Második terhesség volt, 15 éves volt a nagyfiam mikor megadatott neki, hogy kistesója legyen.
Mivel már szültem meg sem fordult a fejemben, hogy bármi probléma lehet velem.
Második házasságomban élek, tíz éve már együtt vagyunk. Az első évek nem arról szóltak, hogy legyen közös gyerekünk. Úgy gondoltuk már nem lesz, én 35 éves voltam. Aztán hirtelen fordultak át a dolgok nálunk, és elkezdtük a megvalósítást. És nem maradtam terhes az első hónapban. Akkoriban tök véletlen egy olyan fórumra tévedtem ahol leginkább meddőségi problémával küszködők beszélgettek. Most már tudom, nem volt véletlen, mert az ő tanácsukra mentem el viszonylag hamar, a 3. sikertelen hónapban kivizsgálásra.
Rögtön kiderült, hogy nálam van a probléma nem a páromnál. Nulla progeszteronszinttel semmi esélyem nem lett volna spontán teherbe esni. Voltam HSG-n is, ahol kiderült el van záródva az egyik petevezetőm. Csak ámultam. Én így szültem anno gyereket?
Az orvosom optimista volt, azt mondta, egyik oldal elég egy teherbeeséshez. És gyógyszeres stimulációval, és progeszteronpótlással rögtön az első hónapban az átjárható oldalon lett sok tüszőm, az egyikből fogant meg a kisfiam. Az elején volt több ijedelmünk, mert többször volt barnázásom, egyszer vérzésem is. De a babával mindig minden a legnagyobb rendben volt. Óvatos voltam, nem tornáztam a terhesség alatt, és nem erőltettem magam, az első terhességemnél korán nyílt a méhszáj és három héttel előbb szültem, addig szigorú fekvés volt. Nem akartam, hogy a sors ismételje önmagát. De minden rendben volt, méhszáj végig zárva maradt.
Közeledett a terminus napja. Én csodálkoztam, ennyire terhes eddig még nem voltam. Már nehéz volt, kényelmetlen, de közben már előre gyászoltam a pocakomat, tudtam elmúlik és nem lesz többé... és ez kicsit elszomorított. Már sűrűn járkáltam NST-re és idegesített, hogy semmi jele nem volt, hogy szülni fogok, holott három hete jóslóim voltak. A kiírás napján NST-re mentem.
Mondta a dokim, hogy november 1-jén szeretettel vár a kórházban csomaggal együtt. Megnézi a méhszájamat, de bármi lehet belőle, és jobb ha ott a cuccom. Akkora kő esett le a szívemről. A párom és a család egy-két tagja kicsit aggódott, hogy pont november 1-én kell ezt? Hááát, ha az orvos akkor ügyel. De megindítani biztosan nem fogja 1-én, maximum rá egy-két napra. De én ennek is örültem, hogy már látom a végét, azon a héten babám lesz!
Hosszú hétvége volt az ünnep miatt. Október 31-én tiszta lázban égtem, vagonszámra főztem a kaját, hogy a két pasi ellegyen, amíg kórházban vagyok. Elmentünk egy barátunkhoz a gátpárnámért, amit ők készítenek, legyen az is velem. Még utoljára egy nagyot sétáltunk, jó idő volt ahhoz képest, hogy október utolsó napja volt. Este rendbe szedtem magam, körmeimet meg a borotválást elintéztem. A hajmosást reggelre hagytam. És izgatottan vártam a reggelt és lefeküdtünk aludni. A nagyfiam úgy tudta fél nyolckor indulunk a kórházba...
De valamiért nem jött álom a szememre. És jött egy apró fájáska. Ránéztem az órára, mint már hetek óta, ha ilyet éreztem, 11 óra volt. És megint jött egy elég hamar. Öt perc múlva! Mivel semmivel nem volt erősebb vagy másabb, mint az eddigi jóslók, ezért nem tulajdonítottam jelentőséget neki. De jöttek továbbra is, már szabályos 3 perceseket mértem! Á, gondoltam biztos jósló, meg hát előbb 10 percenkét jönnek az igazi fájások.
