„ Már megint itt van a szerelem,
Már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őrája gondolok,
Már megint akarok egy jó nagyot…
Minek? Minek? Minek?” (A.E. Bizottság) 
Ha már O.U.T. elővette ezt a szerelem-dolgot, nem hagyom, hogy kicsusszanjon a kezünk közül: fogjuk meg és hagyjuk, hadd melegítsen át minket így januárban. Mert hát a „szerelem körülvesz ”, ha van, vagy ha nincs, akkor is. Hajtja a világot, könyvtárakat tölt meg, filmszalagokkal hálózza be a földgolyót, felnövünk vele, miatta, néha pedig tönkremegyünk általa, hiszen a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. De ha nincs, akkor meg olyan üresek vagyunk, mint egy csupor és hosszú évek után arra is rájövünk, hogy még az is jó, ha fáj.
Anyai szívünk azonban teljesen máként éli meg, ha ez a fájdalom történetesen nem a mi szívünket zúzza porrá, hanem a lányunkét. Persze várjuk azt a pillanatot, amikor majd erős támaszai leszünk az elfolyt festék mögött gubbasztó gyereknek, de csak később. Nem most, most még nem lehet szerelmes. Ühm?!
- Van egy titkom, nem mondom el, mert ciki - mondja és látom rajta, hogy el fogja mondani, azért nyűglődik a konyhában, hogy kihúzzam belőle.
- Hát, ne mondd el, mindenkinek vannak titkai…
- Azért titok, mert ciki. - jesszusom, szerelemmel kapcsolatban mi lehet ennyi idősen ciki?!
- Kiderült, hogy a Márkba vagy szerelmes? Kiröhögtek a lányok? - kérdem tőle.
- Neeeem. – ez után hosszan boncolgattam neki, hogy mi lehet ciki, végül megtörik, én pedig megkönnyebbülök. Csak órai párjának választotta a srác, semmi komoly, idétlen történet, mégis elvörösödött, vagy valami hasonló, azért maradt meg ennyire benne. Ennek örülni kéne, mondom, a gyerek pedig cicába gömbölyödik, s kérdi, hogy velem is történt-e ilyen ciki. Mert a lényeg az, hogy beszéljünk róla. Hirtelen átsuhan rajtam, hogy az igazán ciki és kényelmetlen dolgokat megosszam-e vele, aztán elhessegetem, ráér majd, ha egyáltalán meg kell valaha tudnia.
- Az igazi ciki az volt, amikor jártam általánosban egy fiúval, de másba voltam szerelmes…
- Akkor miért nem azzal jártál? – kérdi.
- Hm, miért is? Mert nem mertem elmondani neki és azt sem tudtam, hogy ő szerelmes-e belém…
- Tehát ciki volt.
- Az igazán ciki az volt, mikor elmentünk a koripályára azzal a sráccal, akivel éppen jártam, és ott meglesett minket az anyukája.
- Anyaaa, ez nem ciki, tök aranyos! - Nem értem, hülye ez a gyerek, dehogynem volt ciki!
- Aztán egy másik sráccal jártam, aki…
- Akibe szerelmes voltál?- logikus kérdés.
- Nem, egy másikkal, akibe nem voltam szerelmes, még mindig ugyan abba voltam, csak…
- Minek jártál te mindig mással? – Tényleg, minek is…
- Hát, jó ötletnek tűnt, valamivel szórakoztattam magam, meg helyesek voltak a srácok, legalább történt valami, a másik gyerekre várhattam volna ítéletnapig is. Olyan új volt az egész…
- Anya! Te jártál a fél iskolával, arról meg gőzöd sem volt, hogy a szerelmednek tetszel-e? Szerintem ez a ciki. - Mindjárt lezavarok neki egyet!
- Figyelj, naponta azt figyeltem, hogy rám néz-e a srác, nem néz rám, beszél velem, nem beszél velem. És tényleg, elég bajom volt akkor, meg anyámnak is, mert folyton helyzetet jelentettem, a suliban ugyanis el nem mondtam volna, mert az ciki.
- És igazából tetszettél neki?
- Mint később kiderült, igen.
- De hülyeség, évekig csak voltatok egymás mellett, mint a dinnye – és őszintén kiröhög.
- Nem. A szerelem pont ettől szép, hogy nem tudod, hogy mi is van, hogy találgatsz, szenvedsz, aztán a következő pillanatban meg az egekben vagy.
Remek Ember ekkor slattyog ki a konyhába, mondhatom „tökéletes” dramaturgia.
- Miről van szó? Szerelemről? - mi meg ülünk némán. Felszáll egy fohász az égbe, hogy tapintatos legyen.
- Hogy mikor voltam igazán szerelmes először? Hm. A gimiben, vagy utána. A lányok csak zavartak. – Istenem.
- Nem tetszett senki?- értetlenül néz a sarjadó szervezet.
- Tetszettek, persze, hogy tetszettek, de annyi dolgom volt, a lányok csak zavartak benne. Edzés, gyorskori, tanulás, hétvégi munkák, haverok… - hiába, vannak későn érő típusok.
- Emlékszem, egyik osztálykiránduláson ültek a lányok az ablakban, hallgatták a Szerelem első vérig-et és nagy könnyekkel sírtak. Mi néztük, hogy ezek teljesen hülyék. – itt kell gyorsan közbelépnem, mielőtt folytatja a sztorit.
- Jaj, nem minden fiú ilyen!! Aki későn este állt a kapualjban, hogy beszéljen velem?! Meg a telefonfülkénél, hogy hülyét csináljon apám előtt magából…?! Ne ábrándítsd már ki a gyereket, ne legyen már induláskor férfigyűlölő!
- Mondtunk mi is mindenféle szépet a lányoknak- és vigyorog sokat sejtetően, majd lelép a színről. Próbálom menteni a menthetőt.
- Igenis vannak szép szerelmek, mert nem minden fiú ilyen éretlen. Ők is ugyanúgy izgulnak, szégyellik magukat, nem merik elmondani, hogy igaziból kibe szerelmesek. Látod, a Márk is azt mondja, hogy négy lányba egyszerre, de biztosan csak egybe, de azt meg nem meri elmondani.
- Anya, te sem voltál jobb… Hány fiút szédítettél… és közben boldog voltál legalább? - ezzel elmegy a dolgára. Én meg ott maradok két évtized talányával.
Ő jobban csinálja majd? És ha én újra dobhatnék?
„Szerelem, szerelem, szerelem…köpni kell, phüjj, köpni kell, phüjj, köpni kell, phüjj, phüjj, phüjj…”
