Anya vagy, dolgoznál, mégsem kellesz senkinek

Munkahelyvédelmi akcióterv, Start Plusz kártya, képzések, kompetencianövelő tréningek - számos hangzatos dolog, ami elvileg segíti, hogy az anyák visszataláljanak a munkaerőpiacra. A hétköznapokban azonban ez korántsem egyszerű - ahogy az a nekünk mesélők beszámolóiból kiderült. Elvi lehetőségek és gyakorlati nehézségek, a nekünk elmesélt történeteken kívül azt is összeszedtük, merre indulhat az, aki anyaként hasonló cipőben jár, és a siránkozáson kívül hajlandó is tenni valamit az ügy érdekében.

Ezek jól hangzó szavak, azonban a gyakorlatban még nem tudni, mennyire válnak be, mennyire lesz ezzel kapós ez az egyébként elég hátrányos munkavállalói réteg. Egyik olvasónk, Vali beszámolt arról, hogy a hasonló célokra szolgáló Start Plusz kártyájával semmire sem ment, egyetlen munkáltató sem érdeklődött iránta. Így most sem túl bizakodó.

„Amikor közeledett a GYES vége, nagyon izgatottan vártam, hogy a gyerek oviban, én mehetek dolgozni, bár volt némi rossz előérzetem. Mondtam is a férjemnek, hogy azért félek ám, hogy nem találok munkát, hiszen mindenhol azt hallom, hogy kisgyerekes anyukaként nem egyszerű, mire ő szinte mérgesen rám szólt, hogy jaj, ne legyek már ennyire negatív rögtön az elején.

Ez másfél éve történt, azóta sem dolgozom sehol hivatalosan. Ráadásul én nem azok közé tartozom, akik három évig csak otthon ültek és elfelejtik a munkát, hiszen én már a gyerek egyéves kora előtt vállaltam alkalmi szövegírói, fordítói munkát, voltam sajtós, önkéntes egy híres kampányban, szóval az önéletrajzomban sem volt nagy űr, ezeket be tudtam írni.

Volt Start plusz kártyám, amivel gondoltam, hogy kitűnök majd a sok CV közül, de így sem jutottam el soha odáig, hogy személyesen is bemutatkozzak. Alkalmi munkák mindig jöttek-mentek, de ezek sosem voltak bejelentettek, sikerült ugyan annyit keresnem, mint „rendes” munkával, de lelkileg teljesen padlóra tett ez az egész. Voltam ilyen-olyan kompetencia- meg fejlesztő tréningen, amik finoman szólva semmit nem értek, legfeljebb jókat beszélgettem, ismerkedtem.

Aki nem volt ilyen cipőben, nem tudja, és ne is tudja meg, milyen megalázó, milyen önbizalomromboló az, ha az ember dolgozni akar, tudna is, igény is van a munkájára, de csak akkor kapja meg, ha nem kell bejelenteni, ha nem kell utána semmit fizetni.

Ezért én vettem egy nagy levegőt, és pályát módosítottam, olyat tanultam, ami érdekel, és amivel saját vállalkozást indíthatok, mert máshogy esélyét sem látom, hogy ki tudnék lépni ebből az ocsmányságból. És az tuti, hogy ha lesz alkalmazottam, az kisgyerekes anyuka lesz, mert én tudom őket értékelni.” – mesélte el nekünk Vali.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Kata is.

"Amikor elmentem szülni, jó munkahelyem volt, be voltam jelentve, teljesen normális fizetéssel. Nekünk gyorsan egymás után jött a két gyerek. A munkám olyan volt, aminek csak egy részét tudtam volna otthonról végezni – napi 8-10 óra helyett mondjuk 4-5-öt -, de ez a cégemnek így nem volt perspektíva. De nem voltam tétlen, kisebb megbízásokat azért találtam, hogy legyen mit csinálni, és ne essek ki teljesen a munka világából.

A feketeleves akkor jött, amikor a kisebb is bölcsis korba ért, én pedig már a visszatérést tervezgettem. Ekkor tudtam meg, hogy egykori cégem kivonul Magyarországról. Szóval, mire tudtam volna, már nem volt hova visszamennem.

Keserves két év következett, hiába küldözgettem be az önéletrajzomat olyan állásokra, amikhez megfelelő végzettségem és tapasztalatom volt, soha nem hívtak be személyes találkozóra. Egy HR-es ismerősöm szerint nem szabadott volna feltüntetnem, hogy két kisfiam van.

Kíváncsiságból a következő néhány jelentkezéskor ez nem szerepelt az önéletrajzomban, be is hívtak interjúra, ám amikor elárultam, hogy ez a helyzet, mindig ráncosodni kezdtek a homlokok, és jöttek a kérdések, hogyan fogok így 12 órát dolgozni, túlórázni, ki vigyáz majd a gyerekre, ha beteg lesz.