Hozzáteszem, első szülésem magzatvíz elfolyással indult, és fájásgyengeséggel szültem, nem tudtam milyen is a klasszikus szülési fájás. Viszont olvastam eleget, hogy az igazi fájásoktól nem lehet elaludni, és a jóslók két órán belül elmúlnak. Hát vártam... és közben néztem az órát, ha jött egy. És továbbra is 3 percenként. És nem bírtam aludni. Az első óra után felkeltem, leültem a laptophoz, hátha annak az órája mást mér. De nem. Minden 5 percben pisilni jártam, lestem nem folyik-e el a magzatvíz, vagy távozik a nyákdugó, de nem. Még mindig vártam. A páromat nem akartam felkelteni, annyit riasztottam már tévesen.
Vívódtam, megint próbáltam aludni. Persze nem ment. Akkor már sejtettem, hogy ez az igazi lehet. De valami nem klappolt. Nem fájt nagyon, ahogy a szülésfelkészítőn mondták ”az igazi fájás megakadályozza a nőt a mindennapi teendőkben. Menet közben meg kell állnia.” Na én ilyet nem éreztem. Fél kettő után elmentem megmosni a hajam, gondoltam ennek fele sem tréfa, de valamiért még bennem volt hátha elmúlik. Hajszárítás közben az órát néztem. Továbbra is 3 percenként jött. Nem volt erősebb csak valami szúrt ott lent.
Fél háromra elkészültem, és bátortalanul nagyon halkan keltegettem a páromat. Először azt hitte már reggel van és azért kell mennünk a kórházba. Mikor meglátta, hogy sötét van, úgy kiugrott az ágyból mintha üldöznék. Kérdezte mi történt, mondtam a 3 perceseket. És azt is, hogy 11 óta vannak. Nagyon mérges lett rám, meg ideges volt, nekiállt borotválkozni, és mérgelődött miért vártam eddig, mi van, ha nem érünk be a kórházba. Hívjam a szülésznőmet gyorsan! Hát nem vette fel. Párom mondta, nem baj indulunk. Én nem akartam, amíg nem beszéltem a szülésznővel. De a párom erősködött, pánikolt, hogy a kocsiban fogok megszülni. Á, mondom, dehogy is, jó esetben is 6-8 órát fogunk a szülőszobán tölteni, nem megy ez ilyen gyorsan.
Első szülésem nehéz volt 21 órát vajúdtam. Elindultunk a szülésznő akkor hívott vissza. Mondtam neki mi a helyzet, de nem volt meggyőződve arról, hogy mennünk kéne. Furi volt. Azt mondta ő nem jön be, ha megvizsgál az ügyeletes, hívjam fel. És leraktuk. Érdekes volt, korábban azt mondta menjünk be, akár feleslegesen is.
Mikor odaértünk párom lenyugodott. A felvételi irodán akadékoskodott a nő, hogy biztos szülni jövök-e mert ha hazaküld a doki, ő már nem tudja visszavonni a felvételt. Sok helyre kívántam a nőt! Miért az én problémám ez, mikor 3 perces fájásaim vannak? Végre felmentünk, NST-re rakott az ügyeletes szülésznő. 5 percen belül megérkezett az enyém is. Úgy látszik átgondolta a dolgot. Csomagot az autóban hagytuk, mondván, ha hazaküldenek, ne cipeljük feleslegesen. Szépen látszottak a fájások, úgyhogy hozta a hálóinget a szülésznő, hogy maradok, mindjárt megvizsgál az ügyeletes orvos. Saját dokimnak nem szólunk, mondja, mert úgyis jön reggel.
Ez kb. hajnali négy óra volt. Párom lement a cuccokért. addig jött az orvos szerencsére ismertem és kedves volt. Tetszett, hogy a vizsgálóban nem kapcsolt lámpát, csak a nyitott ajtónál beszűrődő fénynél vizsgált. Emberibb volt. Ahogy hozzám ért, egy földöntúli nagy robbanó hangot hallottam. Megijedtem. Aztán éreztem, szinte szétrobbant a burok, és kiömlött a két liter magzatvíz. Az orvos is meglepődött, nem számított erre, tiszta víz lett, mehetett átöltözni. De előbb még pánikos fejjel közölte a szülésznőmmel, gyorsan kéne hívni az orvosomat. Négyujjnyi méhszáj, elsimult méhnyak kitolási szak előtt állok.
