Képzeljenek el egy kisebb csapatnyi gyereket, akik önfeledten táncolnak, együtt, egyedül, vagy éppen kettesével, hármasával. Puha selyemsálakat lebegtetnek, vagy éppen várat alkotnak a bent álló körül, amin át kell törnie a kintről támadónak. Bár elsőre talán nehéz elhinni, de ilyenkor ezek a gyerekek fontos munkát végeznek, aminek legfőbb célja a saját épülésük és lelki egészségük. Különös? Nem is annyira!
A szóbeli önismereti, önfejlesztő módszerek és pszichoterápiák mellett az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb tért nyernek a nonverbális, azaz szavak nélküli működésen alapuló technikák, köztük a mozgás- és táncterápia. A modern táncosok és pszichoterapeuták által közösen kifejlesztett, és ma is fejlődő módszert, a Pszichodinamikus Mozgás- és Táncterápiát a Magyar Pszichoterápiás Tanács is akkreditálta.
A megközelítést számos területen alkalmazzák: pszichotikus betegek, szellemi leépülésben szenvedő idősek, személyiségzavarosok, teherbe esési nehézségekkel küzdő nők, depressziós kamaszok és magas vérnyomásos betegek gyógyításában, de egészséges személyek önismeretének és kreativitásának fejlesztésében is hasznos. Az utóbbi években pedig egyre inkább teret nyer a módszer a gyermekek, azaz óvodások és kisiskolások terápiájában is.
Vetier Panni pszichológus, tanítónő, mozgás- és táncterápiás csoportvezető másodmagával,Cseri Ágnessel 2007 óta vezet táncterápiás csoportokat kisgyermekek számára. A szakembert a gyermektáncterápia módszeréről, ezzel kapcsolatos tapasztalatairól faggattuk.
Hogyan kell elképzelni egy-egy gyermek táncterápiás alkalmat? Mit csináltok ott?
Az alkalmak általában 60 vagy 90 percesek. A felnőttekhez képest a gyermekek rövidebb ideig képesek elmélyülni, ezért sokkal játékosabb gyakorlatokat hozunk, és váltakozva használunk dinamikus, aktív, illetve nyugodtabb, befelé figyelő feladatokat. Egy-egy alkalom elején és végén is beszélgetünk, de egy-egy gyakorlat után közvetlenül is gyakran átbeszéljük az adott gyakorlatot, mert a végén nem biztos, hogy tudják a gyerekek, mit csináltunk fél órával ezelőtt. Ilyenkor elmondhatják, az adott gyakorlatban hogyan érezték magukat, hogyan hatott rájuk, amit a többiek csináltak, jó vagy rossz volt-e, ahogy hozzáért a társuk.
A nyitó, beszélgető körben elmondhatják, mi fontos nekik, mi jár épp a fejükben, de mindig hozunk egy-egy konkrét témát is, amelyek segítenek elmélyíteni a beszélgetést. Olyan témákat választunk, ami ezt a korosztályt foglalkoztathatja: családi témák, kit vinnél magaddal szívesen egy kis erdei házikóba, miben szeretnél apára, anyára hasonlítani, miben nem, mit szeretsz együtt csinálni a testvéreddel, mi az, amikor zavaró, hogy ott van; iskolai témák, vannak-e barátaid, volt-e már olyan, hogy magányos voltál, volt-e hogy csúfoltak. Érzelmi állapotok, öröm, bánat, félelmek, álmok, elválás.
Vannak bizonyos állandó témáink, amelyek fejlesztését mindig szem előtt tartjuk, ilyen a kommunikációs és kapcsolatteremtési készség, az empátiás készség, szociális érzékenység fejlesztése, alkalmazkodókészség, bizalom és önbizalom, érzelmek, indulatok kifejezése és tudatosítása, az agresszió kezelése, az akadályokkal való szembenézés.
A gyakorlatok egy része egyéni, de sok páros, sok csoportos gyakorlat van, ezeknek az aránya függ az életkortól is. Az ovisoknál inkább egyéni és csoportos – a páros nekik nehezebb, mert a figyelmük gyakran elterelődik a párjukról, nem a páros másik tagját figyelik, hanem a többieket. De nagyobbak jól bele tudnak mélyedni párosba, hármasba is.
