Feleslegesen tápszerezett babák

Olvasási idő kb. 2 perc

Mostanában sorra dőlnek ki a szingli barátnőim: házasság, gyerek gyors ütemben követik egymást, hozzuk a Ratkó-korszak második, sőt harmadik hupliját a születésekben.

Mostanában sorra dőlnek ki a szingli barátnőim: házasság, gyerek gyors ütemben követik egymást, hozzuk a Ratkó-korszak második, sőt harmadik hupliját a születésekben. (Az elsők a szüleink voltak, a másodikok mi, a gyerekeink meg a harmadikak.) A baráti körömben lassan azok kerülnek kisebbségbe, akiknek még nincs gyerekük.

Több friss gyerekes barátnőm azonban komoly nehézségekkel küzd a szoptatás terén: a születése után jól szopó kisbabája néhány napos korára hirtelen mintha elfelejtette volna, hogyan megy ez a dolog. Van, aki nekiállt tápszerrel kiegészíteni, mások csak aggódnak, a harmadiknak a védőnő javasolta, hogy hagyja abba a tápszerezést, mert van elég teje, de nem meri.

Kiderült, hogy ezeket a babákat a csecsemős nővérek valószínűleg tápszerezték vagy teáztatták, mindenesetre cumisüvegből remekül szopnak, ciciből viszont nehezen. A cumisüvegből ugyanis ömlik a cucc, míg anyából sokkal munkásabb kitermelni az ebédet. Így lehet, hogy a jó szopóreflexszel született babák is "elfelejtenek" szopni, mire hazaengedik őket a kórházból, elkényelmesednek ugyanis.

Szegény friss anyukáknak senki se mondta, hogy ha beadják éjjelre a gyereket a csecsemősökhöz, akkor bizony tápszerezve lesznek. Hiszen a baba éjjel is éhes, üvölt, a nővérke pedig mit tehet, szépen beletámasztja a szájába a cumisüveget. Az egyik kétgyermekes anyuka barátnőm elmondta, ő külön előre megkérte a nővérkéket, ne adjanak semmit a gyereknek, inkább hozzák oda neki, ha sír.

Mit tehetünk, hogy ezt megelőzzük? Egyrészt érdemes bababarát kórházat választani, ahol hivatalosan nem adnak semmit az újszülötteknek (kivéve, nyilván, ha arra orvosilag jó okuk van), és arra biztatják az anyukákat, hogy legyenek 24 órában a picivel. Ezekben a kórházakban is van csecsemőosztály, és be lehet adni a bébit természetesen, ha valaki szeretne pihenni kicsit.

Másrészt érdemes az ilyesmit előre megbeszélni a csecsemősökkel, amikor beadjuk a gyereket. Ha már rászokott a cumisüvegre, sok gondot jelent majd visszaszoktatni a cicire, arról nem beszélve, hogy pont az első pár napban nagyon fontos, hogy gyakoroljon, összeszokjon a gyerek-anyuka páros. Az anyai szervezet ugyanis mindig annyi és olyan összetételű tejet választ el, amilyenre a picinek szüksége van. Az első pár napban pedig a tejelválasztás megindulását segíti, ha minél többet mellen van a baba.

Mielőtt anyatej vs tápszer vita alakulna ki, leszögezem, hogy természetesen vannak olyan esetek, amikor szükség van tápszerezésre. Én azonban úgy látom, hogy számos esetben olyankor is tápszert adnak a babának, amikor az teljesen fölösleges, hiszen az anyjának bőven van elég teje. Úgyhogy érdemes a fentieket megfontolva választani kórházat, illetve megbeszélni a kérdést az ott dolgozókkal, és a védőnővel is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.