Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Valahogy így kéne módosítani Bán Judit Anya vagyok, bombanő-jének a címét.
Valahogy így kéne módosítani Bán Judit Anya vagyok, bombanő-jének a címét. De kezdjük az elején! Az eleje a paratextuális (szöveg körülötti) jellemzőknél kezdődik. Miközben sznobériámat elégítettem ki az Írók Boltjában, kezembe akadt a könyv. Valószínűleg ha nem ott akad a kezembe, eszembe sincs megvenni. De ott azt gondoltam, hogy egy szépirodalmi lektűrt fogok kapni: könnyed olvasmányt, tökéletesen gördülékeny stílusban, intelligensen egy intelligens modern nő+anya gondolatairól, vívódásairól. Nem tolsztoji mélységeket, de mélységeket és történeteket és jellemet. Magyarán egy jó és élvezetes, de felejthető szöveget vártam, amiben van egy hozzám hasonló nő meg egy cuki kisbaba.
Csalódtam. No nem nagyon, mert Bán szövege nem ciki. Többnyire nem kínos, a stílusa ha nem is szépirodalmi (ó, Vámos Miklós és Molnár Ferenc! bár mindenki annyira tudna írni, amikor csak szórakoztatni akar minket!), de ment a durvább, zavaró hibáktól, gördülékeny, apró epizódokat jól fest le, kicsit színtelen, de legalább ezt nem ellensúlyozza idétlen túlszínezésekkel. Csak egyszerűen semmilyen, és ez kár, mert akár valamilyen is lehetne. Ja, és kisbaba, az nincs benne.
A történet dióhéjban: van egy Maránk, ő most szült, van egy Monánk, neki van már három, plusz egy mintaférj, és egy Veránk, neki még nincs, de ne aggódjunk, becsúszik majd, ő gyönyörű és az igazit keresi. Utóbbi kettőről elég sokat megtudunk, legkivált Veráról, Maráról alig valamit, Bertuka pedig, a kislánya, mintha nem is lenne. Na jó, egyszer lázas. A férje pedig nincs is, híres tudós, és folyton dolgozik.
Máris elérkeztünk a problémához: a történet mélységesen hiteltelen, egyszerűen nem sikerült jól összerakni, ráadásul tele van sablonokkal, és ezért számtalani rosszízű kérdést vet fel. Csak pár példa: ha valakinek első gyereke van, az hogy tud ilyen kicsi helyet elfoglalni az életéből? Miért csak arról tudunk, ha valahova hurcolják azt a gyereket? Miért csak szingli problémái vannak Marának? (Munka/karrier, hízás, ruházkodás, smink stb.) Miért szült gyereket Karcsinak, ha nem érdekli, mit csinál? Miért természetes, hogy az apa minimálisan sem vesz részt a caslád életében, és ez miért nem okoz konfliktust? Miért természtes, hogy Mara meghízik és elhanyagolt lesz? Hogy Vera nem? Hogy Marának nincs pénze? Hogy Mona leüvölti reggel a gyerekei fejét, de persze arany a szíve és imádja őket? Hogy Mara életét a fogyókúra és a divat tölti ki? Hogy a férje hihetetlenül intelligens, de szörnyen szórakozott, ő pedig elbaltázza legfontosabb munkáját is, de nagy rendet tud rakni? Miért nem tudunk meg semmit, de semmit Bertáról?
A könyv egyébként időnként vicces, mert rövid, csattanós epizódokat jól fel tud rajzolni a szerző. Kár, hogy néha ezeknek is elrontja az ízét a fejezetek végi iskolás (nyelvét és gondolati szintjét tekintve is) bölcselkedés az élet fontos kérdéseiről.
Sokat kerestem, de nem találtam meg, hogy van-e gyereke a szerzőnek. Ez először a második oldalon merült fel bennem, a szülés leírásakor. Valószínűleg lehetetlen úgy szülni, ahogy Mara szült. Ennek jegyében olvasandók a továbbiak is. A címben ígértekről semmit nem tudunk meg: sem arról, hogy milyen anyának lenni, sem arról, hogy mitől érezhetjük anyaként is azt, hogy bombanők vagyunk. Esetleg arról hallunk valamit, hogy milyen feleségként és anyaként is szingli kamaszlánykának maradni.
Bán Judit: Anya vagyok, bombanő
Korona Kiadó, 2007.
2300 Ft
