább a haszontalan, földi létét. Komoly kapcsolatot negyven idusán nem sokáig lehet kihúzni a gyerektéma felvetése nélkül, közösen sóhajtozva a nagycsaládos életérzésről, vizitálva a szintén gyerek nélküli ismerős párokat.
A férfiak nagy többsége még várna, időt kérne, hogy valóban felkészüljön az apaszerepre, nekidurálja magát az elhatározáshoz. Végre a férfi letisztázza magában, hogy szia a régi életének, új szakasz kezdődik, felelősséget vállal. Keletkezik a közös szándék, papír és ceruza, fejléces papíron jobbra a lány nevek, balra a fiú nevek felvésve. És akkor érkezhetnek menetrendszerűen az első csattanósabb pofonok.
Amikor már fejben apa lett, tiszta lapot nyit az életében, a megtervezett, várt gyerek közeledésére jófiúvá lesz, az utcán és a metrón is másképp tekint a kis kölykökre, odasandít a babakocsik tartalmára, régen hallott gyerekdalocskákat idéz maga elé. Aztán hiába is számolgatnak bőszen és bújnak ágyba, csatakosra gyűrve a lepedőt, a kezdetben könnyűnek hitt gyermeknemzés, hosszas várakozásba fullad.
A férfiak eleinte még nem fognak gyanút. Lelkesedésük töretlen. Ők akár naponta bizonyítanának az ágyban, de bizonyos női dolgokkal kapcsolatban nincsenek naprakészen informálva. Elsiklik, talán lankad is a figyelmük a gyerekprojekt körül. Hirtelen kapnak észbe: Néééé már hónapok elteltek, minden este szexelünk, te időközönként véreztél is, vagy nem? Hol késik hát ez a kölyök?
A férfiember, hiába a nagy hang, kényes, otthoni témákban jóval szemérmesebb és tudatlanabb, mint a nők, akik az internet rabságában, posztokból és kommentekből informálva, barátnőikkel folytatott beszélgetéseikből kiokosodva, sokkal behatóbb ismeretekkel rendelkeznek a hiába való gyermeknemzés és a meddőség okai felől.
A férfiak, mint a sunnyogó macska a tejföl körül, ólálkodnak a mindennapos kudarcaik tájékán, még nem mernek rákérdezni, és szembesülni a lehetséges valósággal, amit a legrosszabb, férfiatlan álmukban sem képzeltek maguk elé.
Aztán a félelem, az aggódás már kitapintható, és annyira azért a férfiak sem hülyék, hogy ne konstatálják, valami csak nem stimmel. A nőknél egyre gyakoribb az elcsüggedő sóhajtozás, magányos merengés a sötét fürdőszobában a kád peremén ülve, pityeregve, kezükben a negatív tesztet szorongatva.
A szokásos esti pornónézegetést felváltja a női portálok látogatása, és a férfi egyhamar elveszik a „női meddőség”, „férfi meddőség”, „gyenge a férjed spermája” topikok rengetegében, becsülettel végigrágja magát az egész ügyön és arra az elhatározásra jut, ez velem nem fordulhat elő, az én spermám igenis életerős, helye van az evolúció forgatagában.
Nincs kihez fordulni élő szóért vagy tanácsért, a haveri beszélgetések alapját nem a férfi meddőség témája határozza meg, de különben is, minek, ha a barátok sem otthonosak a témában, és egyáltalán: ez gáz!
Marad az internet, kigúvadt szemekkel meredni a monitorra, olvasni a rengeteg, esetenként dezinformáló, zavaró fórumot, majd jön azok tartalmának kényszeredett feldolgozása. A bűnbak, a hibás keresése és megnevezése, bármekkora is a szerelem, és az összhang, jól működő kapcsolatban is óhatatlanul is felszínre tör. Kibújik. Eleinte még halkan fortyog a felszín alatt, de sokáig már nem lehet halogatni a leülős nagybeszélgetés elodázását, a sérelmek terítését, a bűnös megnevezését.
Túl sok idő telt el az elhatározás óta, közel egy esztendeje folyik a próbálkozás. A családi ebédeknél is elhalkulnak a régóta vágyott unoka jövetelét firtató, kellemetlenkedő kérdések. Már mindenki tud a lehetséges fiaskóról, a szülőktől a közvetlen szomszédig, sunnyogva jár a férfi, egyhamar oda lesz az önbizalma, vívódik magában.
A férfiak nagy része elsőre kikéri magának, hogy a spermájuknak bármilyen baja is lehet. Nyilvánvaló, hogy a hiba nem bennük rejlik. Elképzelhetetlen! Csakis a nő hibája lehet! Ki másé? Az Ő spermájuknak, aminek a minőségének és gyorsaságának következményeként kölyökkorukban megkeserítette a financiális életüket, fizetve a kényszerű abortuszokat. Mi baja lehet az Én spermámnak?
Az eltelt húsz esztendőről, a mértéktelen dohányzásról és alkoholfogyasztásról persze mélyen hallgatnak, ex barátnők sokaságáról, az óvszer mellőzése jó darabon, és a titokban lezavart kóbor numerák is hirtelen elfelejtődnek. Mintha elő sem fordultak volna. Amikről könnyedén elfeledkezik a férfiember, de a test és a sperma nem felejt.
Hiába is a felvilágosult értelem a gyötrelmes kivizsgálás szó hallatán, beindul a feltétlen reflex, selejtesnek hiszi magát a férfiember, noha még hátra van a mindent eldöntő vizsgálat. Gyarló módon már csak abban bíznak, hogy a másikban van a hiba, és jöhet majd a társ felé tanúsított nagylelkű megbocsátás, és egy új életszakasz megkezdésének átbeszélése, ha mindenképpen megmaradt akár egy idegen gyerek iránti közös ragaszkodásuk.
Menetközben a nőről kiderül, testileg is alkalmas a gyermekvállalásra. A férfi megretten, mint a büszkeségében megsebzett hím járja körbe a spermavizsgálat metódusát, és bármennyire is felnőtt a feladathoz, és akarja azt a saját gyereket, arcán és a lelkében érzi a stigmát, miközben átveszi az edénykét egy alig nagykorú nörsztől, amiben önmagát a csúcsra juttatva lecsapolja a saját spermáját. Várakozik az eredményre, aminek zöngéje mindörökre megváltoztatja az életét, és az önmagáról kialakított képét.
Negyvenes férfiember a legkevésbé sem így képzeli el a gyermekvállalás csodáját.
Gantner Ádám. Író