Én pedig rendre elkövettem az eredendő bűnt, és elmondtam, hogy szeretnék én otthon lenni, ha betegek, hogy szívesen dolgoznék részmunkaidőben, távmunkában, akárhogy, de nem a bébiszitterre szeretnék keresni. Mindig kiröhögtek.

Két évig kerestem, mire találtam egy olyan munkaadót, aki megbízott annyira a referenciáimban, hogy hajlandó volt távmunkában alkalmazni. Először persze próbaidőre, kicsike pénzért, de bejött. Azóta is neki dolgozom, nagyon elégedett vagyok ezzel, és azt hiszem, ő is elégedett velem. Van munkám, nem probléma, ha a gyerek beteg, vagy ha éppen szünet van a suliban. De látom az ismerőseim között, hogy mennyire szerencsés vagyok, a legtöbbjüknek ez nem sikerült."

Fanni is valami atipikus foglalkoztatási formát keresett magának, de neki sem volt könnyű.

"A legérdekesebb az volt, hogy megkerestek egy teljesen jó állással engem is, és egy volt, szintén gyesről visszatérni akaró kolleganőmet is. Napi 10-12 óra, álommeló, álomfizetés. Mindketten azt mondtuk, ezt nem tudjuk vállalni, de vegyenek fel kettőnket fél-fél állásba. A magyar főnök nem zárkózott el, a javaslat megjárta az európai központot, ahol közölték: szó sem lehet róla."

Ilyen, és hasonló történetekkel Dunát lehet rekeszteni. Sokszor nehéz visszatérni, hiába is akarjuk.

Mások, másként reagálnak a munkakeresés miatti viszontagságokra. Ők, akárcsak Irma, azért döntenek újra a teherbeesés mellett, mert egyszerűen nem tudnak visszakerülni a munkaerő-piacra , és a gyed (már akinek jár), még mindig több, mint a semmi. Kisgyerekes anyukaként már nemcsak az számít, hogy mennyire fekszik a munka, hanem az sem mindegy, hogy mikor van a munkaidő, mennyit kell utazni, mennyit kell túlórázni és egyáltalán, a főnök mennyire tolerálja a betegségek miatti kimaradást. Nincs mindenkinek segítő nagymama kéznél, vagy nem telik bébiszitterre.

„Én egy jól menő cégnél voltam több éve, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Nem volt gond, a főnököm is jól fogadta. A szülés után kb. egy évvel egyszer csak közölte velem, hogy megszűnt a munkaköröm, és csak egy olyan munkát tudnak felajánlani, ahol 6-nál korábban nem tudnék elindulni haza. A férjem is későn ér haza, bébiszittert nem akartunk, nagyszülők messze laknak, így hoppon maradtam.  Hónapokig próbálkoztam, hogy lássam, van-e esélyem, de nem találtam olyan munkát, ami nem a város túl felén van, vagy nem este 5-6-ig kell melózni. Így most jön a tesó, viszont már előre félek, hogy mi lesz később.”

Az utóbbi időben civil és vállalati szinten is vannak abbéli törekvések, hogy a munkáltatói oldalon szemléletváltás menjen végbe, hogy ne megijedjenek egy anyuka pályázótól, hanem lássák benne a dolgozni akaró nőt, aki sok más munkavállalóhoz képest sokkal jobban megbecsüli munkahelyét, és gyermeknevelési tapasztalatait is kamatoztatni tudja.

A HR-szakértők egyébként javasolni is szokták, hogy írják be az anyák az önéletrajzukba azokat a kompetenciákat, amelyek az anyasággal, háztartásvezetéssel összefüggésbe hozhatók, és egyúttal a munka világában is kamatoztathatók. Nevezetesen a gyors helyzetfelismerés, a kiváló szervezőképesség, a rugalmasság, az empátia, a konfliktuskezelési képesség és hasonlók kiemelendők.

„Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, eléggé ledöbbentem, úgyhogy hamarjában el is meséltem a kolléganőmnek a nagy hírt. Eltelt pár hét, és a munkaszerződésem hosszabbítani kellett (féléves határozott idejű szerződéseink voltak), s én mit sem sejtve kérdeztem rá a főnöknél, mikor menjek be a papírok aláírni. Mire elkezdett hebegni-habogni, hogy hát válság van, és nem tudnak hosszabbítani. Megtehették, jogilag ebbe nem lehet belekötni.  Ennyi volt, három hónapos terhesen munkanélküli lettem. Vadul munkát kerestem, de a pocakom egyre csak látszott, és volt, ahol telefonos interjún felvettek volna, de amikor megmondtam, hogy terhes vagyok, visszahívtak, hogy sajnos mégsem én kellek nekik. Úgyhogy nem kicsit depressziós voltam. De két, babázással töltött boldog év után feltöltődtem energiával és tenni akarással.