Nagyon féltem. Kérdeztem ugye nem lesz mindjárt meg a baba? Azt mondta, de. Lehet 10 perc és egy óra is. Párom kint csak annyit látott, mint a Vészhelyzetben rohan ki a szülésznőm, nem mondott neki semmit, azt hitte baj van velem. Mikor meglátott, hogy jövök ki, már megnyugodott. Rögtön a zöld szülőszobába kerültem. Már kicsit zavarodott voltam, a fájások erősebbek lettek, de még mindig azzal voltam elfoglalva, én kádban szeretnék vajúdni. Miért nem lehet? Fel sem fogtam, hogy nekem már nem kell.
Olyan görcsösen préselte a méhem ki a babát, hogy NST-n kellett legyek, mert árthat a babának. Már nyomnom kellett. És nagyon-nagyon fájt. Állandóan a dokimat kérdeztem, itt van-e már. Kérdeztem beöntést nem kapok? Röhögött a szülésznőm, hogy na arra végképp nincs idő. Meg gátmasszázsra sem, pedig hoztam az olajat, amit kellett. Már a párnámat cibáltam a fejem felett, másik kezemmel a párom kezét téptem mikor jött egy fájás. Egymást érték már. Igyekeztem a légzéstechnikára figyelni, hátha jobban átvészelem a fájásokat.
Attól féltem, olyan érzésem volt, mindjárt kiesik belőlem a baba, és nem engedtek nyomni. Illetve annyit mondott a szülésznő, ha nem bírom, icipicit nyomhatok, a többit légzéssel tartsam vissza. Néha határozottan rám szólt, hogy ha meg akar születni meg is fog, teljesen mindegy melyik orvos van itt. Igaza volt. Aztán befutott az orvosom. Megvizsgált próbanyomást csináltunk, de még nem volt teljesen a kijáratnál a baba feje. Azt mondta kössünk be oxytocint. Na ezen kiakadtam, kérdeztem ilyen erős fájásokra minek? Mondja, hogy nem tartanak ki egy percig a fájások, így sok időt töltene a szülőcsatornában a baba. Így meg 3 nyomásra meg lesz. Bekötötték, vártam a sorsomat. 5 perc múlva olyan fájásaim lettek, azt hittem megőrülök. Hányingerem lett, hozta az ágytálat a szülésznő, állítólag szoktak ilyenkor.
Megnézte az orvos a méhszájamat, vagy inkább a baba fejét, és hirtelen szétkapták az ágyat alattam, annyit láttam, hogy a szülésznő papírkötényben jött be. És mondta az orvos, hogy akkor, ha jön a fájás nagy levegő, szem becsuk, és nyomunk. Két nyomás sikerült egy fájás alatt, és kibújt a fejecskéje. Éreztem, ahogy nyakig volt kint a babám. Mondta az orvos a következő fájásnál csak akkor és akkorát nyomjak, amit mondanak, mert a szülésznő védi a gátat. És ügyesen csináltam, megdicsértek, elég nehéz volt visszafogni a nyomást mikor görcsösen jött ki a babám. Végül éreztem, hogy a harmadik fájásnál kicsúszik a lába is. És hirtelen felsírt, elég erőteljes hangos babasírás volt. A nagyfiamé nem volt ilyen...
És november 1-jén, hajnali 5.16-kor, fénysebességgel 1 óra alatt megszületett a kisfiam, Dániel 3060 grammal, 53 centivel. Megkíméltük egymást mind a ketten. Olyan gyorsan történt, el sem fáradtam. Aztán apuka elvágta a köldökzsinórt, elmentek felöltözni, és a két órát hármasban töltöttük a szülőszobán.
Olyan szép volt hajnalban szülni, elkezdődött egy új élet és egy új nap is. Nagyon szép szülésélményben volt részem. Köszönöm, hogy átélhettem még egyszer! A végletek embere vagyok. Szültem 20 évesen és 35 évesen. Szültem egy nap alatt, és egy óra alatt... Aki hasonló cipőben jár, bátran szüljön még ekkora korkülönbséggel. Nagyon jó ennyi idő után újra babázni, sokkal érettebben is átélni ugyanazokat a dolgokat.
