Tessék, Mr. Vajna, ilyen filmeket kellene csinálni

Igen, elkészült, sikerült végre jó magyar filmet csinálni. Nincs itt lila köd, mint Török Ferencnél, halott apuka, mint Zomborácz Virágnál, sőt Oscarra sem fogják jelölni, ennek ellenére Reisz Gábor képes volt egy olyan filmet letenni az asztalra, amit végig lehetett röhögni, és eközben azonosulni mindazzal, amin a szereplők keresztülmennek.

A Filmhéten mutatták be premier előtt a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet, amely hétmillió forintból diplomafilmnek készült, majd rövid időn belül sikerült kultfilmmé válnia úgy, hogy a magyar népesség elhanyagolható százaléka látta csak. Reisz ráadásul nem csak rendezte a filmet, ő volt a forgatókönyvíró és az egyik operatőr is. Na, ezeknek a történeteknek szokott rossz végük lenni (nekem első blikkre Tímár Péter filmjei ugranak be, ahol írt, rendezett és vágott egymás után, nem is sikerült a megfelelő távolsággal kezelnie a műveit).

Reisznek szerencsére sikerült megugrania a feladatot, még akkor is, ha néha tényleg látszik, milyen iszonyú kevés pénzből készült el a filmje: nincs két snitt, ahol az operatőri munka egységes lenne, ráadásul a profi színészek mellett sok-sok amatőrrel találkozhatunk.

A sztori alapja az az (egy kicsit a Másnaposokra hajazó) alapszituáció, hogy a filmesztétaként végzett Áron egy nagyon részeg éjszaka folyományaként vesz egy repülőjegyet Lisszabonba. Áronnak van elég baja: nem elég, hogy az anyja teljesen rátelepszik és a csaja is elhagyta, most ráadásul még be is kell vallania a szüleinek, hogy elköltötte a pénzüket.

A főhős elég nyilvánvalóan Woody Allen-i figura, csetlik-botlik, küzd az életéért, néha már legszívesebben megráznánk, hogy figyu má, azért tovább lehetne lépni, de nem tesszük. A főszereplő Ferenczik Áron egyébként szintén rendező szakon végzett, mégis tökéletesen hozza a belül sokat megélő főhőst. A női főszereplő, Jakab Juli pedig alapvetően forgatókönyvíró, de Török Ferenc filmjében is főszerepet kapott, és Reisz is látott benne fantáziát. Persze nem új kapcsolat az övék, Reisz korábbi kisjátékfilmjét, a Külalakot ő írta, egyedi látásmódját már akkor szerettük.

Nem lehet elmenni a Takács Katalin és Kovács Zsolt alakította szülőpár mellett sem, az aggódó, fiát nagyjából nyolcévesként kezelő anya, a hol irányítani képtelen, hol felcsattanó apa kettőse mindanyiunk szüleit ábrázolja. Mészáros Máté igaz csak egy jelenetben tűnik fel, de az tökéletes az első másodperctől fogva. A többi szereplő mind-mind lehetne a haver, aki péntek esténként a Mikában iszik egyet, és közben vagy csajozik, vagy azon moralizál, hogy le kéne már pattani ebből a tetves országból. Vagy mindkettőt egyszerre.

Az operatőri munkán lehetett volna még javítani, látszik, hogy többen forgatták le a filmet, és az is látszik, hogy egy még sokkal jobb lehetett volna, ha van pénz megfizetni valakit, aki ebben nagyon penge. Minden sutasága ellenére sem véletlen, hogy 8,8 pontot kapott a film az IMDb-n, sehol nem találkoztunk fanyalgó hangokkal, egyszerűen egy film amin röhögünk másfél órát. Aztán pedig elgondolkozunk, hogy valójában ez az egész kurvára siralmas.