Az a gyerek, akinek rossz az egyensúlya, sok területen szenved hátrányt: nincs biztos támpont az életében, a saját testén, térben és a síkban is bizonytalanul fog tájékozódni, így az olvasás- és írástanulással is gondjai lehetnek. Gyakran az artikulációs problémák mögött is egyensúlyzavar áll.
Ne várjuk, hogy a gyerekorvos, neurológus fogja diagnosztizálni a gyereket. Apró, műszeres vizsgálatokkal kimutathatatlan eltérésekről van szó. A tünetek mégis klasszikusak. Megkésett, kimaradt, felcserélt mozgásfejlődési stádiumok lehetnek az első figyelemfelkeltő jelek. Később a „saját lábában is felbukik”, az egyensúlyrendszer éretlensége miatt nem szeret hintázni, nem tudja, nem akarja használni a játszótéri eszközöket, nem tud, nem mer kétkerekűvel biciklizni. Rossz a kézügyessége, nem szeret, nem tud rajzolni. Önkiszolgálás területén is jelentkezhetnek az elmaradások. Nehezen megy az önálló pohár és evőeszköz használat, öltözködés. Előfordul, hogy a kisgyermek elutasítja a taktilis érzeteket, nem hajlandó kézzel megfogni az ételt, nem viseli el, ha saras a keze.
Sokan úgy gondolják, teljesen természetes, ha a beszéd-, és a mozgásfejlődés nincs szinkronban, mert előfordul, hogy a gyerek annyira „koncentrál” az egyik területre, hogy a másikra már nem marad „energiája”. Én viszont azt vallom, hogy minden életkornak megvannak a maga feladatai, és a különböző funkciók együtt kell, hogy fejlődjenek, egymást segítve, egymásra épülve.
Nem arról van szó, hogy néhány hét, hónap eltérés sem megengedhető, hogy egy-egy részképességnek ne adhatnánk türelmi időt. Nem mindig a szomszéd bezzeggyereke a támpont, de a „nagykönyv” által optimálisnak tartott időablakokon időben kell kikukkantani ahhoz, hogy később minél kevesebb akadályba ütközzünk.
Az újszülött és csecsemőkori primitív reflexeknek nagyon fontos feladatuk van. Szerepük van a túlélésben és irányítják a lépcsőzetes mozgásfejlődést. Ha viszont nem gátlódnak le időben, ha nem veszik át a szerepet a tudatos és tanult mozgásformák, akkor képletesen fogalmazva nem a gyerek a „főnök”, nem ő irányítja a testét. Ezért fontos, hogy szép szabályosan, minden fokon végighaladva fejlődjön a gyerek mozgása.
És itt kanyarodunk vissza a mozgásfejlődéshez. Akinek rossz az egyensúlya, az nem csak a tornaórán nem kap jelest a gerendagyakorlatra. Az ilyen gyerek gyakorlatilag „hajón él”, nincs biztos támpont az életében, minden mozgásban van körülötte. A legmagasabb szintű mozgás a mozdulatlanság. Amikor a csecsemő megpróbálja felemelni, középen megtartani a fejét, a gravitációt igyekszik leküzdeni. Ettől kezdve -némi túlzással- másról sem szól az életünk, mint a tömegvonzás leküzdéséről. Aki erre képtelen, különféle „praktikákkal” fog kompenzálni, de a kóros együttmozgások, kényszertartások rendezetlen mozgásképhez és különféle tartáshibákhoz (pl. gerincferdülés) vezetnek. A saját testén és a térben való tájékozódás is bizonytalan lesz.
Ha nincs tisztában az irányokkal, nehezített lesz az írás-, olvasástanulás. Ha hárítja a mászókát, görkorit, mozgásos játékokat, hiányozni fognak a személyes tapasztalatok a „fel-le”, „előre-hátra”, „jobbra-balra”„gyorsan-lassan” terén. Ami nem megy térben, az nem megy a síkban sem. Ha nagymozgások szintjén bizonytalan, nehéz elvárnunk, hogy a finommozgásokban helyt álljon, és a 3 mm-es vonalközbe benyomorgassa a betűket. A beszédmotorika még precízebb mozgást igényel, tiszta beszéd sem várható el egyensúlyzavar esetén.
Idejétmúlt elképzelés, hogy ami nem megy, azt kell gyakorolni. Bármely részképesség hibás szerveződése esetén mindig onnan kell kezdeni az építkezést, újraépítést, ahol még helyesen működtek a dolgok, legyen az mozgás, beszéd, írás, olvasás, számolás.
Wish1973
