Örökbefogadnál? Íme a komplett szakirodalom

Olvasási idő kb. 6 perc

Mint az már kiderült, komolyan foglalkozunk az örökbefogadással, a fogadni vágyók nehézségeivel és boldogságával. Most összegyűjtöttük azokat az olvasnivalókat, amelyekkel érdemes megismerkednie mindenkinek, aki az örökbefogadáson gondolkodik.

Két típusa van annak, aki örökbefogadásra készül: az egyik, aki mindent elolvas, mindent tudni akar a folyamatról, a várható nehézségekről, fórumozik, kérdez, kérdez és kérdez a már gyakorló családoktól. A másik pedig aki sodródik, aki megelégszik azzal, ami van.

Én az első kategóriába tartoztam, talán ezért is fájt annyira, hogy közel sincs annyi könyv, amennyit ez a téma megérdemelne. S itt nem a csöpögős, romantikus regényekre gondolok, abból több tucatot látni a boltokban, hanem igazán fontos olvasmányokra. Olyanokra, ami először nekünk, leendő szülőknek segít, majd azokra, amelyekkel könnyebben elmesélhető a gyerek története neki is, másoknak is. Csokorba gyűjtöttem, én milyen könyveket találtam a témával kapcsolatban.

Ungvári Bélyácz Betti: Égbõl pottyant boldogság, illetve Tündérkert mese

A szerzõ a saját gyermekének is írta meg a történeteket, éppen ezért sikerültek olyan jól. Számos örökbefogadó család polcán megtalálható, mint a szülõk mondják, nem is véletlenül, hiszen nagyon hasznos kötet.  A Családháló.hu-nak így nyilatkozott Ungvári Bélyácz Betti:

,,Fontos látni, hogy az örökbe fogadott gyermekek komoly veszteségként élik meg, amikor kiderül, hogy ők nem kellettek szüleiknek. Ennek a veszteségnek a feldolgozásához segíthetik hozzá őket a mesék végén található feloldások - magyarázza az írónő, hozzátéve, hogy minden gyermekben ott marad a kérdés, hogy az eredeti szülő miért ment el. Ehhez járul hozzá a gondolat: vajon ti nem fogtok elmenni? Ezzel a problémával foglalkozni kell, ezeknek a gyerekeknek hatványozottan szükségük van a biztonságra, hiszen az örökbe fogadó szülők szeretete nem jelent önmagában teljes feloldást. Az ember hajlamos elfelejtkezni róla, hogy mi mások vagyunk, de ez egy probléma, amit kezelni kell, még akkor sem ha alapvetően egy nagyon jó és szép dolog történt velünk."

A Tündérkerti mese egy Tündérpár és egy embergyerek egymásra találásáról szól, s míg az Égből pottyant boldogság kicsi gyerekeknek mesél a különleges „hazaérkezésről", a Tündérmese már felvet fontos kérdéseket az örökbefogadással kapcsolatban.

Az Égből pottyan boldogság a kicsiknek szól. A mű - Pál Rita grafikus gyönyörű rajzaival kiegészítve - egy gerlepárról szól, akiknek a fészkébe  belepottyan egy rigótojás. A tojásból kibújó fióka, Pelyheske új otthonra lel  náluk.

(Ára: 1290 forint)

Részlet a Tündérkert mese ajánlójából: Liliána, akit „egy fehérruhás lány" bíz a Tündérpár gondjaira, már kérdez. Őt foglalkoztatja már saját kis története, és megfogalmazza első kérdéseit. Szívszerinti anyukája, Szilla pedig őszintén és egyszerűen felel a kérdésekre, segítve ezzel Lilikének abban, hogy feldolgozza  az őt ért veszteséget. A Tündérkerti Tündérmesét nagyobbacskáknak ajánlom, olyan korúaknak, akiknek már vannak kérdései érkezésükről, családba kerülésükről.

(Ára: 1690 forint)

A kötetekről bővebben: http://orokmesek.hu/

Marie-Claude Monchaux: Nekem két születésnapom van

A legtöbben a Sehányéves kislány című kötete miatt ismerik a szerzőt. Ez a mű inkább a legkisebbeknek való, azoknak, akik még nem érdeklődnek az után, hogy miért hagyták el a szülei, visszajönnek-e érte. A könyv nagyon szépen illusztrált és nekem az különösen tetszett, hogy minden részletre figyeltek benne. Míg például a Sehányéves kislányban az anyukának szép arca van, Andris történetében, a Nekem két születésnapom van címűben az anya arcát a haja takarja. A gyerekek tudni szeretnék ugyanis, hogy hogy néznek ki a vér szerinti szülei, ahogy arra is kíváncsiak, miért döntöttek úgy, hogy nem ők nevelik fel. Ezt még azok is szeretnék tudni, akik annyira dühösek, hogy titkolják, tagadják a kíváncsiságukat. Ha viszont egy könyvben látnák egy örökbeadó anya arcát, tudat alatt könnyen azonosíthatnák vele a saját édesanyjukét. Nemrég újra kiadták, ennek ellenére könyvesboltban még nem láttam.

(A neten az ára 1600-1800 forint)

Gólyamesék

A Gólyahír Egyesület kötete. Az elején a civil szervezet működése, célja található meg, aztán szívszorító történetek következnek.

Megrendelhető az egyesület honlapján: http://www.golyahiregyesulet.hu/golyamesek.php.

(Ára 2300 forint)

Fazekas Erzsébet: Örökbefogadás

Antikváriumokban érdemes keresni vagy előjegyeztetni, mert újonnan már régen nem kapható. Mindennek mondható, csak csöpögős sztorinak sem, sokkal inkább a bürokratikus nehézségekre, az ellentmondásokra világít rá. Az akadékoskodó ügyintézőkből, a kijátszható szabályozásról is szó esik benne. A mű nem most íródott, van, ami azóta megváltozott és olyan is, ami nem...

(elvileg itt megvan, az oldalon feltüntetett ára 997 forint)

Bogár Zsuzsa: Az örökbefogadás lélektana

Az Ágacska Alapítvány kiadásában idén nyáron jelent meg a kötet, sajnos még nem jutottam hozzá, hogy elolvassam. Íme az ajánlójából egy részlet: ,,Épp azért a könyv sok esetben nem ad konkrét tanácsokat, vagy válaszokat arra, hogy az egyes helyzetekben melyik a jó megoldás, a különböző választási lehetőségek közül melyik a legideálisabb. Helyzetekről, és a helyzetekhez kapcsolódó lehetséges lépésekről van benne szó. Felvázolva a lépések, döntések előnyeit és hátrányait. A célom az, hogy a rengeteg információ alapján, amit ezzel a könyvvel átadni kívánok, minden örökbefogadásra váró találja meg a saját útját. Azt az utat, amelyről azt gondolja, hogy képes lesz bejárni, kétségek, szorongások nélkül. Mert az a gyermek, aki családra vár, csak akkor fogja jól érezni magát abban a családban, és akkor lesz valóban boldog, ha nem árnyékolják be az életét a szülők félelmeiből eredő feszültségek."

A mű a konyv@agacska.hu címen rendelhető meg.

(Ára: 2200 forint körül)

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek