Tavaly nyáron meghalt a Nagyi, akivel a gyerekem annyi nyarat töltött el. A Nagyi, aki szerette, kényeztette, csokikkal tömte, varrt vagy épp kötött neki. A Nagyi, akit szeretett. Nehéz volt feldolgozni, megérteni, talán nem is sikerült még.
Nemrég pedig az egyik osztálytárs anyukája halt meg fiatalon és hirtelen. Az osztály összeomlott, a lányok zokogtak, a fiúk idétlenül viselkedtek, mert nem tudták, mit kezdjenek a helyzettel.
A gyerekek leginkább arra keresték a választ, hogy miért történhetett ez meg. Erre pedig nincsenek válaszok.
Sokat gondolkodtam utána, mi a jó, ha arról beszélgetünk, hogy hogyan viszonyuljon a kislányhoz, akinek meghalt a mamája, vagy arról, hogy mit jelent a halál számomra? Nem igazán tudtam, mit tegyek, de a gyerekekben azóta is ott van a ki nem mondott kérdés: miért?
A gyerekeket akaratlanul is igyekszünk távolt tartani a haláltól, a halál kérdésétől. Nem visszük be a haldoklóhoz, nem minden esetben mondjuk el, mi történt, a kisebbek gyakran kapják azt a választ, hogy az adott – és számára fontos személy – csak elutazott vagy elköltözött. A gyerek így reménykedhet, és a veszteség nem visszavonhatatlan, de ezzel csak hamis reményt keltünk benne, amit csalódás és kiábrándulás követ.
A gyerek nem hülye. Pontosan érzi, tudja, hogy mi van, hogy a nagyi vagy a nagypapa már nem játszik többet vele, és lehet, hogy a vicces nagybácsi sem tér vissza.
A legfontosabb, hogy ne hazudjunk
Néhány beszélgetés meglehetősen fájdalmas, de nem szabad elmenekülni előle. A gyereknek, legyen bármilyen kicsi is, el kell mondani, mi történt, és az életkorának megfelelően elmagyarázni. Ha ugyanis a gyász feldolgozatlan marad, az mind gyermek-, mind felnőttkorban pszichés zavarokhoz vezethet.
Beszélni, beszélni, beszélni
Nem mindegy, hogy a gyerek hány éves, amikor bekövetkezik a halál. A gyerekek 6-7 éves korukig azt gondolják, a halál nem egy végleges állapot (ezzel több vallás is így van), és visszafordíthatónak tekinti. Nem érti hát, hogy miért bünteti azzal a szeretett felnőtt, hogy egyszer csak nem jön többé vissza. Ennek feloldása nem könnyű, viszont nagyon oda kell figyelni, nehogy a gyerek magát kezdje hibáztatni a történtek miatt.
Nyolc-kilenc éves kortól a gyerek rádöbben, hogy aki meghalt, azzal sosem fog többé találkozni. Közben elkezd gondolkodni azon, hogy ő is meghalhat, és ettől szoronghat. Ilyenkor fordul elő, hogy a gyermek csak lámpafényben hajlandó aludni, vagy visszabújik a szülők ágyába. Ezeket a jeleket nem szabad figyelmen kivül hagyni, mert utalnak valamire. A szorongás ebben az életkorban természetesnek tekinthető.
Ha úgy érezzük, sírni szeretnénk, tegyük meg, nem baj, ha a gyerek azt látja, hogy apa vagy anya nem "erős", és őt sem kell leinteni, ha esetleg sírva fakad. Ha az elhunytról akar velünk beszélgetni, engedjünk a kérésének, vagy akár felidézhetjük, milyenek voltak a közös együttlétek. Ha nagyon közeli hozzátartozó halt meg, akkor természetesen számunkra is egy fájdalmas dolog, Előfordulhat, hogy a gyerek nem képes szembesülni azzal, hogy meghalt a rokona (ez főleg szülőkre igaz), és egészen felnőttkoráig úgy tesz, mintha az illető élne. Ez azért lehet veszélyes, mert a későbbi társas kapcsolatok nem tudnak kialakulni, hisz nem vált le a szülőről, viszont retteg attól, hogy ha közeli viszonyba kerül valakivel, az is meghal. Ez már csak azért is nagyon nehéz, mert a szülő elvesztésével azt éli át a gyermek, hogy becsapták, a bizalom sérül, ezt pedig nagyon nehéz helyrehozni.
Tárgyak és emlékek
Van, aki azt gondolja, könnyebb lesz a gyász, ha mindent eltüntet, ami a halott személyre emlékezteti, mások inkább örökre úgy tartanának mindent, mint ahogy a szeretett személy hagyta. Egyik megoldás sem feltétlenül jó, de mindenki máshogyan próbálja feldolgozni a szeretett személy elvesztését. Nem kell tehát mindent kidobni, főleg ha az fontos volt a gyereknek, legyen az egy ostoba műanyag játék, vagy egy régi trikó, az a fontos, amit a gyermek számára megtestesít.
Különösen nehéz kérdés, hogy látogassa-e a gyerek a sírt, és ott legyen-e a temetésen. Nehéz kérdés, mert egyeseket megrémít a hagyományos temetés, hisz azt látja, hogy a szeretett személy a föld alá kerül, egy zárt ládában. 9-10 éves korban már megértik a gyerekek, mi miért történik, és ha ők is rendszeresen járnak a temetőbe, könnyebben tudják kezelni a helyzetet.
Ha nem megy egyedül
Nem csak felnőtteknél fordul elő, hogy nem tudják a gyászt feldolgozni, és a gyászmunka valahol elakad. A gyermekek ugyanúgy szoronganak, szenvednek, értetlenül állnak bizonyos dolgok előtt. Ebben az esetben kell egy gyermekpszichológust felkeresni. Ha ez valamiért nem lehetséges, vagy nem akkora a baj, akkor Polcz Alaine a nemrég elhunyt tanatológus könyvét érdemes tanulmányozni. Polcz 1970-től dolgozott pszichológusként a Tűzoltó utcai kórházban, haldokló gyerekeknek és hozzátartozóiknak nyújtott segítséget. Neki köszönhetjük a Magyar Hospice Alapítványt, amely számtalan halálba készülő hátralévő életét könnyítette meg.
Hová fordulhatunk, ha baj van?
Polcz Alaine:Meghalok én is? A halál és a gyermek
Kárpáty Ágnes: A gyász szociológiája
Együtt a gyászban
(Gyász és veszteségfeldolgozó tanácsadás és egyéni tréning)
