Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gyerekkel és kerékpárral érdemes Gyulára utazni, amely barátságos, virágos, szökőkutas kisváros.
Még épp csak tervezgettem ezt a bringás sorozatot, amikor a Porontyon megjelent Win posztja. Rá is dermedt a kezem a billentyűzetre: az ott írtak hatása alatt magam is úgy éreztem, csak az elmebeteg öngyilkosjelöltek bicikliznek, aki meg a gyerekkel bringával az utcára megy, minimum kiskorú veszélyeztetéséért felel. Ha a fővárosban laknék, alighanem levinném a biciklit a pincébe, vagy kiraknám a kuka mellé, és sietnék elfelejteni.
De hát nem lakom a fővárosban, a bringám és én köszönjük, jól vagyunk, és most azoknak ajánlok valamit, akiknek nincs nagyon sok pénzük a nyaralásra, ezzel szemben van kicsi biciklizős gyerekük.
A Körösök völgyében magyarországi viszonyok között igen jó a kerékpárút-hálózat. Keressünk egy szállást a neten például Gyulán, ami vonattal és közúton is jól megközelíthető. A vasúti kerékpárszállítás díjszabásáról itt lehet tájékozódni, mondjuk egy 200 km-es menettérti kerékpárjegy úgy 1400 forint körül van. Változatos kerékpárszállítók vannak autóra is, de ezekre csak akkor érdemes beruházni, ha több-kevesebb rendszerességgel utazik így a család. Ezek közt van a tetőcsomagtartón, a hátsó ajtón, vagy a vonóhorgon elhelyezhető, az áruk pár tízezer forinttól kétszázezerig is terjedhet.
És természetesen lehet bringát bérelni helyben is, a net tele van ilyen ajánlatokkal, előzőleg azonban érdemes tájékozódni arról telefonon, van-e a gyerekünknek megfelelő méretű kerékpár, gyerekülés, netán sisak.
Gyula barátságos, virágos, szökőkutas kisváros, nyáron igazi fürdőhangulattal. A főtéren impozáns szökőkút, amelyben rendszerint minimum egy középiskolás osztály tölti feltűrt farmerban, kissé részegen az osztálykirándulást, ami a mi gyerekeinket is arra indítja, hogy haladéktalanul belegázoljanak, miközben mi idegesen rohangálunk fel-alá a szélén, fél szemmel a közterület-felügyelőt figyelve, mikor jön, hogy bírságot vessen ki ránk ezért. A gyerekek boldogan mászkálnak a nekik térdig érő vízben, az idilli állapotnak az vet véget, amikor az egyiknek a lábát felhasítja a díszvilágítás részeként beszerelt éles acéllapocska. Amikor dúlt tekintettel belépünk a közeli patikába ragtapaszért, a gyógyszerész már megértően érdeklődik, hogy ugye belement a gyerek a szökőkútba, ne is törődj vele, semelyik sem állja meg, többet nem fog (és tényleg).
Gyulát átszeli az Élővíz-csatorna nevű mesterséges víz, a partján hosszasan lehet sétálgatni, és biciklivel is biztonságos, közbe-közbe van egy-két étterem, kocsma, de nem ám csak olyan turistáknak való, hanem kiváló hangulatos kis ivók vannak itt-ott helyi alkeszokkal. Aki lelkileg fel akar készülni előzetesen Gyulából, olvasgasson Simonyi Imrét. Aki pedig a mediterrán fürdővárosi hangulatot szereti, sétálhat vagy bringázhat a szökőkúttól a vár felé a sétálóutcán. Kis kitérővel útba lehet ejteni a Százéves Cukrászdát, amely valójában úgy százhetven éves, a gyerek itt, mint minden rendes cukrászdában, szétkenhet az arcán egy fagyit vagy egy sarokházat, ti ihattok egy kávét, és közben meg lehet nézni a cukrászattörténeti gyűjteményt, a folyosón üvegtárlóban keverőüstök, habverők, kanalak meg mindenféle rejtélyes rendeltetésű sütikészítő eszközök vannak kiállítva, minket azonban kizárólag a sarokban álló ősfagyispult hozott tűzbe.
