Örökbefogadás. Nehéz szó. Még nehezebb, ha kényszerű döntés eredménye, és pont ezért fájó pont az örökbefogadónak, ha megkérdőjelezik a szeretetét.
Sok támadást, félreértést láttam, hallottam, olvastam már az örökbefogadásról és mindig túl tudtam lépni rajtam. De az, amit az egyik ismerős fejéhez vágtak egy nyilvános fórumon, az már nekem is sok. Bocsánat, most bosszankodni fogok. A szerző mondanivalójának lényege, hogy az, aki örökbefogadta a gyermekét, nem igazi anya, mert a szülés folyamatával indulnak be a hormonok, az ösztönök, amit az a nő, aki nem szült, soha nem érezhet. Szerethet rajongással és majomszeretettel, de ösztönök nélkül.
Vajon milyen ösztönökről van szó, amit csak a szülés hívhat elő? Én legfeljebb egy dologra tudok gondolni: a szoptatásra, amire készül a szervezet. De még ez sem jön össze mindenkinek, amitől persze a sikertelenül próbálkozók ,,szaranyának" érzik magukat. Én már csak tudom, én is ebbe a körbe tartozom és százszor megkérdeztem magamtól, mit rontottam el? Talán szülés után közvetlenül mellre kellett volna tennem a babámat.
És bizonyára azért is szaranya, a gyermekét ,,csak" majomszeretettel szerető anya vagyok, mert szülés előtt egy nappal még arról írtam a blogomban, hogy nagyon várom már, hogy világra jöjjön a lányom, de közben kicsit féltem a kapcsolatunkat is a férjemmel. Attól tartok, hogy valami megváltozik a kettőnk viszonyában, hogy nem lesz annyi időnk egymásra, mert valaki még figyelmet követel. Nem, nem véletlenül lettem terhes, öt évig vártunk az első pozitív terhességi tesztemre. Öt, keserves, kegyetlenül hosszú évig, amikor mégis ott álltunk a szülővé válás kapujában, megijedtem egy pillanatra. Ma már tudom, hogy valóban megváltozott az életünk, még szebbé vált, kiteljesedtek az amúgy is teljes mindennapjaink.
És igen, majomszeretettel csüngök a lányomon. Amikor havonta egyszer-kétszer egy órára a nagyszülőkre kell hagynom, akik talán még nálam is jobban kényeztetik, mindig aggódom. Tudom, hogy a lányom megvan nélkülem, én vagyok meg nehezen nélküle. És nem azért, mert én szültem. Akkor is így éreznék, ha szívbéli gyermek lenne. Mert az a köldökzsinór, amit szülésnél elvágnak, néhány nap alatt az anyák, apák és a gyerekek szíve között nő ki. De lehet, hogy azért is rossz anya vagyok, mert az első pillanatban nem szerettem annyira a gyermeket, mint most, hanem minden nap egyre jobban ragaszkodtam hozzá. S régen nem értettem, milyen a testemen kívül hordozni a szívemet. Most már tudom. S nem azért, mert az én testemben fejlődött.
De lehet velem vitatkozni.