Zenét és néhány nagyon egyszerű eszközt is használunk, az egyik például egy nagyon puha anyagú, fehér selyemkendő, ha valamit meg akarunk jeleníteni, például egy tündért vagy egy kismadarat, akkor a kendőkkel tudjuk ezt tenni, vagy ők is használhatják szabad tánc esetén. Beszélgetéskor pedig egy szép tárgyat szoktunk körbeadni, és mindig az beszél, akinél éppen a csilingelő golyó vagy a kiselefánt van.
Miben különbözik a táncterápia attól, mintha a gyerek csak leülne beszélgetni vagy játszani a pszichológussal?
Egyrészt azok a nagyon korai élmények, amik akkor érnek minket, amikor még nem tudunk beszélni, testi szinten rögzülnek. Ezekről a szavak előtti élményeinkről beszélni nem tudunk, azonban a mozgás jó lehetőség arra, hogy ezeket is átdolgozzuk, ezekhez is hozzáférjünk. A testünk és a lelkünk egyébként sem két egymástól független rendszer: élményeink, tapasztalataink, érzéseink testi emlékezetünkben is rögzülnek.
A gyermekeknél még szorosabban összetartoznak a testi és lelki jelenségek, mint a felnőtteknél: amíg a felnőttek kontrollálják érzéseiket, a gyerekek épp ellenkezőleg: ha dühösek, toporzékolnak, ha örülnek, ugrabugrálnak. Nehézségeiket még kevésbé jól tudják szavakba önteni, ezért a mozgáson keresztül könnyebben eljuthatunk a gyermekek lelkivilágához.
Hogyan segítenek ebben a mozgásos feladatok?
A mozgást meg a beszélgetést mindig összekapcsoljuk, tehát olyan mozgásos gyakorlatokat hozunk, amik nonverbálisan, tehát a mozgás szintjén kapcsolódnak az aznapi témánkhoz, az ahhoz tartozó testi érzeteket mozdítják be.
Tehát ha mondjuk az indulatokról beszélgetünk, hogy kire haragudtál már, hogyan/mikor szoktál mérges lenni, rád miért haragszanak, akkor olyan gyakorlatokat adunk, ahol ki tudják adni a feszültségeket, le tudják vezetni az indulatokat.
Például van egy olyan játék, ahol van egy ”vár”: a gyerekek körbeállnak, van egy külső gyerek, akinek az a feladata, hogy megérintse ezt a középső gyereket, a gyerekekből álló „várnak” meg az a feladata, hogy testükkel úgy akadályozzák, hogy ne tudja a külső illető megérinteni. Ebben egyrészt megjelenik egymás védelmezése is, a „támadó” ugyanakkor kifejezheti, lejátszhatja indulatait.
Vagy mondjuk ilyen a hanggal való munka:az egyik gyerek a karmester, aki ha felteszi a kezét, akkor hangosan kiabálunk, ha lejjebb engedi, akkor halkabban, így a hangon keresztül is kifejezhetik, kiadhatják indulataikat kontrollált, megszelidített formában.
Kik jöhetnek a csoportba?
Jelenleg kétféle típusú csoportot tartunk: a MOM-ban „Tündértánc” néven tartunk 7-10 fős csoportokat óvodás, illetve kisiskolás kislányok számára. Ez szeptembertől május végéig tart, iskolai szünetek esetén szünet van. 7-10, állandó fő van egy-egy csoportban. Tanévre való elköteleződést várunk, nem lehet mondjuk januárban becsatlakozni, tehát fontos, hogy aki jelentkezik, az egy tanévre jöjjön, aki pedig év közben szeretne jönni, annak következő szeptemberig várnia kell az új csoportra.