A gyulai várban a várak szokásos gyűjteménye, kínzókamra, páncélos lovagok, stb., ilyen helyeken az enyémeket rendre az ágyak mérete nyűgözi le, akkoriban egy ilyen vértes dalia akkora volt, mint manapság egy átlag 12 éves. Fel lehet mászni a bástyába, vigyázat, szűk csigalépcső van, kenguruban, hordozókendőben, háti hordozóban cipelt pici gyerekkel simán be lehet szorulni, viszont aki felmászott, tiszta időben egész a Bihar hegységig is elláthat, és persze jól látható a vár környéke, csónakázótóval, parkkal és egy kissé lepukkadt, de alapból kellemes játszótérrel, ahol az estét azért el lehet tölteni. A jobb, eu-konform játszóterek a lakótelepek mélyén rejtőznek, ezek közül különösen a sportcsarnok mellettit ajánlom a Göndöcs-kertben.
Másnap üljetek biciklire, a városból a 44-es főút felé vegyetek irányt, de nem kell a főutat használni, mindenhol kerékpárút van. A városszéli körforgalomnál menjünk át a 44-es másik oldalán húzódó mezőgazdasági szervizútra, ez a kerékpárút is. Bár van rajta minimális járműforgalom, mégis biztonságos, és igen jó minőségű. Az út úgy 6-7 kilométeren át nem igazán izgalmas, tipikus mezőgazdasági vidék, de nem biztos, hogy ártalmára van a gyereknek, ha meg tudja különböztetni a zabot a napraforgótól. A kerékpárosok részére az út szépen ki is van táblázva. Hamarosan egy benzinkúthoz érünk, itt lehet először inni Gyula után, ezért különösen nyáron legyen nálunk folyadék, mert piszkosul tud égni a napmelegtől a kopár szik sarja, meg a fejünk.
A kerékpárút Békéscsabára vezet tovább, de jobbra találunk egy kerékpáros aluljárót, amely átvezet a négysávos 44-es alatt. Mivel a szembejövő bringások nem látszanak a kanyar miatt, a baleset elkerülése érdekében kérjük meg a gyereket, hogy visítson torkaszakadtából, tetszeni fog neki.
Itt, a békéscsabai reptér mellett szinte mindig látni vitorlázórepülőt, ejtőernyősöket, sárkányrepülőt. Jobbra elkanyarodva Póstelek felé vesszük az irányt (2 km), ahol egy csodálatos parkban romokban álló kastélyban nagyjából átélhetjük, mit érzett a királyfi, amikor átverekedte magát a növényzeten az alvó Csipkerózsikáig. Mi mindenesetre vigyünk magunkkal valakit, akit megcsókolhatunk, a helyszínen ugyanis sajnos csak rom, pusztulás, szemét fogad. A kastély szomorú sorsáról itt olvashatunk.
Visszatérve a kerékpárútra (vagy le sem térve róla) folytathatjuk az utat Békéscsaba felé. A kerékpárút minősége innentől elromlik, de a kátyúk legalább gondosan körbe vannak fehérrel festve. Az út erdőben, az Élővíz-csatorna gátján vezet, tiszta levegő, madárdal, még szeder is van itt-ott. Békéscsabát egy nagy szürke lakótelepnél érjük el, ha balra kanyarodva tovább bringázunk a városba vezető kerékpárúton, hamarosan jobbról és balról is feltűnik egy-egy remek játszótér, ahol lehet pihenni, esetleg a szokásos garázskocsmák egyikében valami innivalót magunkhoz venni.
Ha pedig az Élővíz-csatornát követjük, nemsokára elhaladunk az Árpád-fürdő mellett (kellemes, kulturált, de nem olcsó strand, sajnos a bébimedencére egész nap tűz a nap, s az élményfürdő kínálata is szerényebb), aztán végigkerekezhetünk a szobor-sétányon, s elérjük a Széchenyi-ligetet, ahol újra egy kiváló játszóteret találunk, s aki nagyon elszánt, mászkálhat a Körös-völgyet bemutató tanösvényen is, megnézheti a kolerában elhunyt 2000 csabai emlékművét, de kétlem, hogy ehhez még van ambíciója 17 km után.
