A gyerekek mindig érzik, mi történik körülöttük. Mindig tudják, miért jött az a néni meg az a bácsi, hogy hogyan kell velük viselkedni, ha tetszenek (és persze hogyan, ha nem). De azért vannak a néninek meg a bácsinak is lehetőségei, hogyan jussanak túl az első feszült pillanatokon.
Az első találkozás: minden leendő örökbefogadó ezt a pillanatot várja
Aztán azt, hogy hazavihesse a kicsit. Majd az első közösen töltött születésnapot, karácsonyt és a többi piros betűs ünnepet. Mégis az első pár pillanat a legmaradandóbb mind közül. A kicsinek is, annak ellenére, hogy nem szokták megmondani, hogy a néni vagy a bácsi mit keres ott. Viszont a gyerekek radarjai nagyon érzékenyek: érzik, tudják, mi a helyzet. Ezt még az intézetben nevelkedő babák is megsejtik, holott a leendő szülőket első körben be sem engedik a csoportszobába, csak bekukucskálhatnak.
A kisdedek sokszor még azt is sejtik, ki a kiszemelt, de persze mind az szeretne lenni, mindenki gondoskodó szülőre vágyik. Nemcsak olyanra, aki néha felbukkan, aztán hónapokra eltűnik. Ahogy egy kétéves koráig intézetben élő kisfiú megfogalmazta, kiskorában ő egyedül volt. S valóban. Hiába a gondoskodás és a törődés, ha egy nevelőnőre tíz csecsemő vagy egy-kétéves jut, akkor nincs mindenkire elég idő. Futószalagszerűen megy az etetés, a fürdetés, az öltöztetés, vetkőztetés és az altatás. Ha úgy jön ki a lépés, délután kettőkor jön el az esti ,"pancsolás" ideje.
Az első pillantás tehát mérvadó.
Jobb esetben mindenki érzi, hogy ezt a kisfiút, kislányt szánta neki a sors vagy sem. Ideális helyzetben akkor mond igent a folytatásra, ha nincsenek komoly kétségei. Mert valljuk be, aggodalmakkal mindenki számol: mi van, ha nem tudunk összeszokni, mi van, ha felbukkan a család. Aki idáig eljut, azon már nem parázik, hogy mi van a génekkel, tudja, hogy a vér szerinti gyerekeknél is dob jót is, rosszat is a gép.
Az ismerkedést persze sok-sok papírmunka előzi meg
Mindenekelőtt lát a pár vagy az egyedülálló szülő pár fotót a gyerekről és kap róla információkat. Ezt egynapos, kötelező gondolkodási idő követi és ha igen a válasz, akkor jöhet a bepillantás, majd a nagy találkozás. Mint minden vendégségnél, érdemes ajándékot vinni, de semmiképpen nem szabad túlzásba esni. A gyerekek, főleg ha korábban érzelmileg sivárabb környezetben éltek, hajlamosak túlértékelni az ajándékot, és azért szeretni a látogatót, mert például egy óriási plüssmacival állítottak be. Meglepetésnek egy apróság is megteszi, a lányoknál mondjuk egy hajcsat, a fiúknál kisautó. A csokoládé univerzális, de a legjobb, ha az egész csoport vagy nevelőszülők esetén az egész család kap mondjuk egy kosár gyümölcsöt. Az intézetben élőknek nem mindig jut a nyalánkságokból. Megesik, de egyre ritkább, hogy valamelyik cég támogatja őket és kapnak egy raklap joghurtot, ami annyit tesz, hogy akkor napokig mindenki joghurtot eszik joghurttal. De persze nagyon kellenek az ilyen felajánlások, sajnos egyre kevesebb akad belőlük.
Először
Az első alkalom 20-25 percig szokott tartani. A kisebbeknél, egy-kétéveseknél érdemes egy jellegzetes ékszert felvenniük a nőknek, a babák ugyanis szeretnek mindent, ami csillog, vagyis ez felkelti az érdeklődésüket, ráadásul könnyebben megismernek minket a következő találkozásnál. Ez már lehet hosszabb, akár egy óra is, attól függően, hogy mennyi idős a gyerek, mikor kell aludnia, ennie. Harmadik alkalommal érdemes úgy érkezni, hogy egy etetésben vagy akár közös étkezésben is részt vehessünk, majd következhet a fürdetés és a fektetés is. Látszólag ezek nem nagy kihívások, valójában mégis azok, hiszen óhatatlanul eltérünk a napi rutintól már azzal is, hogy máshogy tartjuk a kanalat vagy más szavakkal kívánunk jó étvágyat, mint az megszokta a gyerek. Ha sokat közlekedünk autóval, érdemes beültetni a kicsit a kocsiba is. Sokan ugyanis félnek tőle, ilyenkor jó szolgálatot tehet egy ismerős CD hallgatása, vagy éppen az, ha hagyjuk, hogy a kicsi ne a gyerekülésben legyen. Természetesen ez teljesen szabálytalan, de ha egy rettegő gyereket beszíjazunk egy viszonylag szűk helyre, az még nagyobb riadalmat válthat ki belőle és az első alkalommal úgysem indulunk sehova, csak ismerkedünk.
Később jöhetnek a közös, nagyobb programok,mint a játszótér, fagyizás, idővel haza is lehet vinni a kicsit, hogy megnézze, hol fog lakni. A végefelé egy délutáni alvást is megpróbálhatunk.
A hazavitelt lehetőleg ne előzze meg látványos, könnyes búcsú. Persze a nevelőknek, nevelőszülőknek nehéz elengedni azt, akit hónapokig, évekig terelgettek, gondoztak, a szülőknek és a porontynak viszont ez egy nagyon nagy lépés: végre igazi családdá válnak.
Otthon
A kisebb gyerekeknél azt szokták tanácsolni, hogy lehetőleg ne szabaduljon oda a család rögtön az első napokban. Néhány látogatóval nincs különösebb gond, hiszen a nagyszülők érthetően kíváncsiak az újdonsült unokájukra, de másokat lehetőleg finoman el kell utasítani. Az első néhány hét arról szóljon, hogy összekovácsolódjon a família. Akkor sem kell megijedni, ha nagyobb hisztiket vág le a gyerek, hiszen ezzel csak próbálgatja a határait, illetve tudat alatt azt teszteli, hogy ha rossz, akkor is szeretik-e.
Hát persze, hogy szeretik. Hiszen rá vártak hosszú évekig.
