Aggódjanak csak a tejfogakért, van rá ok bőven!

Olvasási idő kb. 4 perc

Ép tejfogakra van szükség a normális beszédfejlődéshez, a rágáshoz, és a maradandó fogak egészségéhez is. A fogorvos, fogápolás gyereknél sem luxus.

A fogzásról millió cikket, segítséget kérő kérdést, és véleményt találunk. Aztán, ha már előbújtak, mindenki megnyugszik. Azt viszont kevesen tudják, hogy a tejfogak épségének megőrzése a fogorvosok szerint az egyik legfontosabb dolog, amit a gyerek maradandó fogaiért tehetünk.

Fotó: Ulrich Baumgarten

A fogzást sok baba nehezen viseli, nyűgös, sírós, olykor még be is lázasodik, és a panaszok enyhítésére számtalan „csodaszer” és praktika létezik. A tejfogak előbújása általában rendre azonos módon történik mindenkinél, persze kivételek vannak, mint azok az újszülöttek, akik foggal jönnek világra vagy éppen a másik véglet, az egyévesen is fogatlan babák. Elsőként a két alsó metszőfog, majd a felsők jelennek meg, aztán szép sorjában azok, amelyekre a táplálkozás során leginkább szükség van. A 20 kis fehér fognak legkésőbb 30 hónapos korig ki kell bújniuk. Ha ez nem történne meg, fogászati röntgennel ellenőrzik a fogcsírákat.

Az ép tejfog fontosabb, mint gondolnánk

A cumisüveg szindróma (nursing bottle syndrome) az az eset, amikor a gyerek rendszeresen cukortartalmú italt fogyaszt csőrős vagy cumis üvegből, és a cukros lé áztatta fogak egyszerűen elrohadnak. Éppen emiatt nem ajánlott a cukor- és szénsavtartalmú italfogyasztás (cukrozott tea, bolti jeges tea, üdítő, gyümölcslé), a cumisüveggel való altatás (tápszerrel, tejjel sem a tejcukor miatt), a cumisüveg nyugtatóként való állandó szájba vétele, és ajánlott egy éves kortól áttérni a hagyományos pohárból ivásra.

így néz ki, amikor a cukros lében ázás károsítja a tejfogakat. De ennél még sokkal csúnyább is lehet

Bár sokan rálegyintenek a romló tejfogakra, azzal, hogy nem olyan nagy baj, mert az még úgysem végleges, a fogorvosok szerint éppen ellenkező a helyzet. Nagyon is fontos a tejfogak épségének megőrzése, mert ezeknek helyfenntartó szerepe van a végleges fogsor kialakulása érdekében. Ha a tejfogak hiányoznak, a többi elmozdulhat a helyéről, és a maradandó fog sokszor nem tud a megfelelő helyen előbújni. Ráadásul a szuvas tejfogak akár a még elő sem tört végleges fogakat is károsíthatják.

Mivel a tejfogak eltérő szerkezetük és gyökérzetük miatt könnyebben romlanak, a fogorvosok szerint fontos lenne a gyerekeket legalább félévente ellenőrizni, de sokan akár a negyed éves ellenőrzéseket sem tartanák túlzásnak.

A tejfogak fontosak, mert:

  • fenntartják a helyet a végleges fogaknak
  • szükségesek az étel normális megrágásához
  • a normális beszédfejlődéshez
  • a szuvas tejfog megrongálhatja a még elő sem bújt maradandó fogakat is
  • ha fekete csonkokkal van tele a szája, az megtépázhatja a gyerek önbizalmát

Ha már megtörtént a baj, a szuvasodás súlyosságától függ, hogyan hozható helyre a dolog. Enyhe esetekben a tömés még megoldás, a legsúlyosabb helyzetekben viszont akár fogpótlásra (koronákra) is szükség lehet. Minél tovább marad a romló fogazat kezelés nélkül, annál súlyosabbak lesznek a következmények, és annál tovább tart majd helyrehozni a gyerek száját.

A prevenciónak négy elemét szokták kiemelni: szájápolás, fluoridos fogkrém, megfelelő étkezési/ ivási szokások és barázdazárás.

És aztán jön a fogváltás

Nagyjából az ovis nagycsoportban, iskolakezdés idején kezdődik meg a fogváltás, amikor szép sorjában lecserélődik a 20 tejfog, és a gyerek (és a fejméret) növekedésével 32 fognak lesz helye. A végleges fogsor nagyjából 12-14 éves korra áll össze. A fogváltás megkezdését úgy is szokták tekinteni, mint az iskolakezdéshez szükséges neurológiai érettség egyik jelét.

A legelső végleges fogakként a hátsó őrlők (hatosok) szoktak kibújni, de mivel ezek a sor végén vannak, és nem tejfog helyén nőnek ki, annyira nem is veszik észre őket. A legelső látványos jel, amikor az alsó és a felső metszőfogak potyognak ki. Mindenkinek beugrik a látvány, amikor a kisgyereknek, akárcsak egy öreg néninek, foghíjas a nevetése. Van, akinek már ott figyel az új, állandó foga, ahogy kihullott a tejfog, másnak várnia kell pár hetet, mire megjelenik.

A fogváltás üteme elég változatos, ahogy az első fogaknál, itt is több havi, akár éves eltérések is lehetnek. Az azonban valószínű, hogy akinek korán bújtak elő babaként a fogai, a maradandó fogai is korábban foglalják el a helyüket. Nem ritka a 4,5 éves korban kezdődő fogváltás beindulása sem.

Problémát jelenthet a régi fog helyére tapadó ételmaradék, ami gyulladást okozhat, ezért fokozottan tisztán kell tartani ezeket a területeket. Az is elő szokott fordulni, hogy a régi fog mellett és nem alatta jelenik meg az új fog, ami leginkább helyhiányt jelenthet, s a tejfog eltávolításával nagy eséllyel helyreáll a rend.

Előfordulhatnak problémák, mint például az, amikor a fogíny alól nehezen bújik elő az új fog, s erősen feszíti az ínyt, akár lázat is elidézve. De az ilyen panaszok elég ritkák, a legtöbb gyerek egyáltalán nem szenvedi meg a végleges fogak megjelenését.

Húzzuk vagy hagyjuk?

Amikor elkezdenek lazulni, mozogni a tejfogak, gyakran zavarják a gyereket. Mivel sem fájdalommal, sem erős vérzéssel nem jár, a már csak egy szálon lógó fogakat egyszerűen ki lehet húzni. Vannak gyerekek, akik büszkén szabadulnak meg önként lötyögő fogaiktól, de ismert a kilincses, sőt manapság már a távirányítós autós megoldás is.

Érdemes a fogváltást is ellenőriztetni a fogorvossal, hogy lássuk, a természetre bízzuk-e a fogak cserélődését, vagy szükséges az orvosi beavatkozás, esetleg fogszabályozás.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vackor Virág
Vackor Virág
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.