Emellett 9 alkalmas szülő-gyermek kapcsolatterápiás csoportokat tartunk a Heim Pál Kórház Mentálhigiéniai Központban, ezek vegyes csoportok, fiúk és lányok is jöhetnek 5-10 éves kor között. Ez utóbbiért a résztvevők nem fizetnek, szponzoraink,a MOL és az Új Európa Alapítvány támogatásával tudtak megvalósulni.
Mások az előnyei egy-egy vegyes vagy egy egynemű csoportnak. Mi azt látjuk, hogy a csak lány csoport jobban el tud mélyülni és nagyon bizalomteli, egymásra hangolódó jön létre. A vegyes csoportok dinamikusabbak.
Milyen problémával érdemes elvinni hozzátok a gyereket?
Tulajdonképpen bármikor: a Tündértánc csoportban van olyan gyermek, akinek van valamilyen lelki problémája, de sok olyan gyerek is van, akinek nincs pszichológai diagnózisa, esetleg enyhébb szorongása van, vagy picit nehezebben barátkozik.
Egy csoportban vannak a lelkibeteg és az egészséges gyerekek? Ez nem hátrányos az egészségeseknek?
Nem. Olyan kereteket tartunk, ahol tanulni tudnak egymástól, egymás reakcióiból a gyerekek. Nagyon sok múlik a felnőtt mintán, hogy a felnőtt mit közvetít: ha van esetleg egy-egy szokatlanabb viselkedés, igyekszünk nagyon elfogadó jelenléttel lenni, sok minden belefér, de azonnal jelezzük, ha valami nem fér bele. Igazából azt próbáljuk megtanítani nekik, hogy viselkedésük a másikban mit vált ki. A viselkedésüket vagy őket közvetlenül nem értékeljük, nem mondjuk, hogy te rossz vagy, ehelyett arra biztatjuk őket, próbáljanak meg belegondolni, hogy a másiknak ez milyen érzés lehet. Ha meg esetleg valami extrém helyzet van, akkor igenis leállítjuk és megmondjuk, hogy ezt nem szabad csinálni és hogy miért nem.
Mondok egy példát. Van egy játék, amit nagyon szeretnek a gyerekek: a terem egyik végéből a másikba kell átmenni egyesével, egy „akadályúton” kell átküzdeniük magukat. A többiek különböző fantázialényekké változnak és az a feladatuk, hogy akadályozzák a vándort. Mindig kihangsúlyozzuk, hogy az akadályok akadályoznak, nehezítenek, de azért teremtsenek lehetőséget arra, hogy végig tudjon menni az illető. Mondjuk ha ebbe a gyakorlatba valaki úgy energikusabban beleveti magát, ami a másiknak már kellemetlen lehet, akkor rászólunk, hogy most már engedje tovább.
Mi van, ha a szülő akarja csak, hogy járjon a gyerek, de ő nem akar?
Az a tapasztalatunk, hogy általában szeretnek járni a gyerekek, élvezik és várják ezeket az alkalmakat. Nemrég volt egy olyan eset, amikor egy gyermek már nem akart többé jönni, de annak aktuális családi helyzetre visszavezethető oka volt. Ezzel a lánnyal meg lehetett beszélni, hogy miért nem szeretne járni és mit tehetnénk, hogy jobban érezze magát. Korábban ő nagyon szerette a lassú, egymásra hangolódós, finom mozgásokat, de most a családi helyzete miatt tele volt indulattal, sokkal jobban vágyott arra, hogy szaladni lehessen, kiabálni. Ezt meg tudtuk vele beszélni, és mi is figyeltünk arra, hogy most több ilyen gyakorlatot hozzunk. Persze, olyan van, hogy valakinek aznap épp nincs kedve jönni, fáradt, de ekkor a szülő feladata, hogy képviselje azt, hogy ide járunk, hogy kell a rendszeresség.
A „Tündértánc”-on a szülőkkel szoros kapcsolatban vagyunk: csoportindítás előtt is beszélgetünk; közben is, ha akár a szülők, akár mi szükségét érezzük, akkor keresünk egy konzultációs időpontot; és a csoport lezárásakor is minden szülővel, szülőpárral külön-külön leülünk beszélgetni.
