Minden szülő számára dilemma, aki fejében megfordul a válás gondolata, mivel jár jobban a gyermek: egy teljes, de feszültségekkel teli, vagy egy egyszülős, csonka, de talán kissé nyugodtabb családdal.
Ma már a családok jelentős része eltér attól a klasszikus modelltől, ami apából, anyából és gyerekekből áll. Lehet emiatt sajnálkozni, de talán nagyobb segítség, ha tudomást veszünk ezeknek a családoknak a létezéséről, és foglalkozunk velük.
Eltérni a „szabályos” családtól többféle módon lehet: nagy különbség a gyermek szempontjából, még ha egy szülő is neveli, mennyire hozzáférhető a másik fél, illetve van-e új partnere annak a szülőnek, akivel együtt él. Ha egy lépéssel visszaugrunk: minden szülő számára dilemma, aki fejében megfordul a válás gondolata, mivel jár jobban a gyermek, egy teljes, de feszültségekkel teli, vagy egy egyszülős, „csonka”, de talán kissé nyugodtabb családdal. Minden helyzet más és komplikált a maga módján, ezért a szakemberek is óvatosak az általános tanácsok megfogalmazásában. De azt mondhatjuk, jó, ha a gyermek plusz motivációt jelent a szülő számára, hogy tegyen a kapcsolat megmentéséért, azonban nem érdemes azzal hitegetni magunkat, hogy pusztán a házasság fennmaradása, a család látszólagos egysége biztosítaná a gyermek egészséges fejlődését.
Terel a gyerek
Általánosságban igaz, hogy a legrosszabb helyzet a tisztázatlan helyzet, és a legnagyobb károkat a kimondatlanság, az érzékelhető, ugyanakkor megfoghatatlan feszültség jelenti. Így hát nem megoldás a szülőpár közti konfliktusra, hogy a gyermek előtt nem veszekednek – a gyermek tudatosan vagy tudattalanul, de érzékeli, hogy valami nem stimmel, hogy valami nem úgy kerek, ahogy látszik, azonban nem tud vele mit kezdeni. Ilyenkor gyakori, hogy létrejön valamilyen pszichoszomatikus tünet (hasfájás, anorexia, bevizelés, stb.), amellyel a gyermek nem tudatos „célja”, hogy elterelje a figyelmet a szülők közti viszályról, és egy közös problémán, a betegségen keresztül összehozza őket. Hosszú távon tehát nem megoldás, ha a szülők fogukat összeszorítva, csak a gyermek miatt maradnak együtt – kivéve persze, ha közben igyekeznek orvosolni a köztük lévő problémákat.
Utána
Ha már megtörtént a válás vagy szétköltözés, abban, hogy a gyermek a körülményekhez képest legkevesebb sérüléssel dolgozza ezt fel, nagy felelőssége van mindkét szülőnek. Nem könnyű ilyenkor tisztelettel beszélni a másik félről, hiszen még tombolnak az indulatok, friss a seb. Mégis, sokat tehet a szülő, ha a volt partnerében tiszteli azt a személyt, akivel együtt életet adtak a gyermeknek, gyermekeknek. Ha nem is talál benne semmi jó tulajdonságot, erre gondolva állja meg, hogy a csemetét a másik szülő ellen hergelje. Ha olyan korú a gyermek, akivel ilyesmiről már lehet beszélni, ki is mondhatja: „Nem tudtam együtt élni apáddal/anyáddal, de annak nagyon örülök, hogy te vagy, és tisztelem benne azt az embert, akivel együtt életet tudtunk adni neked.”
Bizonyos idő elteltével felmerül, mi van, ha jön egy új társ, egy pótapa vagy pótanya. Egyáltalán: lehet-e pótolni az apát vagy anyát? Természetesen nem lehet egy az egyben pótolni, de idővel bizonyos szülői felelősséget mégis vállalnia kell az új családtagnak. Azonban ezzel érdemes nagyon türelmesnek és lassúnak lenni, és sok empátiát követel a helyzet a pótszülőtől.
Ne várd, hogy szeressen – csak törekedj rá
Gondoljon bele, ő hogyan fogadná, ha egyszer csak egy idegen belecsöppenne életébe, és jogot formálna olyan funkciókra, amelyek egy közeli hozzátartozóéi. Sem a szülő, sem az új családtag ne várja el a gyermektől, hogy szeresse őt! Azt végképp ne, hogy apának vagy anyának szólítsa (akkor se, ha a hajdani apa, anya elhunyt). Lehet, hogy idővel a gyermekben fogalmazódik meg erre az igény, de nem érdemes ezzel mérni a kapcsolat minőségét. És legyen tapintatos a párjával, azaz a gyermek apjával vagy anyjával való intim megnyilvánulások terén a gyermek előtt. A csemetében egyébként is megfogalmazódhat olyan gondolat, hogy a szülőt elvették tőle, valaki jogtalanul bitorolja. Ennek oldásáért legtöbbet maga a szülő tehet azzal, hogy gyengéd figyelemmel veszi körül gyermekét, akinek komoly feladat lehet az új helyzethez való alkalmazkodás. De a nevelőszülő részéről is segítség, ha tapintatosan viselkedik a gyermek jelenlétében, kerülve annak hangsúlyozását, hogy immár egy egységnek tekinti magát a gyermek anyjával, apjával. Idővel, a kötődés lassú kialakulásával fog létrejönni a gyermekben, hogy már, mint családra gondoljon magukra. Ezt érezni fogja a pótszülő is.
Beszélj vele!
Mindenképp nehéz, és elkerülhetetlenül sérülésekkel is járó folyamat, mikor megbomlik egy család egysége. Azonban, ha a szülő őszintén, hitelesen kommunikál a gyermekkel, tökéletlen helyzetben is biztosítani tudja számára a kiszámítható, megnyugtató hátteret. Az élet gyakran nem ideálisan alakul, de jó hír, hogy az ember olyan nagyszerű lény, aki még nem ideális körülmények között is képes boldog, teljes életet élni.
