A csecsemők és kisgyermekek sajnos egészen sokáig nem tudják kifújni az orrukat, úgyhogy ha nem akarjuk, hogy középfül- vagy arcüreggyulladásig fajuljon a takonykór, kénytelenek vagyunk valami megoldást találni a problémára. Erre született meg a modern civilizáció egyik legundorítóbb berendezése: az orrszívó.
"Mi a legfontosabb különbség egy apa és egy gyermektelen fiatalember között? Az utóbbi el sem tudná képzelni, hogy lefogjon egy védekezésképtelen kis újszülöttet, aztán feldugjon az orrába egy csövet, amely a porszívóra van csatlakoztatva, majd 1400 wattos lendülettel megpróbálja kiszippantani az agyvelejét, míg az előbbinek ez mindennapos rutinfeladat" - vázolja Szily László Kitolás című alapművében (Konkrét Könyvek, 2003.).
A procedúra tényleg így fest, viszont hatásos: az általunk megkérdezett gyakorló szülők mindegyike a porszívóhoz csatlakoztatható orrszívóra voksolt. A kis pumpára emlékeztető, kézi orrszívó annyira gyenge, hogy gyakorlatilag használhatatlan, véli két megkérdezett anyuka is. Szily kolléga szerint ha létezik halk és erősen szívó elemes orrszívó, akkor az a jövő - bevallja azonban, hogy eddig mindössze egy darab volt egyszer a kezében, az gyengének tűnt és rohadt drága volt. Léteznek hálózatról működő példányok is, ezekkel kapcsolatban azonban a megkérdezetteknek még nem volt tapasztalata.
Marad tehát a porszívós változat, amely ijesztő konstrukciója ellenére ártalmatlan és kiválóan működik. A másfél éves Lujza például magától dugja az orrába és már magának szippant, amikor taknyos. Zsófi gyermeke ezzel ellentétben retteg az eszköztől: "A sírásból több takony lett, mint ami előtte volt, úgyhogy arról mi lemondtunk. Nálunk eleve két ember kellett hozzá, hogy egyáltalán meg lehessen próbálni: az egyik lefogta, a másik szívta, és így se ment." Mint mondja, szerencsére Mira nem szokott nagyon taknyos lenni, úgyhogy az orra alá kent China balzsam és a fürdővízbe csepegtetett levendulaolaj általában megoldja a problémát.