A múzeumban történeti, néprajzi és természettudományi gyűjtemény mellett Munkácsy-képeket is láthatunk, az én lányom megsimogatta a Két család a szalonban című képen a kiskutyát, meg is szólalt a riasztó a rendőrségen, némi magyarázkodás és egy jegyzőkönyv felvétele volt szükséges, hogy ne legyen műkincstolvaj-priusza.
Akinek ez mind megvolt mára, az szerintem nem feltétlenül akar bringára kapni újra, menjetek ki az állomásra, és üljetek fel egy gyulai vonatra, nagyjából óránként megy egy, elviszi a kerékpárt is. Aki szereti, a vasútállomás felé útközben plázázhat is egyet a Csaba Centerben, ezt nem részletezem, szerintem mindenki el tudja képzelni.
A következő napon megérdemlünk egy kis pihenést, kényeztetést, stb. Gyula egyik fő attrakciója a Várfürdő, mindenféle medencék, csúszdák, hullámok vannak, a gyerekmedencébe itt sem lehet befeküdni a szülőknek, de készséges személyzet halássza ki a víz alól a véletlenül alámerülő ivadékokat.
A belépődíjakról a honlapon lehet tájékozódni, hát, nem olcsó, de ebben a kategóriájú élményfürdőben nagyjából erre lehet számítani. Ha nem nyáron jöttünk, akkor a Lovardában lehet fürdeni, bár itt a piciknek csak egy csöpp lábáztató jut, egy oszlop mögé rejtve, a nagyobbacskák a pillangó formájú családi medencében fürödhetnek – persze az meg a Lovarda ellenkező végén van.
Mivel a várfürdőzés – figyelemmel a belépődíjakon túl az ilyen helyeken obligát hamburgerre, lángosra, vattacukorra, fagyira, elektromos kisautóra, stb. – mostanra jócskán leapasztotta költségvetésünket, a következő napon a Doboz felé vezető úton indulunk bringával, egy itt-ott meglehetősen kétes minőségű, ezzel együtt biztonságos kerékpárúton. 6-7 kilométer után érjük el Szanazugot a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál. Igazi punnyadós program vár ránk a homokpados parton, csurgatós homokvár, kagylógyűjtés, hínárok és moszatok lapátolása. Magas nyárfák alatt, árnyékban akár gyereket is lehet altatni, van büfé, kocsma, vécé, vízibicikli, kajak, jó sok pénzért sétahajó, újabban meg valami mocsárjáró nevű szörnyeteg. A folyó másik oldalára csöpp kis komp visz át, a gyerekek imádják, kolomppal lehet jelezni a révésznek az átkelési szándékot. A túloldalon a strandolás feltételei lényegesen rosszabbak, árnyékot sehol se találni a parton, tehát a bringát csak akkor vigyük át, ha mondjuk elkerekeznénk Dobozra (5-6 km), ahol újabb Wenckheim-emlékek, s alighanem a világ legszebb magtára látható (Ybl Miklós tervezte), más kérdés, hogy a gyerek nemigen fogja érteni, mit eszünk egy zabsilón, s bizony, onnan vissza is kell jönni.
Ha szeretünk újabb homokpadokat felfedezni, elcsavaroghatunk még a Sarkad felé vezető úton a Fekete-Körös partján fekvő Városerdő nevű üdülőfalu strandjára (Gyulától 5 km). Biciklivel el lehet menni Sarkadra is (9 km), de én nem jöttem rá, hogy minek, amiért minden érintettől és lokálpatriótától elnézést kérek, mentségemre szolgáljon, hogy „Turisztika" címszó alatt a város a saját honlapján sem közöl semmit, kérem, aki tudatlanságom miatt elküld az anyámba, egyidejűleg mesélje el, milyen látnivalót ajánl Sarkadon.
Brumibaby