Miután nem volt hova visszamennem, újra állást kerestem.  Hónapokig semmi, mígnem a férjeménél vállaltam helyettesítést, és közben keresgéltem, de tényleg nem volt értelmes lehetőség, így most feketézek, büfében helyettesítek, gépelek, elvállalok mindent, még takarítást is. De az biztos, a lejtőről nehéz visszatalálni az eredeti pályámra, és ahogy egyre öregszem, a második gyerek is kérdéses.”

„Én mikor megszületett a harmadik, már benne voltam a negyvenben. A férjem lelépett. 8 évig főállású anyaként voltam otthon, kaptam is havi 25 ezer Ft körül, meg a segélyeket, mellette varrtam, kézimunkáztam, virágkötőként dolgozom, persze papír nélkül. Vidéken lehetetlen ennyi idősen ennyi kihagyás után rendes munkát találni, elköltözni nem tudunk, mert évek óta senki nem jelentkezik a lakás iránt, amit már régen meghirdettem. Én már feladtam, örök munkanélküli leszek. Papíron.”

Mihez kezdjünk akkor?

Aki keresgél, könnyen talál magának valamilyen uniós pénzből finanszírozott képzést, tréninget. Ezek főleg kompetenciafejlesztésre, önbizalom növelésre, álláskeresési taktikák vagy vállalkozási ismeretek elsajátítására vannak kitalálva, de kapcsolatépítésre is jók lehetnek. Van, amelyik valóban hatékony, mások inkább csak arra valók, hogy ne otthon búslakodjon a munka után vágyó anyuka.

A munkaügyi központokban járhatunk nyelvi képzésekre, és ha elavult a végzettségünk, tanulhatunk új szakmát. Persze általában hosszú a várólista, de megéri rákérdezni. És van egy új, szintén EU-s program, amelynek keretében minimális önrésszel vehetünk részt idegen nyelvi és informatikai képzésen, így a piacképességünket növelhetjük.

A civil szférában is egyre több lehetőség adódik, egyre több szervezet tűzi lobogójára a nők esélyegyenlőségét, a munkába állásuk segítését. A 10 éves Jól-Lét Alapítvány és a Seed Alapítvány élen jár ebben, de például a Szent István Egyetemen több alapítvány összefogásával egyéves akkreditált öko szakértő képzést indítottak szeptemberben, ahol képesítést szerezhetnek a kisgyerekes anyukák (Ökomama néven), és emellett tanácsadásokon, tréningeket is részt vehetnek, hogy munkaerő piaci versenyképességüket növeljék, s nagyobb eséllyel találjanak munkát, illetve indítsanak saját vállalkozást.

A vállalkozás indítása merésznek tűnhet, főleg egy munkanélküli nő szájából, de vannak, akiknek kifejezetten testhezálló feladat az önfoglalkoztatóvá válás, sokan korábbi hobbijukból, munkatapasztalatukból, netán pályamódosítás után döntenek amellett, hogy vállalkozónővé válnak. Anyaként elég nagy előnye ennek a foglalkoztatási formának, hogy magunkért dolgozunk, rugalmas a munkaidő, és a gyerek betegsége miatti kirúgástól való félelem ebben az esetben nem fenyeget. Vida Gazdagmami Ági is az e felé kacsingató nőket célozza meg jó tanácsaival, saját tapasztalataira alapozott oktatóanyagaival, és média megjelenéseiben lelkesíti az önbizalom-hiányos anyákat.

A Seed Alapítvány is elsősorban vállalkozást indítani szándékozó és kezdő vállalkozó nőknek tud segítséget nyújtani. Most is van egy futó projektjük, a Gyere vissza program, amely az alapítvány 90 órás tematikájának fejlesztetett változata kimondottan a GYES-ről, GYED-ről visszatérő nők igényeihez és szükségleteire épül, s január közepén tizenkilenc fővel indult el.

Sokféle életút, sokféle személyiség, körülmény, rengeteg anya, akik dolgozni akarnak, ha nem is vágynak nagy karrierre, de hasznos tagjai akarnak lenni a társadalomnak, adózó állampolgárai, teljes értékű tagjai. Jó lenne, ha a munkáltatók az anyákban nem holmi kiszámíthatatlan veszélyforrást látnának, vagy nem úgy tekintenének rájuk, hogy úgyis ki lehet használni őket, mert nem sok más esélyük van. Hanem azt a nőt látnák bennük, bennünk, aki képes tanulni, gyereket nevelni, háztartást ellátni és feleségét is helytállni - aki lehetne akár a feleségük/barátnőjük/saját maguk is.